Őszinteség? Hülyeség? Nekünk nem fáj!

NYUGI

NYUGI

Ródsó

2020. november 04. - Nyugat Biztonságtechnika

dsc_6083.jpg

Kamerarendszerek és vezeték nélküli riasztórendszerek témájában bővítettük tudásunkat nemrég Zalaegerszegen.

Örömmel tettünk eleget a vagyonvédelmi rendszereket forgalmazó, a riasztó rendszerek hőskora óta a piacon lévő DSC Hungária Kft. meghívásának, hiszen több évtizedes kapcsolatunk ellenére a cég munkatár­saival személyesen még nem találkoztunk. Élénkel él bennünk az emlék: 1994 májusában Sopronban, a Németh Villamos­ság­nál töltött második munkanapunkon egy DSC 2550-es típusú riasztó központ felszerelését kaptuk feladatul - egy sördiszkontba. Kíváncsiak voltunk, mit tudnak a roadshow-n bemutatandó, általunk eddig nem használt Uniview kamerák, hiszen eredendő kíváncsiságunknál fogva érdekelnek minket a legújabb fejlesztési eredmények, meg persze - megtörve a napi rutint - kimozdulni is jó.

A fórum helyszínéül szolgáló Willis Hotel Business szálloda a ’80-as években épült. A régi vázszerkezet meghagyásával két és fél év alatt újították fel, az ünnepélyes átadót 2020 szeptemberében tartották.

A térfigyelő kamerák tudásának ma már csak a képzelet szab határt: az ügyfél nem tud olyat kérni, amire ne lenne jó és még jobb megoldás - legyen szó az automatikus arcfelismerő rendszer arc-azonosításáról, az arcfelszín két- vagy háromdimenziós feltérképezéséről, mozgás­követésről, rendszámfelis­merésről, virtuális vonalátlépésről, tárgy­köve­tés­ről vagy éppen írisz szkenne­lésről.

20200930_105813.jpg

A gyártók termék­palettáján megannyi alkalmazás választható a fogyasztó igényei szerint. Ezzel mi úgy vagyunk, hogy a legjobb megoldás mindig az, amelyik - az ügyfél kérésének maximális figyelembevétele mellett - a legegyszerűbb.

20200930_092903.jpg

A riasztó- és kamerarendszereket tervező, telepítő és szerelő szakemberek találkozója természetesen a járványügyi helyzet figyelembevételével zajlott. Kötelezően elszajkózták a maszkviselés fontosságát, szabályait, kézfertőtlenítő is volt bőven. Halmágyi Loránd kereskedelmi igazgató az év legnagyobb kihívásának nevezte a COVID-19-et: a pandémia a biztonságtechnikai rendszerek termék­gyártá­sára is hatást gyakorolt. Kezd általánossá válni például a hőkamerával történő testhőmérséklet-mérés a közösségi terek belépési pontjainál.

20200930_093625.jpg

A Kínában gyártott Uniview kamerákról azt tudtuk meg, hogy a piacvezető termékcsalád 2017 óta a világon a negyedik, míg a fejlesztések és szabadalmak szintjén világviszonylatban a második helyen áll; a márka jelenleg 145 országban van jelen - immár Magyarországon is. Nálunk a konkurens termékekhez képest egyelőre kevésbé ismerik, ennek megfordítására törekszik a kizárólagos viszonteladó DSC Hungária Kft.

20200930_142317.jpg

Polonyi Tibor üzletfejlesztési igazgató

Az unv kamerák termékpalettáját három szintre osztják: belépő, közép- és projekt kategóriákra, melyek a kamerák minőségét, tudását, és persze az árát is meghatározzák. Versenytársaival ellentétben az Uniview mindig tökéletesre fejlesztett és szigorú szabályrendszer szerint tesztelt terméket dob piacra. Náluk a firmware frissítés ismeretlen fogalom.

20200930_141449.jpg

A DSC Hungária Kft. a kezdetektől fogva élen jár a vezeték nélküli riasztórendszerek forgalmazásában, s teszi le mellettük voksát előnyeik miatt, mondván: gyorsabban, tisztábban telepíthetők, programozásuk egyszerű, ezzel a telepítésüket végző szakemberek időráfordítása is csökken.

20200930_141317.jpg

Mi hozzátesszük: a vezeték-nélküliség egyben gyakoribb elemcserét is jelent, bár a gyártók már erre is gondoltak: az új termékek áramfelvételét minimálisra csökkentették, emellett strapabíróbb elemeket használnak, hogy egy elemgarnitúrával minél hosszabb ideig működhessenek az érzékelők.

Takács Dénes a termékek műszaki támogatásáról beszélt, ami a telepítők és felhasználók részére nagyon fontos témakör. Szeretjük a könnyen és gyorsan telepíthető rendszereket, és tapasztalatunk szerint az ügyfél sem szeret sokat bíbelődni a bonyolult és összetett rendszerek kezelésével. Szerintünk a legjobb rendszer tehát az, amely nemcsak egyszerű, de műszaki háttér támogatottsága is magas színvonalú.

20200930_141727.jpg

Ha már a roadshow vendégei voltunk, természetesen körülnéztünk Zalaegerszegen, annál is inkább, mert csaknem 30 éve nem jártunk a zalai megyeszékhelyen.

20200930_150139.jpg

A Centrum áruház épülete mit sem változott az elmúlt évtizedekben. Mozgólépcsője is megvan, de nem üzemel.

A fórumon látottakat, hallottakat szakmai tapasztalatunkkal ötvözve hazafelé az alábbi konklúziót fogalmaztuk meg a kedves NYUGI olvasónak: a biztonság­technikai rendszerek tudásának gyors fejlődése, az egy-két éve még elképzelhetetlen funkciók megjelenése a lakossági árkategóriájú eszközökben megnöveli a telepítők felelősségét a típus kiválasztásakor. Az ügyfél, a végfelhasználó ugyanis nem szeret a számára szükségtelen funkciók között bóklászni a menürendszer útvesztőiben, ők - ritka kivétellel - az egy kattintással működtethető egyszerű berendezéseket részesítik előnyben. Törekedni kell tehát az arany középút megtalálására, hogy mindenki elégedetten dőlhessen hátra, és ne a technika diadalmaskodjon az ember fölött.

20200930_145746.jpg

SL – TAL

 

Sopron, 2020. november 4.

Faültetés

dsc_6092.jpg

30 fát ültettek el a soproni Ibolya-tó partján. Minden csemete egy-egy gyertya a Patent Cégcsoport képzeletbeli születésnapi tortáján.

dsc_6098.jpg

Hirtelen ötletből született az elhatározás – tudtuk meg Fábián Györgytől, a Patent Holding ügyvezetőjétől, koor­di­nációs és marketing-igazgatójától. A gondolatot tett követte: októberben a cég valamennyi területi igazgatósága székhelyén (Győr, Moson­magyaróvár, Sopron, Zalaegerszeg, Pápa) harminc facsemete kerül a földbe.

dsc_6090.jpg

dsc_6100.jpg

A faültető turné soproni állomását a Jereván lakótelep jelentette: a faültetők az Ibolya tó partján gyűltek össze, hogy a Soproni Faiskolában nevelt, az előző napokban már elültetett 27 növény mellé az utolsó hármat immár ünnepélyesen helyezhessék el. 

dsc_6127.jpg

dsc_6111.jpg

Csiszár Szabolcs a megjelenteknek elmondta: örömmel vették a felajánlást, amely azon túl, hogy a lakótelepen élők örömét szolgálja, a környezettudatosság, a környezetvédelem - nemcsak szavakban megmutatkozó - szép példája. Az alpolgármester hozzátette: hazánk a klímaváltozás elleni harcban az Európai Unió élén áll.

dsc_6089.jpg

Elsőként Kocsis Róbert, a Patent Cégcsoport vezérigazgatója és Csiszár Szabolcs alpolgármester ragadtak lapátot, hogy egy szivarfát telepítsenek új helyére.

Tóth Éva megköszönte a nemes felajánlást. A részönkormányzat elnöke a közösségi szerepvállalás fontosságát hangsúlyozta. Azt mondta: minden civil közösség vagy vállalkozás, amely erőforrásaival önzetlenül a közösséget gyarapítja, elismerendő.

dsc_6140.jpg

Tóth Éva, a részönkormányzat elnöke és Trulik Marietta területi igazgató kőrisfát ültettek el.

Magas Ádám kép­viselő példaértékűnek nevezte, ha egy cég oly módon ünnepli alapításának jubileumát, hogy azzal a közösséget szolgálja.

dsc_6148.jpg

A zselnicemeggy is földbe került.

Látván, hogy a fácskák különböző fajtájúak, kíváncsiságunk egyenesen a telepítést lebonyolító Sopron Holding Zrt. Zöldterületgazdálkodási Divíziója vezetőjéhez hajtott minket. Sallay Krisztián a díszfák magyar és latin neveit egyaránt felsorolta nekünk. Eszerint szivarfa, kőris, zselnicemeggy (v. kutya-cseresznye), japán díszcse­resz­nye- illetve -alma, vérszilva (más nevén mirabolán vagy cseresznyeszilva), továbbá oszloptölgy került a tó köré. Eltérő virágzásuk, lombdíszük és színeik változatossá teszik majd az erre haladók sétáját. Három, közel ötven éves szomorúfűzzel viszont szegényebbé vált a hely: ágaik elkorhadtak, taplógomba telepedett meg rajtuk, emiatt azokat ki kellett vágni. A velünk egyidős fák sorsa nosztalgiára késztetett bennünket, hiszen azokban az években ültették őket, amikor mi a szemközti Lackner Iskola nebulói lettünk…

dsc_6126.jpg

A Patent Cégcsoport Magyar­ország ötödik, a régió legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozása. Az élőerős védelem mellett házak, lakások, üzletek professzionális technikai és távfelügyeleti védelmét biztosítja a legmodernebb vagyonvédelmi szoftverekkel és képzett őrökkel.  

dsc_6096.jpg

A 2007-ben az év üzletemberévé választott Kocsis Róbert vezérigazgató a vállalkozás eddigi három évtizedére visszatekintve elmondta nekünk: a cégcsoport messziről, egy második emeleti lakásból indult. Ma hat nagyvárosban vannak jelen, Nyugat-Magyarországon több mint ezer embernek biztosítanak megélhetést. A szakember a siker kulcsát a csapatmunkában látja, a jövő pedig a további folyamatos fejlesztés, a digitalizáció felé mutat.

Reméljük, hogy a rendhagyó faültetés hagyományteremtőnek is bizonyul és tíz év múlva újabb 40 fával gyarapodik városunk. 10-9-8-7… addig is… NYUGI!

dsc_6084.jpg

T.A.L.

Szeptember

dsc_2811.jpg

Milyen jó volt azon a komphajón… együtt… még 2016-ban! Ki hitte volna, hogy így alakul?

Az első megkezdett hónap Sanyika nélkül… a fele már el is telt. Amikor elment, szinte megállt az idő, most meg hogy szalad! A szeptember mindig mozgalmas, ilyenkor a szokottnál több a karbantartási feladat.

20200907_113117.jpg

Füstelvezető kupola próbája

Partnereink Sanyit hiányolják, keresik. Aki tudja, hogy őt már hiába várja, rész­vétet nyilvánít, akivel mi tudatjuk, elsírja magát vagy döbbenten hallgat. Sanyikánk már több mint egy hónapja nincs velünk, mégis csak lassan csitul a részvét­nyilvánító, a kialakult helyzet iránt érdeklődő, segítséget kínáló telefon­hívások száma. Kissé fel is tartja a munkát, de ki bánja ezt most? Különben sem az a fajta vagyunk, akik a munka elvégeztével rohannak tovább; mi sosem sajnáljuk az időt egy kis beszélgetésre ügyfeleink­kel. Annál is inkább, mert ez munkánk egyik legkedvesebb része.

20200907_102553.jpg

Kézi működtetésű lépcsőházi füstelvezető ablak zárása

A Sanyikával 26 éve tartó közös munka megszakadt. Most úgy végezzük egyik teendőt a másik után, hogy közben folyton róla beszélünk. Minden­féléről: a szokásairól, mit szeretett és mit nem, mit mondott, mit csinált, hogyan nevetett, most mit mondana, ha… A raktárban a napi munkához szükséges alkatrészek megkeresése időigényesebbé vált. Van, hogy egy kódot keresünk, vajon hova írhatta fel, menthette el Sanyika. A közös reggeli kávézás, pénteki rántottázás mellett még mennyi Sanyikás dolog hiányzik! Milyen sokan szerették őt! Alig fért el a sok emlékező a harkai temetőben.

20200907_112851.jpg

A füstelvezető központ akkumulátorainak ellenőrzése

Sanyika a cégben is hagyott magából egy darabot, a Nyugat Biztonságtechnika Kft. nélküle nem itt tartana. Ő a cég történetének egyik főszereplője volt. Ám ennek a „sorozatnak” nem lesz folytatása, nem lehet… Sanyika ugyanis pótolhatatlan.

20200907_114320.jpg

A karbantartási napló megléte, hibátlansága és pontos vezetése elengedhetetlen.

Egyelőre eltereljük a gondolatokat, mi minden lesz még, amit először csinálunk nélküle. Legyen meg addig is minden napnak a saját megélni- és megoldani-valója, nem igaz?

20200907_114003.jpg

Az AM 6000-es típusú tűzjelző központ ellenőrzése

Jobb lenne most egy kis NYUGI a pörgés helyett, de nem tehetjük meg. Talán mégis így a jobb… az meg a legeslegjobb, hogy majd’ két éve ezt a kisfilmet összeraktuk!

 2020 szeptember 14.

Búcsú

dsc_0594.jpgTudatjuk kedves ügyfeleinkkel, partnereinkkel, hogy szeretett kollégánk, jóbarátunk, Töltl Sándor, a Nyugat Biztonságtechnika Kft. alapító tagja elhunyt. Emlékét szívünkbe zárjuk.

Megállt az idő. A munkaeszközök kicsúsznak a kezünkből és sehogy sem akarnak visszamászni, a papírmunka feltolul… persze erőltetjük a tennivalókat, hiszen várnak az ügyfelek. Menni kell, csinálni -  alázattal, jó minőségben, korrekten, ám mostantól a világ legrendesebb Sanyija nélkül, mert - mi vaaaan?! - a szorgalmas, segítőkész munkatárs, férj, családapa, a mindig kedves barát, haver, akire bármikor számítani lehetett, nem jön többé. Sanyiiiii…!

20200819_144308.jpg

Utolsó üzenetünk neked… nem így gondoltuk!

Ügyfelek, partnerek hitetlenkedve, megrendülten telefonálnak, segítséget ajánlanak. Szemünket törölgetve tesszük a dolgunkat, a gyomortájékról fel-felkúszó valami szinte fojtogat. Gondolataink minduntalan visszatalálnak hozzád, Sanyi, emlegetünk. Még csüggedten, pityeregve, később anekdotázva. Szörnyű, ha idő előtt távozik valaki, esetedben meg egyenesen irtózatos – mint az egyszeri menü irodában rekedt bukéja, hm?  

20200819_144516.jpg

Sorsod beteljesült, és mi idővel beletörődünk. MLV, tudod, majd lesz valahogy. Visszük tovább munkamorálodat, precizitásodat, a szakma szeretetét.  Gesztusaid, mosolyod, humorérzéked, élet- és rendszereteted, a Sanyis apróságok velünk maradnak. Isten veled, barátunk!

20200213_110833.jpg

S.N.B.S.

20200417_091544.jpg

Azaz „Soha ne bízz senkiben!” Még gyerekként hallottuk a ki tudja, kinek a fejéből kipattant kifejezést. A nálunk pár évvel idősebb srác egészen pontosan így fogalmazott: SNBS-szindróma.

A tanáccsal - ami egy életre is szólhatna - a szüleiben, tanáraiban, testvéreiben, barátaiban alapvetően bízó gyerekként nem igazán tudtunk mit kezdeni; ám mégiscsak belénk ivódott, ha negyven év elteltével is emlékszünk rá. Most pedig, amikor valami nagyon, de nagyon nem úgy alakult életünkben, ahogyan a másik féllel szóban és írásban megegyeztünk, megfordul a fejünkben, hogy mostantól - néhány kisebb ellenünk irányult stikli megélése, elszenvedése után - alkalmazni kéne fentieket.

Mi azonban erre képtelenek vagyunk, és szerintünk jól is van így. Azt már rég nem hisszük, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, de abban hiszünk, hogy első körben - igaz, kockázatos - minden embert megillet a bizalom; ami nélkül nincs semmi. Semmi, de semmi nem jöhet létre bizalom nélkül. Ha ugyanis valamiben nem tudunk bízni, az nem sikerül majd igazán jól.

Akad, aki ezzel visszaél. Felsejlik előttünk Juszt László alakja és szlogenje: „Ne hagyják magukat becsapni, átverni, megkárosítani”. Emlékeznek? Nem hagynánk mi, dehogyis, ám egy vérbeli svindlis képes szinte bárkit észrevehetetlenül, profi módon átejteni önző érdekei mentén.

szolo.jpgOlykor savanyú a szőlő…

Átvertek minket – mesteri módon. Ügyes, de nem szép húzás. Hogyan történhetett meg velünk? Hm… simán. Ha kellőképpen tapasztaltnak, elővigyázatosnak hisszük is magunkat, aligha lehet leélni úgy az életet, hogy olykor bele ne fussunk valamibe és ne nyúljanak le minket. Mintha ez is az élet velejárója lenne, olyasmi, ami egyszerűen volt, van és lesz; mindig. (Lehet, hogy háromféle ember van: akit átvertek, akit most vernek át, és akit majd fognak?)

Minden jó azonban valamire, tanít, ezért egy percig sem pörgünk a dolgon a minimálisnál többet. Ami történt, jó lecke lehet, megy a tapasztalat-bugyorba, van ott még hely. A következtetést levontuk, ami veszett, visszajön máshonnan – a minket lenyúlónál meg pont fordítva, ez nem is a mi dolgunk. Nem kesergünk, nem anyázunk, nem bosszankodunk, hanem megyünk tovább. Mert életöröm és tervek is vannak… és bizalom!

SNBS? Hát hogy is lehetne élni bizalom nélkül? Mi nem tudunk kibújni a bőrünkből, és nem is akarunk, NYUGI!

20200416_160459.jpg

Sopron, 2020. április 17.

 

Álomjég, avagy Eistraum 2.

Nem szoktuk mi feladni. Amit a fejünkbe veszünk, azt megvalósítjuk; végül a bécsi ’jégálom-siklás’ is összejött.

dsc_5083.jpg

Korcsolyázni jó! Idén is felkerekedtünk, hogy a különleges Vienna Ice Dream” jegét karistolhassuk. Bár elsőre nagyot koppantunk, hiszen a pálya január derekán nem üzemelt - ki hinné ugyebár -, legalább a záró­napot elcsíptük!

A Rathausplatz-on „felöntött” 9000 négyzetméteres Wiener Eistraum a világ egyik leg­nagyobb és legszebbnek tartott szabadtéri műjégpályája.

dsc_4883.jpg

Háttérben az osztrákok nemzeti, Európa egyik legjelentősebb színháza, a Burgtheater (Várszínház)

Kialakításakor diszkréten, elegánsan a Város­háza homlokzatát is megvilágítják, amitől meséssé válik a szerintünk amúgy is gyönyörű neogótikus épület - tetején Bécs egyik jelképévével, az Eiserner Rathausmann-nal -, illetve a helyszín.

dsc_5080.jpg

Az Eistraumon nemcsak óriási jégfelületen róhatjuk a köröket: felkap­tathatunk a menő jégteraszra is, és kedvünkre - na meg kellemes zenére - kanyaroghatunk a Rathauspark fénylő jégsétányának hangulatos-roman­tikus ösvényein. A teljes pályát még a profi, hihetetlen iramban száguldó korcsolyázóknak is időbe telik bejárni.

A legkisebbek a számukra elkerített pályarészen - hétfőtől péntekig 10 és 16 óra között - ingyen gyakorolhatnak, majd ugyanitt a curling szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek.

dsc_4912.jpg

Pár adat: kétezer (!) pár előmelegített korcsolya kölcsönözhető potom pénzért, a fölösleges ruhák, cipők zárható szekrényekben hagyhatók. A felnőtt jegy 8, a gyerek (16 éves korig) 5,5 euróba kerül, Vienna City kártyával pedig kedvezményes a belépés. A zárónapon este héttől már nem is szedtek pénzt.

Aki megéhezik, a szabadtéri alpesi kunyhók kínálatából válogathat. A sült kolbász, a krumpli, a káposzta-étel, a palacsinta, a fánk és más finomságok mellé jólesik az illatos forró puncs, a tea vagy a forralt bor.

dsc_5077.jpg

A tradicionális käsekrainer kihagyhatatlan

Az Eistraumon repül az idő, de nem baj, mert a vendéget csak este tízkor küldik haza. Apropó, vendégszám… a Kurier azt írta: a jégpályát tavaly 780, idén 550 ezren keresték fel. A lap szerint a látogatószám csökkenésében négy szélvihar is közrejátszott, melyek után két-két napig tartott a helyreállítás; illetve a szokatlanul enyhe tél. Sokaknak talán hiányzott az igazi fíling.

dsc_5093.jpg

Való igaz, 2020. február 29-én rügyező és virágzásnak indult fák, a földből frissen kibújt tulipánok és más tavaszi virágok szegélyezték a pályát - ilyesmiben még nem volt részünk. Voltaképpen kellemes a jó tízfokos melegben orrfújás nélkül korcsolyázni, de el tudjuk képzelni, milyen óriási energiát emészthet fel egy ekkora jégtömeg „életben tartása”.

dsc_4864.jpg

A klímaharcosok még inkább el tudják képzelni, hiszen az ő radarjaik ilyesmire vannak kihegyezve. A szezon utolsó napján el is jöttek a pályára az Extinction Rebellion Austria aktivistái: este hétkor kéttucatnyian (köztük két gyerek), polifoam matraccal, plakátokkal és képekkel a kezükben helyezkedtek el - ülve - a jégen. Csendes tüntetésük üzenete az volt: nagy kár, hogy már nincs rendes tél, amit az elmúlt évtizedekben behavazott Bécs fotóival idéztek fel; sajnálják, hogy nemrég a befagyott tavakon lehetett korcsolyázni, most meg művi úton, rendkívül magas energia-felhasználással kell előállítani a jeget, ami szerintük ilyen melegben fenntarthatatlan.

dsc_5070.jpg

A környezetvédők azt szeretnék, hogy újra legyenek olyan telek, mint régen, és a jég ne álom legyen, hanem valóság. Vagyis hogy a jég mindannyiunknak a jövője, ne pedig az álma legyen. A rendőrök először nem tudták, mit csináljanak, csendben biztosították a terepet, majd a kétórás esemény végén kikísérték a távozó demonstrálókat.

Hazatérve kisuvickoltuk, majd eltettük a korcsolyacipőket, mostantól nekik NYUGI… decemberig! Viszlát bécsi álomjég! És igen, mi is várunk vissza, igazi tél!

dsc_5094.jpg

Sopron, 2020. március 13.

Orchideák

dsc_4794.jpgLett egy, aztán még egy… és nini, immár hét gyönyörű orchidea tündököl cégünk ablakában. Mutatjuk!

Persze a többi, majd’ húszféle cserepes növényünket ugyanúgy szeretjük, mint a „virágok királynőit”, nem beszélve kertünk szépségeiről, ám most az orchideák borultak virágba, szebbek, mint valaha, így övék a főszerep.

dsc_4803.jpg

Az orchideafélék kifejezetten népes családnak, sőt a növényvilág legnagyobb „famíliájának” számítanak 25000-re (!) becsült fajukkal. A virág formája, nagysága, színe, mintázata rengeteg variációt kínál. Azt tartják, kényes növény, ezért különleges bánásmódot igényel. Szerintünk nem lehet akkora ördöngösség a gondozásuk, hiszen mi, akik minden virágunkról igyekszünk odaadóan gondoskodni, időnként mégis elveszítünk néhányat, az orchideák közül szerencsére még egyet sem nyírtunk ki.

dsc_4785.jpg

Nálunk valamiért jól elvannak, pedig még egyik példányt sem ültettünk át, holott 2-3 évente illdomos volna. Igaz, nem is öntözzük túl őket, mert annyit azért tudunk, hogy nem tesz jót nekik, ha vízben állnak. Hetente egyszer, legfeljebb kétszer kapnak kevés vizet, ritkán tápoldatot. A napfényt viszont nagyon szeretik és nálunk ebben nincs hiány. Az a jó, ha átlátszó cserépben vannak, mert az orchideának a gyökerei is képesek fotoszintézisre, vagyis szervetlenből szerves anyag előállítására, így tehát a cserépen átjutó napfény energiáját remekül hasznosítják.

Az orchidea a magas páratartalmú trópusi esőerdőkből származik, naná, hogy nem kedveli a hideget, állítólag 10-15 Celsius fokban nem is fejlődik tovább, 40 fok felett pedig megég a levele; a szakemberek szerint a 20-25 fok az ideális számukra. Nálunk általában 20 fok körüli a hőmérséklet, talán ezért is szeretnek itt. Jó érzés szépségükre évről-évre rácsodálkozni, mintha így köszönnék meg a törődést.

Az egzotikus, kecses, lenyűgöző, szemet gyönyörködtető, több fajtájában illatos orchidea ma már könnyen hozzáférhető, megfizethető, divatos és keresett lakás- vagy irodadísz, egyszóval népszerű. Mi sokat nézegetjük, szeretgetjük őket. Ha önnek még nincs orchideája, szerezzen be egyet, NYUGI, nem bánja meg!

Sopron, 2020. 02. 18.

Vizsga

20200117_203258_1.jpg

Sikeres tűzvédelmi szakvizsgát tettünk - ismét.

A dolog nem különös, hanem szükségszerű: a beépített tűzjelző, illetve tűzoltó berendezések kivitelezését, karbantartását, javítását, telepítését, felülvizsgálatát végző, egyszóval biztonságtechnikai szakemberek számára BM rendelet alapján, kötelezően előírt szakmai vizsga ugyanis ötévente újítandó. Nincs apelláta, de nem is bánjuk.

20200115_111129.jpg

Mondhatnánk, hogy minek, jöhetnénk a kifogásokkal, hogy mért’ felesleges a dolog: idő, energia- és pénzrabló stb…, ám ha volna értelme, akkor sem tennénk. Ha valamire nem sajnáljuk a korán kelést, a fővárosba kétszer oda-vissza mintegy ezer kilométer autózást, a rászánt két napot, a részvételi- és a vizsgadíjat, az tudásunk frissítése. Számunkra fontos, meg kenyérkérdés is, hogy szakmánkban felkészültek, naprakészek legyünk. Nem akarjuk idő előtt lehúzni a rolót, szeretjük, amit csinálunk és persze ügyfeleinket is; ezért alapítottuk a céget. Részünkről tehát még sokáig zötykölődhet a szekér.

20200115_133842.jpg

Egy képzésnek, továbbképzésnek mindig van hozadéka – a sikeres vizsgán túl. A környezetváltozás, kiszakadni a napi rutinból, szakmabeliekkel találkozni, érdekes vagy épp’ uncsi előadásokon értesülni a munkánkat érintő új rendelkezésekről, jogszabályi változásokról és egyebekről, összességében jó dolog.

20200116_103552.jpg

A Nyugat Biztonságtechnika Kft. teszi a dolgát, a jövőben is számíthatnak ránk. Ne feledjék: biztonság mindenekelőtt ééééés… NYUGI!

Eistraum

dsc_4758.jpgJégálom. Álomjég? Egy darabig az is marad.

A bécsi műjégpályát vettük célba, de az csak január 22-én nyit. Nem vagyunk mi mazsolák, ilyesmi velünk nem fordulhat elő – pedig de! A korábbi évek tapasztalata, miszerint tél derekán igenis lehet korizni a Rathaus előtt, felülírandó; mostantól az indulás előtti tájékozódás bevezetendő. 

Így jártunk, de sokáig nem keseregtünk, mert aki az osztrák fővárosban nem találja fel magát, az ne menjen oda. A világ egyik leglátogatottabb - és saját tapasztalatunk szerint - legélhetőbb városának valamennyi nézni-, látni-, hallani-, ízlelni-, beszippantani-, megélnivalója; stílus- és irányjegyeinek eklektikussága, fényei, az elegancia, a konzervativizmus és a vagányság elegye számunkra örök vonzerő.

dsc_4744.jpg

Januári fények

dsc_4746.JPG

A Piano house gyönyörű Steinway zongorái több mint 108 ezer Euróba kerülnek

dsc_4738.jpg

Ideiglenes mobil építmény a Parlament előtt

A csúszkálásból tehát császkálás lett; sétánk végül a Sacher Eck-ig tartott. A kávéházban - miután az utcán kivárjuk sorunkat - elragadó mosollyal kísérik a vendéget a megüresedett helyre. (Már ezért megéri ide jönni.) Nem állítjuk, hogy itt van a világ legeslegfinomabb Sacher tortája - „ízlések és pofonok”, nekünk bejön -, de az tuti, hogy pont ugyanilyet senki sem tud csinálni, mert ennek a receptjét széfben őrzik. (A témáról később bővebben.)

dsc_4760.jpgA titok: lassan kétszáz éve ugyanazt, ugyanúgy.

Azért persze jó lett volna korcsolyázni egyet… Eszünkbe jutottak a - nem is olyan - régi januári hidegek, amikor menetrendszerűen a vastagra hízott Fertő, Fehér úti és más tavak jegén találjuk magunkat. A tavon siklás szerintünk semmi máshoz nem hasonlítható, de nincs bajunk a mesterséges jégpályákkal sem. Szeretjük és örömmel látogatjuk az itthonit, de szerintünk az idén 9000 négyzetméteres Eistraum vagy Vienna Ice Dream” - amely tavaly kétszintes volt - élménye kihagyhatatlan.

dsc_6374.jpgAz Eistraumon két éve

Nem csüggedünk, két hét múlva újra megpróbáljuk. Addig is NYUGI, korizzanak Sopronban, például a január 25-i Családi napon – ingyenesen!

süti beállítások módosítása