Őszinteség? Hülyeség? Nekünk nem fáj!

NYUGI

NYUGI

Kániszmerga 2.

2020. január 09. - Nyugat Biztonságtechnika

20191001_130254.jpg

Kutyasz…ba léptünk. Pár napja. A házunk előtt. A sötétben. Mire észrevettük, széthordtuk a teraszon, onnan be a lakásba… hogy az a’…!

Ígértük, jövünk még a témával, sejtvén, úgysem veszít aktualitásából. Vesszőparipánk, mert hiába az óvatosság, elővigyázatosság, szemfülesség, szem­kigúvasztás’ a „baleset” elkerülésére, úgy látszik, sehogy sem lehet megúszni a kutyagumiba lépést; pedig de jó lenne!

Hisszük, hogy javult a felszedési morál, mert egyre több gazdi keze ügyében látunk zacskót – vélhetően nemcsak dísznek. Magyarországon minden második háztartás „kutyás”, de van, ahol dupláznak, tripláznak. Megértjük, néhány hónapra - kutyamentőként - mi is gazdivá váltunk:  

dsc_6353.jpg

A kiebrudalt Pici szerencsés: új otthonra, szerető gazdára lelt.

Amíg a játékos Picit átmenetileg telephelyünkre fogadtuk, megtapasztalhattuk az állattartás felelősségét – ürülék tekintetében is: a kistermetű állat végtermékével naponta megtelt egy zacskó; nem gondoltuk volna.

dsc_6941.jpg

A fotó a véletlen műve, Pici ui. szinte bármikor képes volt pottyantani.

Elképzelhető, mennyi salakanyagot termel az ország összes, darabszám szerint kábé két és fél millió ebe. Csak a fővárosban állítólag 40-60 tonnányit. Naponta!

20200107_102413.jpg

A kutyafécesz - bár élősködők petéi és fertőző baktériumok is akadnak benne -, nem számít veszélyes hulladéknak. Az összegyűjtött, bezacskózott cucc kisebb hányada a kukában landol, elenyésző része pedig a szennyvíztisztító rendszerbe jut - amennyiben a gazdi az ürüléket a WC-be dobja. Amely kupackát meg ott hagyják, ahová pottyant, az ott is marad.

dsc_7526.jpg

A felszedetlen erdei-mezei-kerti stb… potyi - bár azt mondják, nem gyep- és talajbarát - a földbe süpped, elporlad, majd az eső a földbe mossa. Az utcán hagyottat egy darabig kerülgetjük, a figyelmetlenek bele is tapicskoltak, végül darabkái a szél szárnyán kelnek útra.  

Kutyakaka, nagydolog… nagy dolog? Nagy! Reméljük, a trutyiba lépést olykor a nem kellően gondos ebtartók is megtapasztalják - kölcsönkenyér visszajár! Hiába mondják ilyenkor, hogy katonadolog, mi nem hisszük, hogy a mosoly őszinte, mert szerintünk nem, nem, nem és nem vicces az összekutyaszarozódás’, és akkor sem hoz szerencsét, ha épp újévkor esik meg.

20171211_113219.jpeg

Amint az ebtartóknak vannak jogaik, úgy a kutyátlanoknak is. Az ebmassza eltakarítása ráadásul közös érdekünk. Hacsak nem sz…unk rá. Mi nem, ezért arra kérjük az ebtartókat, hogy - eleget téve állampolgári kötelességüknek - szedjék fel a kupackákat, hadd legyen minél több kutyakaka-mentes övezet - és játszótér - 2020-ban!

Maradjunk NYUGI-ban!

BÚÉK

dsc_4733.jpg

Boldog újévet! Pár napig még így köszönünk egymásnak, de jó is ez!

Szerettük a decembert… a gyerekekkel együtt vártuk a Mikulást, örömmel írtuk a képeslapokat, rászorulókat ajándékoztunk, csinosítottuk-díszítettük a lakást, készítettünk fenyődíszt, adventi koszorút, ünnepi finomságokat; ötleteltünk, ajándékok után kajtattunk, ünnepnapokat dolgoztunk be, szerveztük a vendégvárást, temetőben sírt rendeztünk… végül kicsit el is fáradtunk.

dsc_4701.jpg

Szerettük a város felbolydulását’, az autók tetején utazó fenyők látványát, a cipekedőkét, néha még a hosszú sorokat is a pénztárnál, amit - hiába rafkóskodtunk - nem mindig sikerült megúsznunk. Magunkba szívtuk az adventi vásárok ízeit, a karácsonyi koncertek szépséges dallamvilágát, a kedves-vicces Facebook üzenetek sokaságát, a fenyő illatát, és unalomig hallgattuk a jól ismert karácsonyi dalokat. (Mi mondjuk annak is örültünk, hogy nem volt hideg.)

dsc_4568.jpg

Már rég nem törekszünk tökéletességre, csak az „elég jó”-ra, jó értékarányra stb… más a fontos. Így nem tudtunk bosszankodni például azon, hogy szépséges, nemkülönben illatos fenyőnket az árus ferdén fúrta a tartójába, amit aztán otthon jó órányi munkával sikerült orvosolnunk.

dsc_4737.JPG

Már-már azt hittük, el sem készülünk időre, hiszen pörgött az ilyenkor szokásos ’még ezt - még azt - még amazt”, de persze készen lettünk - vagy készek? :) -hiszen tökéletességre nem törekedvén, „ha meglesz, meglesz, ha nem, nem” alapon elővettük a B és C terveket: a kevésbé fontosakat passzoltuk, tovább toltuk, megvár… a karácsony meg úgyis mindenhogyan eljön.

dsc_4557.jpg

Elrontottuk a krokettet, feketére sült egy adag süti, megrepedt a bejgli, de tényleg emlékezetesre sikerült a halászlé és a vadas; a vadnyúl viszont felejtős… A legtöbb ajándékot - büszkén mondhatjuk - eltaláltuk, volt öröm, rötyögés, csillagszórózás, fotózás; mi úgy mondjuk: emlékcsinálás. Nem fészbúkosan’, meg erőltetetten, csak azért is, hanem csak úgy magunknak. Nem is most fontos ez a pár kép, hanem majd tíz év múlva…

pict0184.JPG

Rokont látogattunk, beszélgettünk, olvastunk, eszegettünk-iszogattunk, filmet néztünk, társasoztuk, keresztrejtvényt fejtettünk, punnyadtunk, aludtunk, sétáltunk, bicikliztünk, koriztunk.

dsc_4560.JPG

Kedveltük az év végi újabb sürgést’ is, naná! A szilveszteri árusokat, a bőrös- és a citrommalacot, az anekdotázást, a táncot, az éjfélt, a koccintást, a virslit, a káposztalevest, a brut-ál száraz pezsgőt, a tűzijátékot, az anyósnyelv- és trombitafújást, a lencsét; a kihagyhatatlan újévi koncertet - melyet két éve élőben hallgathattunk meg a bécsi Musikverein aranytermében, lévén elég idősek vagyunk már és gyerekkorunk óta fontos volt nekünk, összespóroltuk hát az álló jegyre valót.

dsc_4727.jpg

Elfogytak a petárdák, újra elcsendesültünk mi is, és a város… szerettük ezt a csöndes burkolózást, elmélkedést, számvetést; gondoltunk azokra is, akiket elveszítettünk és többé nem karácsonyozhatunk velünk. Nem hibáztunk, amikor először írtuk le az idei évjáratot: 2020! Pompás, ragyogó napfénnyel köszöntött ránk az új évtized, velünk együtt sok más sopronit csalt ki a napsütés a szabadba. Aztán megmutatta arcát a tél… tudjuk, kell a hideg is.

Mindezeknek most vége, ideje a változásokat fogadni. Példának egy: ebben az üzletben többet nem vásárolhatunk.

20200101_163126.jpg

47 év után (végleg) bezárt a sopronbánfalvi Coop

Fogadalmat nem tettünk (minek?), vannak viszont régi-új feladataink, megannyi kihívás, például megjavítani a szobai mérleget, ami valahogy többet mutat a kelleténél… Tavaly ez jól sikerült.

Kérjük a nem diétázókat, hogy az alábbi és hasonló kijelentéseket mellőzve segítsék az elszántakat:

- Jaj, hagyjál már, miből akarsz fogyni?

- Ugyan, minek neked fogynod, csinos vagy így is!

- Már nem divat a piszkafaság, különben is öregíti az arcot.

- Vagy jó alak vagy szép arc!

- Nem vagy már húsz éves! A korodhoz képest még mindig jól nézel ki.

- Az igazi nőn / férfin van mit fogni!

- Te így vagy csinos. Nekem (így is) tetszel.

- Meg sem kóstolod? De hiszen direkt neked csináltam! Ne sérts már meg!

- Nem ízlik? (és jön a megsértődés)

- De hát ez nem is hízlal!

- Ettől az egy falattól semmi bajod nem lesz!

- Egyszer élünk, minek sanyargatod magad?

- Ne most fogyókúrázz, majd otthon!

- Ne játszd az eszed!

- Ne hülyéskedj már. Fogyókúra neked?

- Majd lefogysz, ha beindul a pörgés a melóhelyen.

- Jobban tennéd, ha rendes kajákat ennél.

- Ezek is (edző, dietetikus, ételfutár diétás menüvel stb…) csak a pénzedet akarják.

STB…

Tipp: amennyiben többé-kevésbé egyetértenek a diéta szükségességével, ne firtassák a motivációt, ne osszanak kéretlen tanácsot diétázó szeretteiknek, inkább kérdezzék meg, mit ehet, mit nem, és azzal kínálva - esetleg vele együtt fogyasztva - fejezzék ki szeretetüket, és higgyék el, újra kerek lesz a világ.

BÚÉK és NYUGI 2020-ban is!

Sopron, 2020. 01. 04.

Karácsony

20191219_160743.jpg

Elcsendesedés, befelé figyelés, év végi hajrá… visszaszámlálás!

Manapság már novemberben szembejönnek a boltokban a karácsonyi termékek, startol a „váásáároolj!” fíling. Gyerekkorunkban (’70-es évek) szigorúan decemberben kezdődött a „felhajtás”. A rendszerváltozás előtt - több évezredes keresztény szertartások ide vagy oda - adventet a vas-, a bronz-, az ezüst- és az aranyvasárnap jelentette. (1949 után az államvezetés arra gyúrt, hogy megakadályozza, hogy az ünnep ürügyén az egyház a tömegekhez, azon belül az ifjúsághoz közelebb férkőzzön… de ebbe most ne menjünk bele.)

dsc_4546.jpg

Akkoriban a karácsony a béke és a szeretet ünnepe, fenyőünnep volt, a Mikulás meg Télapó. Hivatalosan nem a Jézuska hozta az ajándékot. Mindegy, boldogan vártuk a szentestét, és az ünnepvárás is maga volt a csoda… ahogy szerényen díszbe öltözött a város, fokozatosan a lelkünk is, hiszen mindenre jutott időnk, nem kellett kapkodnunk.

20191220_082111.jpg

Nem volt utcai díszkivilágítás, meg ennyi csilli-villi, mint most (persze ha lett volna, mi is kitettük volna a füzéreket és egyebeket); de a kirakatokat kicsinosították. Nem volt ezernyi játék, édesség tonnaszámra, megannyi szép ruha és kütyük, volt viszont hó! Egy-egy kiadós szánkózás után kipirult arccal, elkékült szájjal, átfázva tértünk haza, miután addig hempergőztünk a hóban, ameddig csak lehetett.

pict0079.JPG

A szocializmus és a rendszerváltás után ugyan ki nem örült a bővülő termék­kínálatnak, annak, hogy végre van választék, és nem kell heteket, hónapokat vagy akár éveket várni dolgokra (pl. telefon, autó)? Most meg már árudömping van és túlfogyasztunk.

20191213_151439.jpg

Mi igyekszünk ellenállni a fogyasztásra ösztönző nyomásnak, többnyire csak azt vesszük meg, amire tényleg szükségünk van (pl. fenyőfa); az üzletekben elsétálunk az árutól roskadozó polcok mellett, és célirányosan megkeressük, amiért mentünk. Sokszor elképedünk, milyen értelmetlen kacatokat találnak ki, gyártanak le és adnak el - milliószámra! A hasznavehetetlen hülyeségeket áruló boltokba hébe-hóba betérünk, hogy a giccs aznapi csimborasszóját’ felleljük, jót nevessünk, majd sajnáljuk a Földet s a rajta élőket (fenntarthatatlan fejlődés). Már nemcsak visszafogtuk a fogyasztásunkat, de egyenesen a minimál fogyasztás felé kacsintgatunk.

20191216_084324.jpg

Sokan nem bánják, hogy ilyen hamar elkezdenek „karácsonyozni” az üzletek. Van, aki annyira szereti e meghitt ünnepet és a velejárókat’, hogy a karácsonyvárásra készül folyamatosan, az egész évben karácsonyi portékákat áruló boltok tehát valós igényre építenek.

dsc_4537.JPG

A legtöbb ember szívesen ajándékoz, nem muszájból, meg illemből; a karácsonyi ünnepkör pedig nemcsak meghozza, de fokozza is az ajándékozási kedvet. Van, aki fejvesztve menekül a már novemberben fenyődíszt, ünnepi dekorációt, ajándékokat ontó szupermarketekből, más nem foglalkozik vele vagy rezignáltan tudomásul veszi; megint más örül. A látványon kívül például annak, hogy hamarább, tülekedés nélkül intézheti a meglepiket, és mire ideér az advent, a lényegi dolgokkal foglalkozva adhatja át magát a várakozásnak.

dsc_4528.JPG

Az előrelátók tehát már késő ősszel gondosan megtervezik az ajándékokat, és ha rábukkannak, lecsapnak rá. Így a pénztárcájukat sem egyszerre terheli a kiadás. (Sokgyermekes családok közt akadnak, akik egész évben perselybe gyűjtik a meglepetésre valót.) Hátránya, hogy tovább kell rejtegetni a holmit a szekrényben, meg itt-ott. A megfontoltan, tervszerűen cselekvők szépen sorban beszerzik a dolgokat - mindent a maga idejében! - és ha szerencsésen minden megvan, akár már két héttel szenteste előtt be is csomagolják. A halogatók az utolsó pillanatban kapkodnak, ad hoc módon vásárolnak, és megfogadják, hogy jövőre nem így lesz. Az ajándékbeszerzést ma már a webáruházak óriási kínálata könnyíti és gyorsítja; aki neten rendel, segít fitten tartani a csomagküldő szolgálat embereit az ünnepi eszem-iszom előtt. (Az utolsó utáni pillanatban pánikszerűen intézkedőknek ezt a vásárlási formát nem ajánljuk.)

A karácsonyra várakozás időszaka különleges, tele csodaváró pillanatokkal! Nem hiszünk abban, hogy ilyenkor bezzeg - és főleg ilyenkor, utána meg nem - mennyire szeretjük egymást, részint mert vannak családok, ahol sajnos ilyenkor sem, gyakrabban persze fordítva, akkor meg úgyis egész éven át erős a szeretetfonál.

dsc_4521.JPG

Az ünnep közeledtén felfokozódnak az érzelmek, és az egységnyi időre jutó feladatok is megnövekednek. Annyi minden fontos: jótékonyság, ajándékkészítés, iskolai vásár, adventi vásár, forralt borozás a barátokkal, céges vacsora, dekorálás, saját otthoni ünnep megteremtése stb… - ezer apróság - a napok meg peregnek. Ne stresszeljünk rá, nem kell mindennek tökéletesnek lennie – halljuk többfelől’. Egyetértünk, de - őszintén - hagyjuk ezt a dumát, hiszen pl. a bejgli vagy a halászlé sem magától mászik az asztalra. A háziasszonyok tudják, hogy egy komplett karácsony megszervezése és „levezénylése” az elejétől a végéig odafigyelést, okos időbeosztást igényel, és akkor is fárasztó lehet, ha elég lájtosan toljuk. Persze megéri, ez nem is kérdés!  Hajrá családi munkamegosztás!

Szóval szerintünk egy kis pozitív stressz belefér a készülődésbe, főleg az utolsó napokon. Ha kezdünk besokallni, akkor leülünk, beveszünk egy leszarom tablettát, már elnézést, szaloncukrot vagy pár szem sütit, iszunk egy teát vagy forró csokit vagy tojáslikőrt vagy forralt bort vagy kupica pálinkát vagy... vagy… és jót röhögünk magunkon.

Mi úgy vagyunk, hogy ami elkészül, az meglesz, ami nem, az meg úgy marad. Nem lesz megvéve, nem lesz becsomagolva, nem lesz átadva, nem lesz megcsinálva? Nem mindegy? Így is, úgy is eljön az ünnep és jó lesz, szóval NYUGI!

Advent utolsó napjain áldott, békés ünnepeket kíván önnek a Nyugat Biztonságtechnika Kft.!            

dsc_4475.jpg

Adni

dsc_4321.JPGAdventi üzenetet kaptunk: „Ha abban a helyzetben vagy, hogy segíts valakinek, segíts neki. Az Univerzum lehet, hogy veled válaszol egy segítséget kérő ember imájára.”

Mindenekelőtt: szerintünk mindenki abban a helyzetben van. Tényleg. Nem hiszi? Emlékszik a „Hét krajcár”-ra? A bő száz éve született Móricz-novellában az író saját gyermekkorát idézi, miként próbáltak édesanyjával hét krajcárt „össze­kaparni” szappanra - az utolsó darabot a koldus adja.

Van nekünk egy Nusi nénink – jócskán túl a nyolcvanon. Mesélte, hogy szerényen éltek, sokan voltak testvérek, de a maradék levest, vagy épp amijük volt, átvitték a faluvégi’, náluk is szegényebb, nélkülöző családnak. Nusi néni talán ma sem eszik almát, hogy azt ne osztaná meg valakivel…

dsc_4473.JPG

Na ugye, hogy lehet adni? Akkor ezt tisztáztuk. Tehát az egyes számú kifogás, hogy „nincs pénzem”, „hogyan adjak, amikor nekem sincs miből?” és hasonlók kilőve… de a kettesszámú klasszikus is: a „nincs időm”. Mert megesik, hogy valaki - főleg így év végén - túlvállalja magát vagy más okból kerül olyan élethelyzetbe, hogy alvásra alig marad ideje, de a legtöbben azért el tudunk csenni a pihiből 10-20 percet, ha elég fontos valami. Olyasmire, mint segíteni akarás’, törődés, ne adj isten’ ajándékkészítés. Szerintünk ennyi idő alatt pont megszület­het egy-egy kisebb csoda, ami épp elég.

Nem akarjuk megmondani a frankót, de nem is a levegőbe beszélünk: saját példákon mutatjuk meg, hogy adni igenis lehet. Ha nincs pénzünk, de van időnk, ha nincs időnk, de van pénzünk, ha mindkettő van, és ha egyik sincs… ja, utóbbi nem opció, hiszen „nincs oly rakott szekér, melyre még egy villával ne férne”, nem igaz? Akkor valamiből le kell csípni.

Szerintünk a legértékesebb, ha az időnkből adunk – akár lapos a pénztárcánk, akár nem –, mert a legszebb ajándék az időnk, amit ÉLMÉNYre fordítunk, és amire a legtöbben úgyis tovább emlékeznek majd, mint a bármilyen műgonddal kiválasztott ajándéktárgyakra. (Na jó, az arany Rolexet kivéve.)

Mondják: az életben a legjobb dolgok nem pénzért vannak. Tehát ha nincs pénzünk, de van pár percünk, mi szívesen mondunk valami szívből jövőt annak, akivel összefutunk. Nem esik nehezünkre, és a kedves szavak mindig jól esnek; akár a teljes napját megszépíthetjük az illetőnek, aki a kedvességet továbbadja, és előbb-utóbb visszapattanhat hozzánk. Fel is hívhatunk egy ismerőst, hogy megkérdezzük, „hogy ityeg” (nem, nem sms-t, Messenger és egyéb üzenetet küldünk, szigorúan élőszavas a dolog!); még jobb, ha meg is látogatunk valakit, aki magányos (nekünk listánk van), meghallgatjuk őt, érdeklődünk, miben segíthetünk. Az évenkénti látogatásból kedves hagyomány teremthető.

Milyen jó is az, ha karonfogva kimozdítunk otthonról valakit, elmegyünk egy ingyenes koncertre, megnézünk egy kiállítást vagy csak úgy császkálunk a ház körül, a városban - ahol ő szeretné. Az önkéntes munka (adománygyűjtés, ételosztás, fellépés valamelyik gondozóotthonban stb…) is becsülendő. Egy számunkra aranyos tipp (amit be is vezettünk az idén): nem kell az adventi kalendáriumnak pénzért vett meglepetéseket rejtenie; papírdarabra írt szeretet-feladatok is kerülhetnek a zsebekbe; és - tapasztalat - a gyerekek nagyon élvezik azok teljesítését és addig se kockulnak.

Ha idő szűkében vagyunk, és nem az anyagiakéban, akkor jótékonysági akcióhoz csatlakozhatunk, adományvonalat tárcsázhatunk, alapítványt támogathatunk, de akkor is megvan a „napi jó cselekedet”, ha egy, az utcán tőlünk pénzt kérő embert segítünk ki pár százassal. (Mi nem szoktunk foglalkozni azzal, hogy mire költi, alkoholra vagy másra. Több kéregetővel találkoztunk, aki nagyon örült az ételnek is, szóval ne ítélkezzünk.) Szerintünk az is a támogatás formája, hogy a piacon, idős árustól vásárolunk. Ha már élelem: ennivalót a városban elhelyezett ételgyűjtőkbe is tehetünk…

Ki szeret sütni? Mi mérsékelten, de az év végi mézeskalácssütés szent; anélkül nincs karácsony – generációk hagyománya ez nálunk. Az illatos, finom és szép süti mindig telitalálat. Remek ajándékkísérő, és önmagában is ajándékozható, hiszen - úgy véljük - minden darabkája szeretetet közvetít.

A mi szívünkben kedvesek a saját készítésű meglepetések, ezért a mézeskalács mellett rendre tobozfigurákat és dió Jézuskákat is készítünk.

Az év során összegyűjtött anyagokat hasznosítjuk újra, így csak fagolyót és ragasztót kell venni hozzá.

dsc_4454.JPG

Idén a bolhapiacra is kivittük portékáinkat; a befolyt pénzt örömszerzésre fordítjuk: Advent a cipős doboz ajándékgyűjtő akciók szezonja is. A soproni Berzsenyi Líceumé már lezárult, ott másfélszáznál is több doboz gyűlt össze az iskola rászoruló tanulóinak, de például a Baptista Szeretetszolgálat még várja az adományokat. Mi is dobozolunk már…

dsc_4512.JPG

Handmade meglepetés repertoárunk idén festett kavicsokkal bővült, mert kézműveskedni jó! Ez a folyamat is csupa öröm a nyári kőgyűjtéstől a téli festésen át magáig az ajándékozásig.

dsc_4408.JPG

Ezek volnának - idő és pénztárca függvényében szabadon kombinálható - saját példáink arra, hogy adni lehet, kell, meg persze jó is. A felsorolás hosszan folytatható; ahány ház, annyi szokás. A cselekvő szeretet, a törődés nemcsak adventkor gyakorolhatók. Hogy’ honnan van nekünk erre időnk? Valamiből le kell csípni, ha az elég fontos…

Mi is hoztunk egy idézetet Béni Pétertől: „Itt a földön egyetlenegy számít, az, hogy ember emberrel mint bánik. Nem kell, hogy mindenkit szeressen, csak hagyni, hogy ember, ember lehessen.”

NYUGI-s adventi hangolódást, készülődést kívánunk!

2019. advent harmadik vasárnapján

Liba

pict021c4.JPG

„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás. Hát, mi nem fogunk.

Hagyománytisztelő cég lévén (Nyugat-Biztonságtechnika Kft.) - és mert nem szeretünk éheskedni’ -, idén is elköltöttük éves Márton napi liba-vacsoránkat - az ausztriai Neudörfl­ben. Szó sincs róla, hogy sznobok volnánk vagy hisztis válogatósak, sőt, de megesik, hogy valamiért nem jó a hazai, pontosabban nem elég jó vagy csak nem találunk rá a megfelelőre. Márpedig ha az ember egy évben egy­szer eszik liba­sültet, az legyen hibátlan. De lega­lábbis jó. Nagyon jó. A sop­roni és környékbeli éttermekben történt több mint fél tucat próbálkozás után - há­rom éve egy ismerős ajánlásával - végre meg­találtuk a tökéleteset. Igaz, oda-vissza 60 km-t kell érte autózni, de megéri! (Utána meg remek sétát tehetünk a környéken.)

20191110_141611.jpg

November elején a legtöbb vendéglátóhely étlapján megjelenik a lúd. A liba­lakoma tradícióját Szent Márton nevéhez kötik. De mi köze a legendás alak­nak a libasülthöz?

A sztori ismert: Már­ton püspökké választását elkerü­lendő libaólba bújt, mind­hiába: pechjére (mit várt? :-) a libák kegyetlenül gágogva leleplezték a „beto­lakodót”, aki így nem kerülhette el sorsát: Tours püspöke lett. Csupa jót tartanak Mártonról: pl. szerény volt és önzetlen, pártfogolta a koldusokat, a keresz­­ténységet terjesztette, Európában elsőként szer­ze­teskolos­tort alapított stb... 397 novem­­ber 11-én temették, ezért ezt a napot köti nevéhez az utó­kor.

el_greco_san_martin_y_el_mendigo.jpg

A püspök és a libák kapcsolata persze mélyebben gyöke­rezik az ólban bujkálás­nál: Szent Márton napján, ősz és tél határvonalán végeztek a betakarításokkal a földe­ken. Ilyenkor fizették ki a cseléde­ket, akik munká­jukért gyakran egy-egy libát is kaptak. Márton napja a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, amikor vásárt, bált rendeztek - jóízű lakmározással, hogy a következő évben is bőven legyen mit enni. A parasztok ilyenkor vágták le a baromfit, amit télen már nem akartak etetni. A tömött libák is ekkorra voltak vág­hatók, így a lakomák gerin­cét a libás ételek adták: libamáj zsírjá­ban, liba­leves, töltött libanyak, fokhagy­más liba­comb vörösboros káposztával, ludas­kása… hmmm… Az újbor is ekkorra forrt meg, Szent Mártont az újbor bírájának is tekintették. A mi lakománk így nézett ki – az újbort zamatos musttal helyette­sítettük:

20191110_145535.jpg                                                  A Piribauer Heurigerben ilyen a liba tál

Nem szoktuk az elfogyasztott ételeinket fotózni, de ebben a posztban kivételt teszünk, hiszen épp a liba ropogósra sült bőréről, jól fűszerezett, szájban omló húsáról, a köretként kínált gombócról és a hozzá­adott szószról, a lila káposzta - sült alma - házi ribizli lekvár - geszte­nyepüré kombó gyönyörű, harmonikus ízvilágát dicsőítjük. Ugye, az ön szájában is összefut a nyál?

Amitől kerek az egész: családi vállalkozás, saját nevelt ház­tájiból készített - a mi libánk reggel még az udvaron kapirgált… -, egyszerű, tradi­cionális ételek, saját must és bor, emellett a pultban házi húsáru vásárol­ható. Nem is üres a fogadó, egymásnak adják a kilincset a vendégek. (Érdemes beje­lentkezni és asztalt foglalni.) Kedves, precíz a kiszol­gálás; érdekesség, hogy a személy­zet - és néhány vendég is - bőrnadrágot visel térdzoknival, vagyis nem kell Tirolig menni, hogy élőben láthassuk a hagyo­mányos osztrák népviseletet. Az árak pedig? Őszintén: nem fizettünk többet, mint itthon egy hasonló fogá­sért. A Kis herceg tudja: „Jót s jól, ebben áll a nagy titok.”

20191110_141715.jpgOlvastuk, hogy Magyar­országon tavaly 5 és fél millió libát vágtak le, aminek 80 %-át a tradicionális libafogyasztó országokba: Németországba, Svájcba, Ausztri­ába exportáltuk. Nálunk a lúdhús iránt Szent Márton nap környékén és karácsony­kor nő meg a kereslet, most fogy tehát a legtöbb. Főszezon! A hazai fogyasztás nem éri el személyenként az évi egy kilogrammot, pedig a megfelelően elkészített sült liba igazán fenséges; gyakorlott szakácsnők és jó sütő­vel rendelkezők otthon is elkészíthetik; nemsokára mi megpróbáljuk. Szóval libaevésre fel, és NYUGI és Isten éltesse a Mártonokat!

received_497865897469076.jpeg

Sopron, 2019. november 11.

Kabrió 2.

Még tavasszal bogár-módra kirajzottak a kabriók, persze mi is Saab-tunk… a verda egyre klasszabb!

Büszkeségünket, a 9-3 Convertible SE Saab-ot itt mutattuk be; jöjjön a folytatás, hiszen megígértük! Hol is hagytuk abba?

dsc_9568.jpg

Miután tehát a kabrió korábbi tulajdonosa elhunyt, a járműre sanyarú sors várt. A két év elhanyagolás és ridegtartás megviselte: amikor elhoztuk, a műszerfal kijelzője folyamatosan azt mutatta: kevés a hűtővíz, pedig a kiegyen­lítő tartály tele volt; reggelre pedig méretes fekete olajtócsa terült el a kocsi alatt. És ez csak a probléma-özön kezdete volt... Kicsit úgy éreztük magunkat, mint a mesebeli királyfi, aki a hétfejű sárkányt akarja legyőzni.

A friss műszaki vizsgával rendelkező jár­művön a kisebb-nagyobb hibák mellett szigorúan nézve hat azonnali vizsgabukást (!) jelentő rendellenességet talál­tunk: a nem megfelelő méretű gumik, a folya­matosan világító check engine (motor ellenőrző lámpa), az ömlő motorolaj, az angliai közlekedéshez való fény­szórók, és a hiányzó ABS visszajelző lámpa mellett a fixen, szilent­blokk nélkül rögzített kanyarstabilizátor finoman szólva is hajmeresztő állapotot jelentett.

Pótoltuk a gumibakot, a keréktárcsákra új, a gépkönyvben leírtak­nak megfelelő méretű és sebességindexű abroncsok kerültek. A többi felett egyelőre szemet hunytunk „Irány a tenger!” felkiáltással.

dsc_0980.jpg

A magunkfajta, szocialista gépcsodákon edződött autóst kevéssé zavarja a klíma vagy a lóerők hiánya, annál inkább a szabályozhatatlan, folyamatosan dolgozó fűtés, és az autót körüllengő átható olajszag. A csodálatos szeptemberi Adria azonban feledtette ezeket a kellemetlenségeket, és épségben, autószállító igénybevétele nélkül tértünk haza.

Alig vártuk, hogy felderítsük a majd' húsz éves autó javítanivalóit. Mivel a gyár 2012-ben megszűnt, az alkatrészek beszerzése nem ígérkezett probléma­men­tesnek, mi azonban szeretjük a kihívást.

Nézzük sorban. A kocsi megvételekor látszott, hogy jobb elején nem jól áll a fényszóró és a lökhárító, korábban itt ütközés érhette. Reméltük, hogy megússzuk a fényszóró és a lökhárító beállításával, ám utóbbi eltávolításakor kide­rült: a jobb oldali merevítő 20 milliméterrel lejjebb, és egy kicsit kijjebb' is van a bal oldalinál. A felújítás tehát lakatos munkával indult. A szükséges lemezholmikat az internet segítségével sze­reztük be.

De hogy’ kerül az autó a zajjal és kosszal járó munkálatok elvégzésére alkalmas garázsba? Természetesen lábon. Lökhárítóra végül is nincs szükség a közlekedéshez, míg a létfontosságú elemeket, többek közt a töltő­levegő hűtőt (intercooler) pedig gyorsan, ideiglenesen visszapakoltuk a Saab elejére. Ebből némi galiba kerekedett: december végén lépésben haladtunk az épp' forgalom­mentes városban. A Frankenburg útról az aluljáró felé fordul­va mélyebbre nyomtuk a gázpedált, hogy lendületet gyűjtsünk a túloldali emelkedő­höz. Ami ezután jött? Alig hittünk a szemünknek, de a buszmegállóban állóknak is tátva maradt a szája (szó szerint). A gázadás hatására megnövekvő turbónyomás ugyanis parabolikus pályára állította az inter­coolert... Jó lett volna a kínos helyzetből gyorsan kievickélni, azonban töltő-levegő hiányában a motor kisvártatva leállt; így csak az aluljáró és kép­letesen a felújítás mélypontját értük el… Az arcunkra utólag mosolyt fakasztó, nem melles­leg pénztárca-apasztó eset most már Saab-unk történetének szerves része.

A lakatos munka elkészültével kezdődhetett a bonyolult, igényes technika rendbehozatala. Gyanús volt, hogy a papíron 205 lóerős Saab érzésre gyengébbnek tűnt a céges (Nyugat Biztonságtechnika Kft.) diesel Volkswagen Caddy-nél, folyamatosan világított, és gyorsításkor villogott a Check engine lámpa. Számoltunk azzal, hogy az összetett, elektronikus alkatrésszel zsúfolásig tömött motor javításához igazi, a típust ismerő szakember segítségére lesz szükség.

img_0934.JPG

Több Saab tulajdonos egyöntetű véleménye alapján a Szikszai Saab javító­mű­helyt választottuk, ami jó döntésnek bizonyult. Szikszai úr és csapata fantasztikus munkát végzett: hazafelé suhanva mintha másik autóban ültünk volna. Először tapasztalhattuk meg, milyen egy békebeli, nem üzem­anyag­-takarékosra hangolt benzines turbómotor. Mondhatjuk: döbbenetes!

img_1133.JPG

A légmennyi­ségmérő, a főtengely jeladó, a gyújtásmodul és a tömítések cseréje, vala­mint a turbó feltöltő felújítása alapjában változtatta meg a motor műkö­dését. Hab a tortán, hogy a beavatkozás hatására visszaesett az üzemanyag fogyasztás. Természetesen a szervizlátogatás óta a légkondicionáló újra hűs levegőt fúj az utasokra.

Ezek után nyugodt szívvel kezdhettük el a külső-belső csinosítást, az apró, zavaró hibák javítását. Pótoltuk a hiányzó váltókulisszát, kicseréltük a fényszórók üvegét, a sebességmérő számlapját kilométer/óra skálázásúra, megjavítottuk a pixelhibás klímakezelő panelt és az információs kijelzőt, szétszedtük és kitisztítottuk a motoros, memóriával rendelkező első üléseket, kiglancoltuk a padlószőnyeget; alapos ápolást, zsírozást, és olajcserét kapott a tetőmozgató mechanika és hidraulika. Pótoltuk a hiányzó, nem idevaló patentokat, csava­rokat, műanyag biszbaszokat is, rendbe tettük az elfáradt elektromos csatlakozá­sokat, mélytisztítást és alapos polírozást kapott a fényezés. 

Szeretett kabriónk újból kitűnően használható, hosszú utak megtételére alkalmas gépjárművé vált. Jártunk is vele sokfelé: a Balatonon, a Dédinél, Bécsben az öreg Dunánál, a környékbeli tavaknál, Budapesten, és több ízben a szépséges Adrián.

NYUGI, a történet folytatódik, hiszen a téli leállás idejére is maradt tennivaló: például a motoros antenna javítása, az amerikai normás rádió cseréje, a motortér alapos tisztítása, végül pedig a ponyva cseréje. (Kék lesz!)

A Saab - becenevén egy hivatalos ügyiraton való említése óta Sub - tehát él és virul, szebb, energikusabb, mint valaha. De Balázs, ezt te úgyis tudod…  ;-)

balazs4_1.jpg

Fertő túra

dsc_8462.JPG

Átúsztuk az Apetloner Badesee-t! Az oda-vissza 0,34 km! A figyelemreméltó teljesítményt a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum 5. a osztálya kerék­pár­­túrája egyik pihenőállomásán nyújtottuk – éppen egy éve.

Kerekezni egyedül is, párban is szuper, még izgibb csapatban, hosszú kilo­méte­reken át, hiszen az már egy igazi biciklitúra! A tavalyi nyár derekán mi az ausztriai Burgenland tarto­mány Fertő körüli kerékpárútjain tekertük le a magunkét - komfortzónából ki, kánikulába be - két nap alatt bő 70 km-t.

img_0347.JPG

Csapatunk számára a bázist Podersdorf am See (Pát­falu), az alig több mint két­ezer lakosú üdülőhely tóparti kempingje jelentette.

Jó előre elküldtük foglalásunkat a tavi táborhelyre, mert úgy hírlik, már tavasszal el­kapkodják a placcokat; nem csodáljuk, hiszen a nyüzsgő vízi paradi­csom - vízfelületre nyíló strandjával - valóban idilli helyszín a pihenéshez, tölte­kezéshez.

A telepített lakó­kocsik szépek, kényelmesek: hűtővel, kemping­asztallal, naper­nyővel felsze­reltek, igaz, az ágynemű és a törölköző otthonról ’hozandó’. Nem olcsók, de öten elférnek benne és klímás. A sátorhely ára viszont az idegen­for­gal­mi adó­val, szemétdíjjal együtt is korrekt, bárki által megfizethető. A mosdók tágasak, tisz­ták, telt­ház­ban is mindig van szabad WC, zuhanyzó. A bejárat melletti kisboltban minden van, amire a kempingezőnek szüksége lehet; a reggeli kávé és a friss osztrák pék­sütemény (hmmm…) helyben fogyasztható, miköz­ben a napila­po­kat is átfut­hatjuk. Ami pedig a lényeg: karnyújtásnyira a víz - akármikori csobban­ásra!

A pára­tartalom magas, a tó vize leírhatatlanul kellemes. Igaz, meg kell küzdeni azért, hogy a habokba vethessük magunkat: szúrós kavicsokon való botladozás az ára, de kicsire nem adunk, jövőre meg hozunk gumicipőt. Az erőteljes szél pedig egy soproninak fel sem tűnik, mi több, a kánikulában egyenesen kívánatos! Apropó, szél: feljegyzések szerint 1926 őszén öt napon át tombolt a vihar és 80 km²-ről elfújta a vizet; a szél erejére tehát nem lehet panasza a vízi sportok imádóinak.

A kempingbe csekkolók automatikusan meg­kapják a Neusiedler See kártyát, ami jó dolog, mert kedvezményekre jogosít, például ingyen strandolhatunk, a gyűjtögetők meg eltehetik emlékbe.

img_0577.JPG

Mivel mi elsősorban tekerni jöttünk, letáboroztunk és már pattan­tunk is a bringára, hogy az első etapot lenyomjuk. Bár az erő­próbára való felkészülés többünk számára csupán terv maradt, nem estünk kétségbe, mert a szer­ve­zők azt ígérték: ha kell, rugalmasan alakítjuk az útvo­na­lat. Büszkén mondhatjuk: távkurtításra’ a közel 40 fok ellenére nem volt szükség; voltak forró pillanataink, de mindig akadt frissítő.

20180727_163800.jpg

A Fertő mentén akár 350 km-es bicikliút-hálózatot is végigjárhatunk: a tó közvetlen kerületén és az onnan elágazó települések, tájvédelmi területek útjain. Kitekerve Poders­dorf centru­má­ból mi a B 20-ra kanya­rodtunk; és a hozzánk is átnyúló, bő 300 km²-es Seewinkel részét képező Fertő­zug Nemzeti Park felé vettük az irányt, hogy a Zicksee partján megpihen­hessünk.

A Zicksee egy síkvidéki sztyepptó, amely a térség szikes talajáról kapta a nevét. Jellemzően sekély, strandja kavicsos, játszótere, sőt, vízicsúszdája is van, ennél fogva kis­gyer­me­keseknek ideális, de bárki kellemesen ejtőzhet itt a nyugiban.

A tavi-pihi után felfrissülve tekertünk tovább, hogy a világörökség részét képező sztyeppés táj nádasait, rétjeit, mezőit, szőlős­kertjeit - nyár-illattal az orrunkban - felfedezzük. A Fertő nyugati partján dombos, míg a keleti oldalon szinte teljesen sík a terep. Varázs­latos, pazar, csodás, hurrá, ezért jöttünk!

Alap, hogy a kerék­párutak errefelé hibátlanok: a murvás szakaszokon is jó minőségűek, az útburkolatok felfes­tései jól láthatók, és pont annyi eligazító tábla van, amennyi kell, szóval a gyengén tájékozódók sem tévednek el.

20180727_163949.jpg

A B20-as bicikliúton az élbojban zúzó tiniket követve - a Seewinkel nyugati pere­mén, a nemzeti park közepén, Apetlon településhez közel - mi is könnye­dén megtaláltuk a kristály­tiszta, zöldes vízű Apetloner Badesee-t. Az itteni strand is klassz: a vízfelülettel ellentétben nem kicsi, van játszótér, ugráló, lehet kosarazni, ping-pon­gozni, a büfé választéka pedig több mint kielégítő. A pihenő ­paradicsom a reklámszöveg szerint a „felüdülés oázisa” a termé­szet­kedvelők, csalá­dok és sporto­lók számára. Cangák az árnyékba, gyerünk a vízbe! Amíg a gyerekek az ugrálóban időztek, mi - 177 métert megtéve - átszeltük a tavat, majd a közepén úszva-lebegve elmélkedtünk az élet dolgairól.

Visszatekertünk a bázisra és fakultatív naplementézés után elsétáltunk a centrumba. A turistáktól nyüzsgő Podersdorfban fantasztikus a hangulat, a helyi vendéglők hangulatosak, és kínálataikban sem csalódunk.

Másnap kompra szálltunk és Breitenbrunnig utaztunk – Neusiedler See kártyánk­kal féláron. Útközben a hajóskapi­tánytól megtudtuk: a szárazság miatt kritikusan alacsony volt a vízállás, további apadás már komolyan veszélyeztette volna a hajózást.

Maga a kompolás is élmény – nemcsak a gyerekeknek. Az utasok nagy része bringás, ugye, idilli látványt nyújtanak az együtt utazó drótszamarak?

A kompot elhagyva Breitenbrunn (Fertőszéleskút), Winden (Sásony), Jois (Nyulas), Neusidl am See (Nezsider), Weiden am See (Védeny) telepü­lések mentén haladtunk a B10-es-en és érkeztünk vissza Podersdorfba.

terkep.jpg

Útközben meg-megpihentünk, egyebek mellett remek, háromfogásos menünk elfogyasz­tásához. Egyik útitársunk egyenesen azt állította, hogy itt, a Fertő-menti települések vendéglátó helyein itta a világ legjobb fröccsét, azaz fröccseit. Való igaz: minél nagyobb a forróság, annál mennyeibb a jéghideg Sommer­spritz, amit még az is felhajt, akinek a fél liter máskor nagyon is meg­kottyanna. De nemcsak erről van szó, hanem az itteniek vendégsze­retetéről. Nézze csak:

Hát ezért szeretünk mi Ausztriában vendégeskedni. A minőség állandó, mind­egy, mit fogyasztunk, mennyit költünk, alap, hogy a kiszolgálás mellé mosoly is jár, nem mellesleg nem húznak le.

A Fertő-part településein ma is meghatározó a szőlő- és borter­me­lés, ami az északkeleti oldalon 500 család megélhetését biztosítja. A pontos adatot a fiatal golsi borásztól tudtuk meg, akinek bódéját kétnapos túránk végén vettük célba egy frissítő erejéig. Barbara szerint „a borivók szexik, sármosak, intelligensek.”  Ön mit gondol?

dsc_8465.JPG

Szőlő- és borkultúrája mellett a térség sokszínű élővilága - különösen Európa-szerte híres madárvilága - is figyelemre méltó. Nekünk kétkeréken az alábbi élőlényeket sikerült megörökítenünk:

Örömmel nyugtázzuk, hogy nemcsak mi, amatőr kerekezők, de gépkocsink is jól vizsgázott: autónk tágas belső tere este hálófülkeként szolgált.

Bőven van még mit felfedezni a Fertő körüli kerékpárutakon, hiszen a túraútvonalak variációja szinte végtelen, ééés ismételhető… emellett egy ilyen túra nyelvleckének sem rossz, ugye, 7. a-sok? Szóval NYUGI, és tekerésre fel!

dsc_8463.JPG

T. A. L.

 

 

Jubileum

nyugat_biztonsagtechnika_latvanyterv_2.jpg

Sok vagy kevés 15 év? Sok! Kevés!

Arra mindenképpen elegendő, hogy – még a lustábbak életében is – történjen egy s más. Márpedig a Nyugat Biztonságtechnika Kft. csapatának mindeddig szerencsére nemigen volt ideje lustálkodni. Mert így akartuk.

kep_050.jpg

Így most már nem is lehet másként, hiszen ezidőtájt mintegy félezer ügyfelünkért tartozunk felelősséggel; erre azért büszkék vagyunk. A megszolgált bizalomra. Befektetett energiánk gyümölcseként szerzett tudásunkra, tapasztalatunkra, ami nélkül ma nehezen boldogulnánk a szakmában. Ki tudja, mennyi riasztót, kaputelefont szereltünk fel, hány tűzjelzőt, kamerás megfigyelő rendszert terveztünk, létesítettünk… mindeközben jó sok embert ismertünk meg, és gyűltek az élmények, tanulságok, a sztorik és persze sok-sok fotó!

Kevesen tudják például, hogy sikeres vizsgával elnyertük „a GySEV Zrt. tiszteletbeli masinisztája” címet, miközben Bobóval, a diesel mozdonnyal is jó kapcsolatba kerültünk: a Liszt emlékévben a zeneóriás arcmásával megspékelt villamos mozdony nekünk köszönheti hangosítási rendszerének vezérlését. Jó móka volt! Szívesen oldottuk meg a fertőszép­laki templom harang­jainak távirányítását is - ki ne lelkesedne a rutinfeladatokat színesítő kihívásokért? -, emellett Sopron számos közintézményében, üzemében is otthagytuk lábnyomunkat – avagy a mai modern biztonságtechnika megbízható kütyüit.

Az ember dolgozik, alkot, teremt, és egyszer csak arra kapja fel a fejét, hogy eltelt 15 év… máris? Ugye, ismerős? Éreztük: ideje megállnunk kicsit és visszatekinteni. Nem azért, mert így szokás, nem is saját vállunkat veregetni - bár miért és ne? -, sem mert Vörösmarty arra int: „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.”; és nem is egykori történelem tanárunk, Tivadar bácsi szavai okán: „csak”; hanem valami belülről jövő igényből, aminek feltörő hangját nem lehet és nem is akarjuk elhallgattatni.

Hiszen milyen jó volna egy kicsit leülni, együtt lenni, beszélgetni a napi munkán túl, emlékeket felidézni mindazokkal, akik kísértek, segítettek bennünket, akikkel utunk részben közös, akik nélkül vállalkozásunk nem ért volna meg 15 évet. Mivel a volnákat mi nem szeretjük, vagy ahogy mondani szoktuk, abból – na meg hálálkodásból – nem élünk meg; így a gondolatot tett követte: nekifogtunk első céges bulink szervezéséhez.

A „mikor?” kérdés mindjárt gondolkodóba ejtett bennünket, hiszen a céget hivatalosan 2003. december 11-én jegyezték be, ami pedig az év végi vacsorák ideje. Többek megkérdezése után a fenti dátumhoz legközelebb eső pénteket választottuk, lesz, ami lesz, olyan úgysincs, hogy mindenkinek jó legyen. (Vagy van olyan?) A meghívandó vendégek összeírása közben is vakartuk a fejünket, mivel az összes ügyfelünket nem hívhattuk meg. Így partnereink névsorát készítettük el, akikkel kapcsolatunk a legrégebbi, akár a kezdetektől tart, illetve a munkánk során a legintenzívebb; szóval akiknek sokat köszönhetünk. A listát sokszor átnéztük, hogy lehetőleg senki se maradjon le róla.  

dsc_0895.JPG

Végül 40 db saját készítésű meghívót postáztunk, és 32 főre teríthettek a kiválasztott vendéglő különtermében. Ééééééés... mindenki eljött! Igazán boldogok voltunk! (Igaz, hárman kényszerűen idejekorán elköszöntek - saját céges partijukra sietve. Ezt nagyon sajnáltuk, meg is fogadtuk: a 20 éves bulit december elején vagy januárban tartjuk.)

Amikor tehát mind együtt voltunk, levetítettük a jeles alkalomra készített kisfilmünket. 15 év alatt irdatlan mennyiségű fényképet halmoztunk fel. Mivel jócskán akadt köztük életlen, rosszul „komponált” darab, alaposan átválogattuk őket; miközben jókat derültünk, hiszen megelevenedtek a készítésükkor átélt történetek... „hú, mik nem voltak…!” A különböző szempontok alapján kiválasztott fotókat azután régi és frissen felvett mozgóképekkel egészítettük ki. Íme, ez lett belőle, úgy láttuk, jó fogadtatásra talált:

A céges bulikon illdomos - nem túl pátoszos - köszöntőfélét mondani, ám ilyenkor az „ezt is megértük”, a „jó volt” vagy a „lesz ez még így se” ugyebár nem elégséges. Ezért Töltl Sándor - szerintünk klasszul - összeszedte szívből jövő gondolatait, majd miután a szemek a cég másik tulajdonosára vándoroltak, Simon László - beszédre alapból nem készülve, azt megúszni mégsem tudván - hozzátette: a megjelentek nélkül a cég talán nem érte volna meg a 15 évet és nem tartana itt. Ő is szívből mondta és komolyan is gondolta.

Örömünkre többen is elmondták gondolataikat. A hozzászólásokból egyebek mellett kikerekedett az egyetértés, miszerint a Nyugat Biztonságtechnika és partnerei munkakapcsolata jó példa arra, hogy a szakmában tevékenykedők igenis képesek olyan együttműködésre, melyben egymást segítik, nem pedig fúrják, és nicsak, mindenki jobban jár, mintha fordítva lenne.

Talán elcsépelt dolog a TOTÓ, de mi bevállaltuk, mert bőven találtunk 13+1 kérdést a cég történetéből, amire nem is olyan könnyű eltalálni a helyes választ. Szerencsére nem volt ciki és senkinek sem „derogált” kitölteni, a legügyesebbek pedig dupla eséllyel indulhattak a tombolán. Mert az is volt, az mondjuk nem ciki. Bár mi azt valljuk, hogy semmi sem „égő” vagy ciki, emiatt az átlagosnál talán bevállalósabbak vagyunk. Egyesek szerint épp ezért mi vagyunk égők – de nem a lámpában… megsértődni ezen pedig nem fogunk, mert azt minden hülye tud.

Ünnepi vacsoráját mindenki maga választhatta ki az étlapról, az estnek ez a része szerintünk hibátlanul zajlott, hála Illés Krisztián étteremvezetőnek és csapatának, akik precízen, előzékenyen és nem utolsósorban gyorsan hozták az ételt-italt, végül az elmaradhatatlan tortát. Utóbbiból egyet rendeltünk, kettő lett belőle: köszönet érte a M&Z Kft.-nek, na persze a többi kedves ajándékozó meglepetésének is nagyon örültünk.


Hát „ez is megvolt”, töltődtünk. A visszajelzések szerint vendégeink többsége is, ezért bízunk benne, hogy jól debütáltunk buliszervezőként.

 

Sok tehát 15 év vagy kevés? Sok is, kevés is, illetve pont annyi, amennyit beletettünk. Megyünk tovább filozófiánk - „Biztonság mindenekelőtt!” -, és régi-új céljaink mentén tervekkel, az újdonságokra fogékonyan. NYUGI: újabb tizenöt év múlva is itt leszünk. És Ön? Nyugodtan tartson velünk! Akár itt is:

nyugatbt.blog.hu

www.nyugat-biztonsagtechnika.hu

img_0248.JPG

Zoo Cafe

dsc_7635.JPG

Állatkert vagy kávéház? Tea, kávé, bambi, süti… mellé hüllők, szőr­mókok – korlátlan simogatásra. A nem mindennapi csendélet a budapesti Zoo Café sajátja.

Egyedül vagy többedmagával békésen szunyókáló nagytestű Maine Coon macskák látványa fogadja a belépőt a Kálvin tértől 5 percnyi sétára eső Fejér György utcai kávézóban.

dsc_7529.JPG

dsc_7673.JPG

dsc_7568.JPG

A belső helyiségek színes akváriumaiban korallok, bohóchalak, rákok, míg a terráriumokban pókok - köztük a mexikói tűzlábú tarantula - és siklók, kígyók (pl. vörös gabonasikló) vonják magukra a figyelmet. De van itt gyapjas csincsilla, afrikai fehérhasú törpesün, leopárd gekkó, zöld leguán, sőt, arapapagáj-pár és egy kakadu is, mely - ha kedve tartja - „szia!”-val köszönti az embert és még számos módon kommunikál. 20 faj 65 példánya alkotja a Zoo Café állatse­regletét.

Előzékeny fiatalok kalauzolnak asztalunkhoz, majd felvéve a rendelést - ami nem is olyan könnyű, hiszen csak kávéból 25 fajta van -, már hozzák a ház kedvenceit.

dsc_7531.JPG

dsc_7540.JPG

dsc_7549.JPG

A szakállas agáma két társával él a kávéházban

Az agámát hidegen hagyják a felé intézett szavak, de legalább készséggel hagyja magát simizni. Őt Kázmér, a sisakos kaméleon követi asztalunkon. A nyugodt, ám annál kíváncsibb hüllő után görög teknős, hófehér „selyemszőrű” nyúl, bozontos tengeri­malac kerül a kezünkbe; a bátrabbakéba kígyó is…

Minket egyáltalán nem zavart, hogy a tenyerünkbe tették őket, különben is mindegyik asztalon van kézfertőtlenítő. A rövid időre ránk bízott egzotikus állatok egytől-egyig nyugodtak voltak és szemmel láthatóan jól tűrték a tömeges tapizást, cirógatást, nyoszorgatást - nekik aztán nem uncsi az életük! -, meg sem próbáltak elmenekülni.

Naná, hiszen itt minden úgy van el- és berendezve, ahogy az számukra a legjobb, a féltucatnyi macska például falra erősített farönkökön, polcokon elégítheti ki mozgásigényét, s persze a vendég is kényelemre lel. A kiszolgálás gyors, rugalmas (egyedi kérést is figyelembe vesznek), a kávé finom.

Ugyan melyik hazai vendéglátó-helyen lehet fincsi forró – vagy épp ellenkezőleg: jéghideg – ital, szendvics, fagyi stb… mellett tapsifülest simogatni? Egy kis nyugi, no para, zéró stressz, csak béke, melegség, puhaság, finomság, báj, cukiság… mégpedig garantáltan kockulás-mentesen! A mini állatkertszerű kávézóban egyszerre szól minden az állatokról és a vendégről, igazi win-win - akár felnőttek vagyunk, akár gyerekek, akár a kettő között. Annál is inkább, mert a szőrmókok vagy bármilyen más élőlény érintése, simogatása köztudottan stresszoldó.

A fiatal állatgondozók kedvesen mutatják be a ház lakóit: szíves-örömest sorolják el tulajdonságaikat, szükségleteiket, szokásaikat. Mindezzel tudatosan irányítják figyelmünket az állattartás szépségeire és felelősségére.

dsc_7639.JPG

dsc_7621.JPG

dsc_7677.JPG

A színes arapapagáj is otthonosan mozog és szívesen kommunikál

Budapest, Budapest, te csodás! Ahol Zoo Café is van! Ezt az állati jó helyet feltétlen érdemes beilleszteni főváros-felfedező programunkba. A látogatás után mi további állatmustrához kaptunk kedvet, így - na jó, részben tervezetten - a Fővárosi Növény- és Állatkert felé vettük az irányt. Hamarosan erről is beszámolunk itt a NYUGI-ban!

Sisakot tessék!

Ajándékba adjuk, szívesen. Remek jelmezkellék!

Vagy inkább alapdarab – már ha valaki szívesen bújna Pallas Athéné bőrébe az idei farsangon. Tavaly e célból készítettük, erről bővebben itt.

A farsangi szezon - ami  idén január 6-tól március 6-ig tart - kezdetén lefogadjuk, hogy sokuknak nincs még ötlete a jelmezre vonatkozóan; a sisak szerintünk jó kiindulási alap lehet. Igaz, lándzsát és pajzsot még eszkábálni kell hozzá, de tapasztalatból mondjuk, hogy azokat sokkal könnyebb elkészíteni, mint a fejfedőt, a ruháé meg egy sima lepedővel egyenesen gyerekjáték.

Hát tessék, vegye, vigye! A sisak a Nyugat Biztonságtechnika Kft. telephelyén (Ady Endre út 153., tel.: 30/ 257 2733) átvehető.

Hogyha nem kell senkinek, nem az ördög veszi meg, hanem sajnos kukába kerül, de szigorúan a műanyaggyűjtőbe, mi ugyanis nagy gondot fordítunk a hulladék szétválogatására, a szelektív gyűjtésre. Hamarosan meg is mutatjuk, miként tesszük ezt. Addig is: NYUGI!

süti beállítások módosítása