Milyen jó volt azon a komphajón… együtt… még 2016-ban! Ki hitte volna, hogy így alakul?

Az első megkezdett hónap Sanyika nélkül… a fele már el is telt. Amikor elment, szinte megállt az idő, most meg hogy szalad! A szeptember mindig mozgalmas, ilyenkor a szokottnál több a karbantartási feladat.

Füstelvezető kupola próbája

Partnereink Sanyit hiányolják, keresik. Aki tudja, hogy őt már hiába várja, rész­vétet nyilvánít, akivel mi tudatjuk, elsírja magát vagy döbbenten hallgat. Sanyikánk már több mint egy hónapja nincs velünk, mégis csak lassan csitul a részvét­nyilvánító, a kialakult helyzet iránt érdeklődő, segítséget kínáló telefon­hívások száma. Kissé fel is tartja a munkát, de ki bánja ezt most? Különben sem az a fajta vagyunk, akik a munka elvégeztével rohannak tovább; mi sosem sajnáljuk az időt egy kis beszélgetésre ügyfeleink­kel. Annál is inkább, mert ez munkánk egyik legkedvesebb része.

Kézi működtetésű lépcsőházi füstelvezető ablak zárása

A Sanyikával 26 éve tartó közös munka megszakadt. Most úgy végezzük egyik teendőt a másik után, hogy közben folyton róla beszélünk. Minden­féléről: a szokásairól, mit szeretett és mit nem, mit mondott, mit csinált, hogyan nevetett, most mit mondana, ha… A raktárban a napi munkához szükséges alkatrészek megkeresése időigényesebbé vált. Van, hogy egy kódot keresünk, vajon hova írhatta fel, menthette el Sanyika. A közös reggeli kávézás, pénteki rántottázás mellett még mennyi Sanyikás dolog hiányzik! Milyen sokan szerették őt! Alig fért el a sok emlékező a harkai temetőben.

A füstelvezető központ akkumulátorainak ellenőrzése

Sanyika a cégben is hagyott magából egy darabot, a Nyugat Biztonságtechnika Kft. nélküle nem itt tartana. Ő a cég történetének egyik főszereplője volt. Ám ennek a „sorozatnak” nem lesz folytatása, nem lehet… Sanyika ugyanis pótolhatatlan.

A karbantartási napló megléte, hibátlansága és pontos vezetése elengedhetetlen.

Egyelőre eltereljük a gondolatokat, mi minden lesz még, amit először csinálunk nélküle. Legyen meg addig is minden napnak a saját megélni- és megoldani-valója, nem igaz?

Az AM 6000-es típusú tűzjelző központ ellenőrzése

Jobb lenne most egy kis NYUGI a pörgés helyett, de nem tehetjük meg. Talán mégis így a jobb… az meg a legeslegjobb, hogy majd’ két éve ezt a kisfilmet összeraktuk!

 2020 szeptember 14.

Tájékoztatjuk mindazokat, akik ismerték, szerették, hogy kollégánkat, Töltl Sándort 2020. augusztus 28-án, pénteken 16 órakor a harkai temetőben helyezik örök nyugalomra.

Tudatjuk kedves ügyfeleinkkel, partnereinkkel, hogy szeretett kollégánk, jóbarátunk, Töltl Sándor, a Nyugat Biztonságtechnika Kft. alapító tagja elhunyt. Emlékét szívünkbe zárjuk.

Megállt az idő. A munkaeszközök kicsúsznak a kezünkből és sehogy sem akarnak visszamászni, a papírmunka feltolul… persze erőltetjük a tennivalókat, hiszen várnak az ügyfelek. Menni kell, csinálni -  alázattal, jó minőségben, korrekten, ám mostantól a világ legrendesebb Sanyija nélkül, mert - mi vaaaan?! - a szorgalmas, segítőkész munkatárs, férj, családapa, a mindig kedves barát, haver, akire bármikor számítani lehetett, nem jön többé. Sanyiiiii…!

Utolsó üzenetünk neked… nem így gondoltuk!

Ügyfelek, partnerek hitetlenkedve, megrendülten telefonálnak, segítséget ajánlanak. Szemünket törölgetve tesszük a dolgunkat, a gyomortájékról fel-felkúszó valami szinte fojtogat. Gondolataink minduntalan visszatalálnak hozzád, Sanyi, emlegetünk. Még csüggedten, pityeregve, később anekdotázva. Szörnyű, ha idő előtt távozik valaki, esetedben meg egyenesen irtózatos – mint az egyszeri menü irodában rekedt bukéja, hm?  

Sorsod beteljesült, és mi idővel beletörődünk. MLV, tudod, majd lesz valahogy. Visszük tovább munkamorálodat, precizitásodat, a szakma szeretetét.  Gesztusaid, mosolyod, humorérzéked, élet- és rendszereteted, a Sanyis apróságok velünk maradnak. Isten veled, barátunk!

Azaz „Soha ne bízz senkiben!” Még gyerekként hallottuk a ki tudja, kinek a fejéből kipattant kifejezést. A nálunk pár évvel idősebb srác egészen pontosan így fogalmazott: SNBS-szindróma.

A tanáccsal - ami egy életre is szólhatna - a szüleiben, tanáraiban, testvéreiben, barátaiban alapvetően bízó gyerekként nem igazán tudtunk mit kezdeni; ám mégiscsak belénk ivódott, ha negyven év elteltével is emlékszünk rá. Most pedig, amikor valami nagyon, de nagyon nem úgy alakult életünkben, ahogyan a másik féllel szóban és írásban megegyeztünk, megfordul a fejünkben, hogy mostantól - néhány kisebb ellenünk irányult stikli megélése, elszenvedése után - alkalmazni kéne fentieket.

Mi azonban erre képtelenek vagyunk, és szerintünk jól is van így. Azt már rég nem hisszük, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, de abban hiszünk, hogy első körben - igaz, kockázatos - minden embert megillet a bizalom; ami nélkül nincs semmi. Semmi, de semmi nem jöhet létre bizalom nélkül. Ha ugyanis valamiben nem tudunk bízni, az nem sikerül majd igazán jól.

Akad, aki ezzel visszaél. Felsejlik előttünk Juszt László alakja és szlogenje: „Ne hagyják magukat becsapni, átverni, megkárosítani”. Emlékeznek? Nem hagynánk mi, dehogyis, ám egy vérbeli svindlis képes szinte bárkit észrevehetetlenül, profi módon átejteni önző érdekei mentén.

Olykor savanyú a szőlő…

Átvertek minket – mesteri módon. Ügyes, de nem szép húzás. Hogyan történhetett meg velünk? Hm… simán. Ha kellőképpen tapasztaltnak, elővigyázatosnak hisszük is magunkat, aligha lehet leélni úgy az életet, hogy olykor bele ne fussunk valamibe és ne nyúljanak le minket. Mintha ez is az élet velejárója lenne, olyasmi, ami egyszerűen volt, van és lesz; mindig. (Lehet, hogy háromféle ember van: akit átvertek, akit most vernek át, és akit majd fognak?)

Minden jó azonban valamire, tanít, ezért egy percig sem pörgünk a dolgon a minimálisnál többet. Ami történt, jó lecke lehet, megy a tapasztalat-bugyorba, van ott még hely. A következtetést levontuk, ami veszett, visszajön máshonnan – a minket lenyúlónál meg pont fordítva, ez nem is a mi dolgunk. Nem kesergünk, nem anyázunk, nem bosszankodunk, hanem megyünk tovább. Mert életöröm és tervek is vannak… és bizalom!

SNBS? Hát hogy is lehetne élni bizalom nélkül? Mi nem tudunk kibújni a bőrünkből, és nem is akarunk, NYUGI!

Sopron, 2020. április 17.

Nem szoktuk mi feladni. Amit a fejünkbe veszünk, azt megvalósítjuk; végül a bécsi ’jégálom-siklás’ is összejött.

Korcsolyázni jó! Idén is felkerekedtünk, hogy a különleges „Vienna Ice Dream” jegét karistolhassuk. Bár elsőre nagyot koppantunk, hiszen a pálya január derekán nem üzemelt - ki hinné ugyebár -, legalább a záró­napot elcsíptük!

A Rathausplatz-on „felöntött” 9000 négyzetméteres Wiener Eistraum a világ egyik leg­nagyobb és legszebbnek tartott szabadtéri műjégpályája.

Háttérben az osztrákok nemzeti, Európa egyik legjelentősebb színháza, a Burgtheater (Várszínház)

Kialakításakor diszkréten, elegánsan a Város­háza homlokzatát is megvilágítják, amitől meséssé válik a szerintünk amúgy is gyönyörű neogótikus épület - tetején Bécs egyik jelképévével, az Eiserner Rathausmann-nal -, illetve a helyszín.

Az Eistraumon nemcsak óriási jégfelületen róhatjuk a köröket: felkap­tathatunk a menő jégteraszra is, és kedvünkre - na meg kellemes zenére - kanyaroghatunk a Rathauspark fénylő jégsétányának hangulatos-roman­tikus ösvényein. A teljes pályát még a profi, hihetetlen iramban száguldó korcsolyázóknak is időbe telik bejárni.

A legkisebbek a számukra elkerített pályarészen - hétfőtől péntekig 10 és 16 óra között - ingyen gyakorolhatnak, majd ugyanitt a curling szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek.

Pár adat: kétezer (!) pár előmelegített korcsolya kölcsönözhető potom pénzért, a fölösleges ruhák, cipők zárható szekrényekben hagyhatók. A felnőtt jegy 8, a gyerek (16 éves korig) 5,5 euróba kerül, Vienna City kártyával pedig kedvezményes a belépés. A zárónapon este héttől már nem is szedtek pénzt.

Aki megéhezik, a szabadtéri alpesi kunyhók kínálatából válogathat. A sült kolbász, a krumpli, a káposzta-étel, a palacsinta, a fánk és más finomságok mellé jólesik az illatos forró puncs, a tea vagy a forralt bor.

A tradicionális käsekrainer kihagyhatatlan

Az Eistraumon repül az idő, de nem baj, mert a vendéget csak este tízkor küldik haza. Apropó, vendégszám… a Kurier azt írta: a jégpályát tavaly 780, idén 550 ezren keresték fel. A lap szerint a látogatószám csökkenésében négy szélvihar is közrejátszott, melyek után két-két napig tartott a helyreállítás; illetve a szokatlanul enyhe tél. Sokaknak talán hiányzott az igazi fíling.

Való igaz, 2020. február 29-én rügyező és virágzásnak indult fák, a földből frissen kibújt tulipánok és más tavaszi virágok szegélyezték a pályát - ilyesmiben még nem volt részünk. Voltaképpen kellemes a jó tízfokos melegben orrfújás nélkül korcsolyázni, de el tudjuk képzelni, milyen óriási energiát emészthet fel egy ekkora jégtömeg „életben tartása”.

A klímaharcosok még inkább el tudják képzelni, hiszen az ő radarjaik ilyesmire vannak kihegyezve. A szezon utolsó napján el is jöttek a pályára az Extinction Rebellion Austria aktivistái: este hétkor kéttucatnyian (köztük két gyerek), polifoam matraccal, plakátokkal és képekkel a kezükben helyezkedtek el - ülve - a jégen. Csendes tüntetésük üzenete az volt: nagy kár, hogy már nincs rendes tél, amit az elmúlt évtizedekben behavazott Bécs fotóival idéztek fel; sajnálják, hogy nemrég a befagyott tavakon lehetett korcsolyázni, most meg művi úton, rendkívül magas energia-felhasználással kell előállítani a jeget, ami szerintük ilyen melegben fenntarthatatlan.

A környezetvédők azt szeretnék, hogy újra legyenek olyan telek, mint régen, és a jég ne álom legyen, hanem valóság. Vagyis hogy a jég mindannyiunknak a jövője, ne pedig az álma legyen. A rendőrök először nem tudták, mit csináljanak, csendben biztosították a terepet, majd a kétórás esemény végén kikísérték a távozó demonstrálókat.

Hazatérve kisuvickoltuk, majd eltettük a korcsolyacipőket, mostantól nekik NYUGI… decemberig! Viszlát bécsi álomjég! És igen, mi is várunk vissza, igazi tél!

Sopron, 2020. március 13.

Lett egy, aztán még egy… és nini, immár hét gyönyörű orchidea tündököl cégünk ablakában. Mutatjuk!

Persze a többi, majd’ húszféle cserepes növényünket ugyanúgy szeretjük, mint a „virágok királynőit”, nem beszélve kertünk szépségeiről, ám most az orchideák borultak virágba, szebbek, mint valaha, így övék a főszerep.

Az orchideafélék kifejezetten népes családnak, sőt a növényvilág legnagyobb „famíliájának” számítanak 25000-re (!) becsült fajukkal. A virág formája, nagysága, színe, mintázata rengeteg variációt kínál. Azt tartják, kényes növény, ezért különleges bánásmódot igényel. Szerintünk nem lehet akkora ördöngösség a gondozásuk, hiszen mi, akik minden virágunkról igyekszünk odaadóan gondoskodni, időnként mégis elveszítünk néhányat, az orchideák közül szerencsére még egyet sem nyírtunk ki.

Nálunk valamiért jól elvannak, pedig még egyik példányt sem ültettünk át, holott 2-3 évente illdomos volna. Igaz, nem is öntözzük túl őket, mert annyit azért tudunk, hogy nem tesz jót nekik, ha vízben állnak. Hetente egyszer, legfeljebb kétszer kapnak kevés vizet, ritkán tápoldatot. A napfényt viszont nagyon szeretik és nálunk ebben nincs hiány. Az a jó, ha átlátszó cserépben vannak, mert az orchideának a gyökerei is képesek fotoszintézisre, vagyis szervetlenből szerves anyag előállítására, így tehát a cserépen átjutó napfény energiáját remekül hasznosítják.

Az orchidea a magas páratartalmú trópusi esőerdőkből származik, naná, hogy nem kedveli a hideget, állítólag 10-15 Celsius fokban nem is fejlődik tovább, 40 fok felett pedig megég a levele; a szakemberek szerint a 20-25 fok az ideális számukra. Nálunk általában 20 fok körüli a hőmérséklet, talán ezért is szeretnek itt. Jó érzés szépségükre évről-évre rácsodálkozni, mintha így köszönnék meg a törődést.

Az egzotikus, kecses, lenyűgöző, szemet gyönyörködtető, több fajtájában illatos orchidea ma már könnyen hozzáférhető, megfizethető, divatos és keresett lakás- vagy irodadísz, egyszóval népszerű. Mi sokat nézegetjük, szeretgetjük őket. Ha önnek még nincs orchideája, szerezzen be egyet, NYUGI, nem bánja meg!

Sopron, 2020. 02. 18.

Sikeres tűzvédelmi szakvizsgát tettünk - ismét.

A dolog nem különös, hanem szükségszerű: a beépített tűzjelző, illetve tűzoltó berendezések kivitelezését, karbantartását, javítását, telepítését, felülvizsgálatát végző, egyszóval biztonságtechnikai szakemberek számára BM rendelet alapján, kötelezően előírt szakmai vizsga ugyanis ötévente újítandó. Nincs apelláta, de nem is bánjuk.

Mondhatnánk, hogy minek, jöhetnénk a kifogásokkal, hogy mért’ felesleges a dolog: idő, energia- és pénzrabló stb…, ám ha volna értelme, akkor sem tennénk. Ha valamire nem sajnáljuk a korán kelést, a fővárosba kétszer oda-vissza mintegy ezer kilométer autózást, a rászánt két napot, a részvételi- és a vizsgadíjat, az tudásunk frissítése. Számunkra fontos, meg kenyérkérdés is, hogy szakmánkban felkészültek, naprakészek legyünk. Nem akarjuk idő előtt lehúzni a rolót, szeretjük, amit csinálunk és persze ügyfeleinket is; ezért alapítottuk a céget. Részünkről tehát még sokáig zötykölődhet a szekér.

Egy képzésnek, továbbképzésnek mindig van hozadéka – a sikeres vizsgán túl. A környezetváltozás, kiszakadni a napi rutinból, szakmabeliekkel találkozni, érdekes vagy épp’ uncsi előadásokon értesülni a munkánkat érintő új rendelkezésekről, jogszabályi változásokról és egyebekről, összességében jó dolog.

A Nyugat Biztonságtechnika Kft. teszi a dolgát, a jövőben is számíthatnak ránk. Ne feledjék: biztonság mindenekelőtt ééééés… NYUGI!

Jégálom. Álomjég? Egy darabig az is marad.

A bécsi műjégpályát vettük célba, de az csak január 22-én nyit. Nem vagyunk mi mazsolák, ilyesmi velünk nem fordulhat elő – pedig de! A korábbi évek tapasztalata, miszerint tél derekán igenis lehet korizni a Rathaus előtt, felülírandó; mostantól az indulás előtti tájékozódás bevezetendő. 

Így jártunk, de sokáig nem keseregtünk, mert aki az osztrák fővárosban nem találja fel magát, az ne menjen oda. A világ egyik leglátogatottabb - és saját tapasztalatunk szerint - legélhetőbb városának valamennyi nézni-, látni-, hallani-, ízlelni-, beszippantani-, megélnivalója; stílus- és irányjegyeinek eklektikussága, fényei, az elegancia, a konzervativizmus és a vagányság elegye számunkra örök vonzerő.

Januári fények

A Piano house gyönyörű Steinway zongorái több mint 108 ezer Euróba kerülnek

Ideiglenes mobil építmény a Parlament előtt

A csúszkálásból tehát császkálás lett; sétánk végül a Sacher Eck-ig tartott. A kávéházban - miután az utcán kivárjuk sorunkat - elragadó mosollyal kísérik a vendéget a megüresedett helyre. (Már ezért megéri ide jönni.) Nem állítjuk, hogy itt van a világ legeslegfinomabb Sacher tortája - „ízlések és pofonok”, nekünk bejön -, de az tuti, hogy pont ugyanilyet senki sem tud csinálni, mert ennek a receptjét széfben őrzik. (A témáról később bővebben.)

A titok: lassan kétszáz éve ugyanazt, ugyanúgy.

Azért persze jó lett volna korcsolyázni egyet… Eszünkbe jutottak a - nem is olyan - régi januári hidegek, amikor menetrendszerűen a vastagra hízott Fertő, Fehér úti és más tavak jegén találjuk magunkat. A tavon siklás szerintünk semmi máshoz nem hasonlítható, de nincs bajunk a mesterséges jégpályákkal sem. Szeretjük és örömmel látogatjuk az itthonit, de szerintünk az idén 9000 négyzetméteres Eistraum vagy „Vienna Ice Dream” - amely tavaly kétszintes volt - élménye kihagyhatatlan.

Az Eistraumon két éve

Nem csüggedünk, két hét múlva újra megpróbáljuk. Addig is NYUGI, korizzanak Sopronban, például a január 25-i Családi napon – ingyenesen!

Kutyasz…ba léptünk. Pár napja. A házunk előtt. A sötétben. Mire észrevettük, széthordtuk a teraszon, onnan be a lakásba… hogy az a’…!

Ígértük, jövünk még a témával, sejtvén, úgysem veszít aktualitásából. Vesszőparipánk, mert hiába az óvatosság, elővigyázatosság, szemfülesség, szem­kigúvasztás’ a „baleset” elkerülésére, úgy látszik, sehogy sem lehet megúszni a kutyagumiba lépést; pedig de jó lenne!

Hisszük, hogy javult a felszedési morál, mert egyre több gazdi keze ügyében látunk zacskót – vélhetően nemcsak dísznek. Magyarországon minden második háztartás „kutyás”, de van, ahol dupláznak, tripláznak. Megértjük, néhány hónapra - kutyamentőként - mi is gazdivá váltunk:  

A kiebrudalt Pici szerencsés: új otthonra, szerető gazdára lelt.

Amíg a játékos Picit átmenetileg telephelyünkre fogadtuk, megtapasztalhattuk az állattartás felelősségét – ürülék tekintetében is: a kistermetű állat végtermékével naponta megtelt egy zacskó; nem gondoltuk volna.

A fotó a véletlen műve, Pici ui. szinte bármikor képes volt pottyantani.

Elképzelhető, mennyi salakanyagot termel az ország összes, darabszám szerint kábé két és fél millió ebe. Csak a fővárosban állítólag 40-60 tonnányit. Naponta!

A kutyafécesz - bár élősködők petéi és fertőző baktériumok is akadnak benne -, nem számít veszélyes hulladéknak. Az összegyűjtött, bezacskózott cucc kisebb hányada a kukában landol, elenyésző része pedig a szennyvíztisztító rendszerbe jut - amennyiben a gazdi az ürüléket a WC-be dobja. Amely kupackát meg ott hagyják, ahová pottyant, az ott is marad.

A felszedetlen erdei-mezei-kerti stb… potyi - bár azt mondják, nem gyep- és talajbarát - a földbe süpped, elporlad, majd az eső a földbe mossa. Az utcán hagyottat egy darabig kerülgetjük, a figyelmetlenek bele is tapicskoltak, végül darabkái a szél szárnyán kelnek útra.  

Kutyakaka, nagydolog… nagy dolog? Nagy! Reméljük, a trutyiba lépést olykor a nem kellően gondos ebtartók is megtapasztalják - kölcsönkenyér visszajár! Hiába mondják ilyenkor, hogy katonadolog, mi nem hisszük, hogy a mosoly őszinte, mert szerintünk nem, nem, nem és nem vicces az összekutyaszarozódás’, és akkor sem hoz szerencsét, ha épp újévkor esik meg.

Amint az ebtartóknak vannak jogaik, úgy a kutyátlanoknak is. Az ebmassza eltakarítása ráadásul közös érdekünk. Hacsak nem sz…unk rá. Mi nem, ezért arra kérjük az ebtartókat, hogy - eleget téve állampolgári kötelességüknek - szedjék fel a kupackákat, hadd legyen minél több kutyakaka-mentes övezet - és játszótér - 2020-ban!

Maradjunk NYUGI-ban!

Boldog újévet! Pár napig még így köszönünk egymásnak, de jó is ez!

Szerettük a decembert… a gyerekekkel együtt vártuk a Mikulást, örömmel írtuk a képeslapokat, rászorulókat ajándékoztunk, csinosítottuk-díszítettük a lakást, készítettünk fenyődíszt, adventi koszorút, ünnepi finomságokat; ötleteltünk, ajándékok után kajtattunk, ünnepnapokat dolgoztunk be, szerveztük a vendégvárást, temetőben sírt rendeztünk… végül kicsit el is fáradtunk.

Szerettük a város felbolydulását’, az autók tetején utazó fenyők látványát, a cipekedőkét, néha még a hosszú sorokat is a pénztárnál, amit - hiába rafkóskodtunk - nem mindig sikerült megúsznunk. Magunkba szívtuk az adventi vásárok ízeit, a karácsonyi koncertek szépséges dallamvilágát, a kedves-vicces Facebook üzenetek sokaságát, a fenyő illatát, és unalomig hallgattuk a jól ismert karácsonyi dalokat. (Mi mondjuk annak is örültünk, hogy nem volt hideg.)

Már rég nem törekszünk tökéletességre, csak az „elég jó”-ra, jó értékarányra stb… más a fontos. Így nem tudtunk bosszankodni például azon, hogy szépséges, nemkülönben illatos fenyőnket az árus ferdén fúrta a tartójába, amit aztán otthon jó órányi munkával sikerült orvosolnunk.

Már-már azt hittük, el sem készülünk időre, hiszen pörgött az ilyenkor szokásos ’még ezt - még azt - még amazt”, de persze készen lettünk - vagy készek? :) -hiszen tökéletességre nem törekedvén, „ha meglesz, meglesz, ha nem, nem” alapon elővettük a B és C terveket: a kevésbé fontosakat passzoltuk, tovább toltuk, megvár… a karácsony meg úgyis mindenhogyan eljön.

Elrontottuk a krokettet, feketére sült egy adag süti, megrepedt a bejgli, de tényleg emlékezetesre sikerült a halászlé és a vadas; a vadnyúl viszont felejtős… A legtöbb ajándékot - büszkén mondhatjuk - eltaláltuk, volt öröm, rötyögés, csillagszórózás, fotózás; mi úgy mondjuk: emlékcsinálás. Nem fészbúkosan’, meg erőltetetten, csak azért is, hanem csak úgy magunknak. Nem is most fontos ez a pár kép, hanem majd tíz év múlva…

Rokont látogattunk, beszélgettünk, olvastunk, eszegettünk-iszogattunk, filmet néztünk, társasoztuk, keresztrejtvényt fejtettünk, punnyadtunk, aludtunk, sétáltunk, bicikliztünk, koriztunk.

Kedveltük az év végi újabb sürgést’ is, naná! A szilveszteri árusokat, a bőrös- és a citrommalacot, az anekdotázást, a táncot, az éjfélt, a koccintást, a virslit, a káposztalevest, a brut-ál száraz pezsgőt, a tűzijátékot, az anyósnyelv- és trombitafújást, a lencsét; a kihagyhatatlan újévi koncertet - melyet két éve élőben hallgathattunk meg a bécsi Musikverein aranytermében, lévén elég idősek vagyunk már és gyerekkorunk óta fontos volt nekünk, összespóroltuk hát az álló jegyre valót.

Elfogytak a petárdák, újra elcsendesültünk mi is, és a város… szerettük ezt a csöndes burkolózást, elmélkedést, számvetést; gondoltunk azokra is, akiket elveszítettünk és többé nem karácsonyozhatunk velünk. Nem hibáztunk, amikor először írtuk le az idei évjáratot: 2020! Pompás, ragyogó napfénnyel köszöntött ránk az új évtized, velünk együtt sok más sopronit csalt ki a napsütés a szabadba. Aztán megmutatta arcát a tél… tudjuk, kell a hideg is.

Mindezeknek most vége, ideje a változásokat fogadni. Példának egy: ebben az üzletben többet nem vásárolhatunk.

47 év után (végleg) bezárt a sopronbánfalvi Coop

Fogadalmat nem tettünk (minek?), vannak viszont régi-új feladataink, megannyi kihívás, például megjavítani a szobai mérleget, ami valahogy többet mutat a kelleténél… Tavaly ez jól sikerült.

Kérjük a nem diétázókat, hogy az alábbi és hasonló kijelentéseket mellőzve segítsék az elszántakat:

- Jaj, hagyjál már, miből akarsz fogyni?

- Ugyan, minek neked fogynod, csinos vagy így is!

- Már nem divat a piszkafaság, különben is öregíti az arcot.

- Vagy jó alak vagy szép arc!

- Nem vagy már húsz éves! A korodhoz képest még mindig jól nézel ki.

- Az igazi nőn / férfin van mit fogni!

- Te így vagy csinos. Nekem (így is) tetszel.

- Meg sem kóstolod? De hiszen direkt neked csináltam! Ne sérts már meg!

- Nem ízlik? (és jön a megsértődés)

- De hát ez nem is hízlal!

- Ettől az egy falattól semmi bajod nem lesz!

- Egyszer élünk, minek sanyargatod magad?

- Ne most fogyókúrázz, majd otthon!

- Ne játszd az eszed!

- Ne hülyéskedj már. Fogyókúra neked?

- Majd lefogysz, ha beindul a pörgés a melóhelyen.

- Jobban tennéd, ha rendes kajákat ennél.

- Ezek is (edző, dietetikus, ételfutár diétás menüvel stb…) csak a pénzedet akarják.

STB…

Tipp: amennyiben többé-kevésbé egyetértenek a diéta szükségességével, ne firtassák a motivációt, ne osszanak kéretlen tanácsot diétázó szeretteiknek, inkább kérdezzék meg, mit ehet, mit nem, és azzal kínálva - esetleg vele együtt fogyasztva - fejezzék ki szeretetüket, és higgyék el, újra kerek lesz a világ.

BÚÉK és NYUGI 2020-ban is!

Sopron, 2020. 01. 04.