Csak lestünk. Néha tátott, máskor nagyon is összezárt szájjal azt, ami egyszerre természetes és döbbe­netes: egykor köztünk élt emberek holttestjének prepa­rátumait.

Amikor tudás- és szemléletfejlesztő konferencián járunk a fővárosban, az előadássort követően - mintegy lazításként - szokásunk megnézni egy-egy időszerű tárlatot. Legutóbb a BODY-n találtuk magun­kat, ami épp akkor nyílt.

Ami elénk tárult, arra ilyeneket tudunk mondani: hm, nem mindennapi, érdekes, bizarr, mor­bid, polgárpukkasztó, groteszk, tárgyilagos, informatív, kedélybor­zoló, döbbenetes, hát­borzongató, hasznos, feledhetetlen, megosztó, sokkoló, meg­döbbentő, gusztusta­lan, felhábo­rító, rémes, undo­rító, fúj, színvonalas, csodá­latos, fantasztikus, le­nyű­göző, lélegzet­elállító, szen­zációs, zseniális, feno­me­­nális, látványos, isme­ret­­terjesztő, profi, művé­szi, ejha! Utóbbi például akkor hagyta el a szánkat, ami­kor egy a test­ből kiemelt érrendszer tárult elénk. A fel­sorolt jelzők válta­kozva tolultak gondo­latainkba az em­beri váz-, ideg-, keringési, légző- és emésztő­rend­szer, a cson­tok, izmok, kötő­szövetek, belső szervek vagy az anyaméhben fejlő­dő magzat láttán.        

Itt ugyanis minden emberi testrész eredeti, bár ránézésre kissé műanyagszerűek a kiállított „szobrok”. Ennek oka a konzerválásban keresendő, erről majd később. Minket ugyanis a preparálás mikéntjénél sokkal jobban foglal­koztatott a kérdés: vajon kik lehettek ezek az emberek, akik iránt egyszerre éreztünk tiszte­letet és valami megnevezhetetlent…

… hiszen ugyan miért vállalták a köz­szereplést földi életük végén, mi vihette őket arra, hogy haláluk után fűnek-fának - sok millió embernek! - mutogassák szét­cin­cált testüket? Exhibicionizmus, netán a hátra­maradt családnak juttatott tá­mo­gatás fejében? Nos, nem valószínű, hogy az érin­tett famíliák akár egy vasat is kaptak, amint az sem biztos, hogy a kon­zervált holttestek önszántukból landoltak itt. Ezt nem mi állítjuk, hanem a neten felelhető ilyen-olyan véleke­dések szólnak ak­ként, hogy a vándortárlat „szereplői” valójá­ban meg­kínzott és kivégzett távol-keleti, - vallási és etikai - fogva­tartottak, akik nem is járultak hozzá prepa­rálá­sukhoz és családjuk sem feltétlenül tudja, mi történt velük.

Persze van hivatalos verzió is, miszerint valóban kínai emberekről - többségük férfi - van szó, akik haláluk előtt igenis saját elhatá­rozásukból ajánlották fel tudo­mányos, orvosi (mi ezen az orvosi?) célra földi maradványaikat, emellett isme­retlen személyazonosságú elhunytak testét konzerválták, meg olyanokét, akik­nek nem volt hozzátartozója. A kiállítók mindezt a halottak eredetét, múltját igazoló papí­rokkal garantálják, egyszersmind azt is, hogy a preparált emberek termé­szetes úton hunytak el. Papír egyenlő garancia, jóllehet eme eredetigazo­lásokat még senki nem látta, állítólag nemigen muto­gatják, mert nem nyilvá­nosak. De ha már tényleg vannak valahol, akkor mi szívesen olvastuk volna a tetemek mellett fel­tüntetve, hogy ki hol élt és hány évig, mit csinált szívesen, vajon milyen gon­dolatok foglalkoztatták, miért szánta rá magát a konzerválásra stb… egy kis plusz­munka, de akár kamuból is írhattak volna valamit.

A tetemszerző sztoriban számunkra annyi a bibi, hogy információk szerint Kíná­ban 1979 óta érvényben van egy minisztériumi rendelet, miszerint az elhunyt akkor tekinthető „hozzá­tartozó nélküli”-nek, ha legalább három hónapig nem keresik, holttestét csak ezután használhatják anatómiai tanulmá­nyokra. (Értjük. Nincs senkim, ezért el se temetnek, inkább megnyúznak, majd tartósítanak, és szemléltető eszköz leszek. Kutyát nem érdekli, akarom-e vagy sem. Az állam spó­rol, valaki meg jól jár.) A BODY tárlat ala­nyait viszont egytől-egyig plasztiná­cióval tartósították, aminek meg pont az a lényege, hogy csak friss tetemmel végezhető - legkésőbb két nappal a halál beállta után. Emellett a kína­iakat nálunk jobban ismerők szerint ázsiai ember­tár­saink nem szíve­sen ajánlják fel szerveiket, testüket semmi­lyen célra… Min­denki gondol­jon, amit akar. Tény, hogy csak ezen a tárlaton többszáz földijük teste maradt meg az utó­kor részéve a világhírű utazó hulla-show szerves része­ként… mert igény az van rá.

Ilyenek vagyunk, kíváncsiak; nem csoda, hogy az embert mindig is foglal­koz­tatta genezis, a születés, meg a halál, és persze maga az emberi test. Feljegyezték, hogy már az 1300-as években nyilvá­nos boncolásokat tartottak, mi több, később külön erre a célra ún. anatómiai színházakat is építettek, volt köztük ezer (!) férőhelyes is. A többnyire kivégzett bűnözők holttestét fel­táró, több napos, nyílt cinca’ nemcsak népszerű volt, de igazi szoci­ális-kulturális happe­ningnek számí­tott étel­lel-itallal… és bár nem volt olcsó, rend­re elkeltek rá a jegyek. Fel­tettük magunk­nak a kérdést, mi lett volna, ha jóval korábban születünk, részt vettünk volna-e ilyenen, de magunk sem tudtuk a választ.

Ám a BODY immár Budapestre érkezett, a prepa­rátumok itt vannak, mi is, és miután leszurkoltuk a belépő árát, azt mondtuk magunknak: igyekez­zünk a látványra és a megsze­rezhető ismeretekre koncentrálni ahelyett, hogy továbbra is azon agyalnánk, hogy ez a 200 ember, akinek maradványa­it most testközel­ben, tetőtől-talpig, zavartalanul mustrálhatjuk, miért nem kaphatott sír­fe­de­let. A budapesti Komplex (Király utca 26.) 2200 m2-es pincehelyisége szerin­tünk töké­letes terep az egyedülálló tárlat számára, melynek 12 galériája mutatja be testünk csodáit - szervről-szervre. A látogatót szimpatikus medi­kusok kalauzolják, akik készek bármilyen kérdést megválaszolni.

Van itt orvosi szer­szám, lenyú­zott bőr, kátránytól elfeketedett tüdő, krónikus italozástól zsugorodott máj, meg nem született embrió... és hála a körös-körül töké­le­tes meg­világításnak, a legapróbb részlet sem kerülheti el a figyelmet. Az egyes szervek működé­sét nagyméretű kivetítő­kön háromdimenziós animá­ció szemlélteti, ezekből sok mindent meg lehet tudni. Például hogy testünk teljes érrendszere körülbelül 100 ezer km (!) hosszú vagy hogy az emberi agy űberelhe­tetlen, mert nincs az a kompjúter, amelyik a nyomába érne.

Mivel ezt az egészet úgy reklámozzák, hogy aki megnézi, annak megvál­tozik az élete, figyeltük, bennünk milyen változás ébred, meg egyáltalán mit is érzünk. A fent pedzegetett erkölcsi lelkizés mellett, hogy tudniillik valaha ők is hús-vér emberek voltak, éltek, alkottak, szerettek, gondolkodtak, éreztek… pszt… csitt!... szóval emellett például… nem is tudjuk... talán szagokat vártunk.  Azok persze nin­cse­nek, a vál­tozatos testhely­zetekbe varázsolt alakok sterilek az úgyne­ve­zett plasztináció­nak köszönhetően, amellyel kon­zerválták őket. Az meg mi?

40 éve létezik ez a tartósító eljárás, Günther von Hagens dolgozta ki 1977-ben. Azon alapul, hogy a test szövetei levegő nélküli nedves környezetben viasszá ala­kul­nak. Lényege pedig, hogy vegyszerrel megállítják a holttestek bomlását, és kivonják belőlük a folyadékot. A testnedvek helyére szilikonnal kevert aceton kerül, utóbbi elpárolog és a ned­vek helyét átveszi a műanyag, ami bevonja és tartóssá teszi a prepará­tumot. Az így kezelt testek kemények, szagtalanok és károsodás nél­kül érintkez­het­nek a szabad levegővel, hiszen nem bomlanak el. Az eljárás során a szer­vek ugyan elveszítik színüket, de azt újrafestik, viszont a sej­tek, szö­vet­felületek alakja, méretaránya mikroszko­pikus szintig fennmarad.

Ily módon készíti különleges preparátumait a híres (vagy éppen hírhedt?) heidel­bergi professzor, aki nem esett kétségbe, hogy a Japánban 1996-ban rendezett első kiál­lításának visszhangja nem igazán volt pozitív. Azóta is töretlenül dolgozik, preparál embert és állatot, és sajátos megközelítésben tárja a nagyvilág elé a test szépségét. Nem áll távol tőle a nyilvános bon­colás sem, de ebbe most ne men­jünk bele. Kétségtelen, hogy a Frankenstein-ként is emlegetett preparátor kiváló anatómiai tudása kreativitással, művészi vénával társul, így az egyes preparátu­mok - tetemből szobor - igencsak figyelemreméltók. Mi ez, ha nem tehetség?

A Király utcai tárlat egy életnagyságú háromdimenziós anatómiai atlaszhoz hasonlítható – abszolút 21. századi kiadásban. Amellett, hogy a leg­modernebb technika felhasználásával szemléltet, az egészségmegőrzés fontos­ságára irá­nyítja a figyelmet. Megtekintése életünkön ugyan különösebben nem változtatott, de gondolkodásunkra, életszemléletünkre mindenképpen hatott. Napokkal utána is a látottak hatása alatt voltunk és igen, felnőttként is sokat tanultunk. Azért nyilvános boncolásra nem vágyunk…

A Body június végéig látogatható. A program remek ajándék lehet egy kitűnő bizonyítványt produkáló nebuló számára, de azt javasoljuk, indulás előtt egyeztessenek az eminens ifjúval, és csak akkor vigyék el, ha ő is akarja; úgy nem lesz belőle semmi baj. Fényképezőt viszont ne vigyenek: kattogtatni nem lehet. Egyébként meg: NYUGI!