153 nap. Évente ennyi adatik a nyíltvízi úszás szerelmeseinek a Sopron melletti Tómalom fürdőn. Megint elhangzott a szezonzáró sípszó, így a malmozók idén már csak az uszoda medencéjében hódolhatnak szenvedélyüknek.

Szeptember a fürdőszezon istenhozzádja a festői Tómalmon. A cirógató napsütésnek még van ereje, mégsem éget, sőt, szebben és tartósabban barnít, mint nyár derekán, az immunerősítő D vitamin meg bármikor jöhet. Egyebek mellett ezért tart ki a tómalmi keménymag a sütkérezés és a napi úszás mellett még akkor is, amikor a gyengülő nappali felmelegedés mellett már csak 17 fokos a víz. A törzstagok tudatosan „gyúrnak” a vénasszonyok nyarára, az őszbe nyúló csobbanások nélkül már nem is búcsúztatnak nyarat.

„Őszi szél borzolta fák, száz kopár ujj minden ág, mintha hívnák mind a Nyárt, tagadják az elmúlást és a nyár zöld búcsúját.”

Egyik évben fokozatosan lopódzik be az ősz, máskor berobban. A Szárhalmi erdő alján létesült strandfürdőn két éve még október első napján is jót úszhattak az utolsó mohikánok, míg tavaly szeptember közepétől csak a legfakírabbak merítkeztek a vízben. Idén ismét évadzárásig tempózhattak az úszók a 18 Celsius fokosra hűlt vízben, amit a nyárutó szokatlan melege tovább is lehetővé tett volna.

„Elmosódott néhány kép, tűnő nyári szép emlék, őrzünk sok bolondozást, tó fölött köd fátyolát, nyári sláger dallamát.”

A hiányérzet nosztalgiát szül. Az idejárók a tó minden arcát ismerik: a késő tavaszit és kora őszit, a kánikulait, a szelest, az esős-villámlóst, a csendes vihar utánit; és ha tehetik, nem hagyják ki a naplementét.

Érdekes élmény, amikor az úszó egyedül birtokolja a tavat

A tó nemcsak a lubickolóké: méretes halak, tőkés réce, sikló, béka, vízbe pottyant katica, falevél, madártoll, csigaház… a levegőben körző, a tóra inni jövő madarak - köztük a nyár végét jelző fecskék -, pillangók, szitakötők… megannyi állat- és növényfaj alkotja az itteni lélegző ökoszisztémát. Az élő természeti környezet harmóniája pihentet, felüdít, amiért a mérsékelt Tómalom-imádók is visszajárnak.

Jó lett volna kitolni a szezont még egy kicsit, de minden nyár véget ér. A vízibicikliket partra vontatták, a nyugágyakat összegyűjtötték, a bójákat felszedték, a fecskerajok elszálltak. Viszlát jegyszedő hölgyek, úszómesterek, cimborák, piros mentőcsónak, bóják, horgászstégek… A malmozók’ mostantól „vágják a cetlit”; a májusi nyitásig jelen sorok írásakor már csak 199 NYUGI-s nap van hátra!

„Újra visszatér a Nyár, mint megtért szerető, ki hosszú vándorút után hirtelen hazajő, megtalálja régi kedvesét, aki rá hűségben egész évben várt.”
                                                                                                   (Himnusz a nyárhoz)

TAL - SL

Mediterrán városok nyáresti hangulatát árasztotta Sopron a Múzeumok Éjszakáján: a késő estig tartó rendezvény nemcsak a Lenck villa környékét és a történelmi belvárost töltötte meg látogatókkal, de a vendéglők, kávézók is teltházzal pörögtek. 

Ami pedig kimaradt, azt jövőre pótoljuk. Elmerülünk például a borkultúrában, fürkésszük a csillagos égbolt titkait, kipróbáljuk az érmeverést, esetleg újra beülünk a Bányászati Múzeum csilléjébe… A nyitvatartást mi kitolnánk legalább éjfélig -  igaz, a Lenck villa most is addig fogadott vendéget -, ha már a Múzeumok Éjszakája nevet viseli a rendezvény. Köszönet illeti a munkatársakat, akik az előkészületekben odatették magukat, majd a program teljes ideje alatt kedvesek, barátságosak, segítőkészek voltak. (Egyikük pár perccel zárás előtt még felengedett néhány beesőt az 58 méteres várostoronyba, tudván, így nem megy haza időben… de ez titok!)

A múzeumünnepnek is betudható est hozta, amit hoznia illett: szórakoztató közösségi élményként népszerűsítette a helyi kiállítóhelyeket, játékos és interaktív elemekkel a fiatalabb korosztályokhoz is közelebb hozta a művészetet és a kultúrát, a történelmi örökség megőrzésére irányította a figyelmet. Felpezsdítette a város utcáit, tereit, parkjait, megsokszorozta a vendéglátóhelyek forgalmát és még az esőhelyszínekre sem volt szükség. Kerek volt, laza, békés, kellemes… tehát NYUGI-s.  

Murányi Éva fotója

TAL

„Nem lehet anélkül filmezni, hogy azt ne élveznénk. A nevezett alkotásokban érezhető volt a lelkesedés, a téma iránti szenvedély.” Sok más mellett ez is elhangzott a 22. Vas Megyei Függetlenfilm fesztiválon Vépen.

A mozgóképek világa, kommunikációja vonzó. Jó nézni, befogadni a képek, fények, hangok elegyét, de még jobb dolgozni, játszani velük, a film speciális nyelvén üzenni. Egy-egy ötlet megvalósítása fejtörést, alapos előkészítést, lelelményességet, rugalmasságot kíván; ezért is szeretjük ezt a folyamatot: a szabad, kreatív alkotómunkát. Hogy jól csináljuk-e? Erre az ismerősök, barátok véleménye mellett legutóbb a vépi fórum szakmai zsűrijétől kaptunk hiteles visszajelzést.

A Meskó Krisztián által huszonkét éve életre hívott amatőr filmes találkozó nyolc éve költözött Táplánszentkeresztről a háromezer kétszáz fős Vép művelődési házába. A jó hangulatú film-mustra értékes workshop annak, aki vállalja, hogy két napon át, kockára ülve a fenekét, közvetlenül a vetítések után - azonnali feed-back! - meghallgatja a zsűri értékelését minden egyes filmről. A VAS-FILM emellett egy családias, jó buli beszélgetésekkel, sőt, közös étkezésekkel.

Pillanatképek a VAS-FILM 18-ról

Nem véletlen, hogy többen „hazajárnak” ide, mi is visszatérő alkotók vagyunk – már ha van mivel rajtolnunk. Egy film a belépő, de lehet több is. Nincs műfaji megkötés, időkorlát, kiemelt téma, ami szerintünk szuper. Az idén nevezett 58 alkotásból az előzsűri 27-et válogatott a versenyfilmek közé, a többit az információs blokkban nézhette meg a közönség.

Ahogy várható volt: jobb­nál jobb alkotások tapasztották a szemeket a filmvászonra. Inspiráló látni, mi mozgatja az alkotókat. A filmmaraton szabad asszociációs történeteiben megelevenedő sorsok szociális tablót állítottak elénk. Láthattunk filmetűdöt a csend belső ívéről, abszurd etűdöt parodisztikus eszközökkel, krimit, horror komédiát, természetfilmet, klasszikus dokumentarista eszközökkel készített frappáns portrét, drámai történeteket generációs traumákról, örökbefogadásról, meghatót értékmegőrzésről vagy éppen a sport összetartó erejéről. Akadtak rejté­lyes sztorik, jó és kevésbé jó akciójelenetek, briliáns ötletek, duplacsavar, őrült sztori rejtéllyel, humorral és 52 percen át tartó hullámvasút.

A zsűri értékelése mindig izgalmas. Vajon összecseng-e gondolatainkkal, érzéseinkkel, meglátásainkkal? Először is: Vépen zsűritag és alkotó között nincs fölé-alárendeltség. Több alkotásért - a miénkért is - köszönetet mondtak az ítészek, akiknek alázattal megfogalmazott, szakmai észrevételeikből nem hiányzik a dicséret, kiemelik a jót, gyenge pontra világítanak és tippet is adnak, hogyan lehetett volna még jobb a jelenet, a dialógus, az operatőri munka, a bármi.

Sok mindenről esett szó, úgymint címválasztásról, a kezdő és a záró kép, a dramaturgiai építkezés vagy az egységes grafikai megjelenés fontosságáról, a ’90-es évek vizualitásáról, szub­jek­tív és objektív kamera technikáról; hogy az amatőr kamerahasználat bátran lehet dekomponált, a zenehasználat túltolva olcsósít, elidegenít. Hangokkal, csenddel, kontrasztokkal bánni nehéz, mégis meg kell tanulni dolgozni vele. Elhangzott: az infóhalmozás és a didaktika kerülendő, az okos effekt-, Photoshop, AI vagy drónhasználat rendben van, a kísérletező lendület pedig egyenesen kívánatos. Hallottunk színészvezetésről, a hullámzó amatőr színészi játék leplezésének, finomításának eszközeiről, vagy hogy miként játszhatunk rá korlátainkra. Az interaktív elemzés természetesen érdekes kulisszatitkokat is felszínre hozott.   

A filmeket Vépen nem kategóriák szerint díjazzák. Ez első hallásra olyan, mintha ananászt hasonlítanánk össze cseresznyével, operát rap-pel stb…, de ha belegondolunk, nagyon is igazságos, hiszen így valóban a legjobb filmek kapják a díjat. Hosszan boncolgathatnánk, milyen a jó film… számunkra az, ami magával ragad, kiszakít a valóságból, szórakoztat, érzelmileg megérint, ezáltal nyomot hagy bennünk. A mi „Mag”-unkat az egyik legfontosabb filmnek nevezte a zsűri, amely „torkon ragad”, szemléletváltásra ösztönöz. Nagy erejének a szeretetet - már ezért megérte elkészíteni -, illetve a kameramozgást jelölték meg. Ezzel díjazták:  

Nem kérkednénk mi kérem az elismeréssel, bármennyire örülünk is neki, de ennek a díjnak története van. Ezt a filmet a Magyar Speciális Független Filmszemlére készítettük, mert akkor talált ránk a kiírásnak megfelelő téma. Az ottani zsűrinek nem tetszett a „Mag”, amely aztán a Pszi Faktor (Pszichiátriai betegek és fogyatékkal élők tehetségkutató találkozója, ahová nem is mi neveztük) Speciális művészet kategóriájának első helyezettje lett, állva tapsolták. Elküldtük Vépre is, mert mi nem az asztalfióknak készítünk filmet. A VAS-FILM 18-on szintén nem ért el helyezést. Hazatérve a zsűri instrukciói alapján néhány részt újra gondoltunk, -forgattuk és -vágtuk, majd ennek okán idén bekéredzkedtünk a VAS-FILM 22 információs blokkjába. Meglepetésünkre a régi-új „Mag-ot” a versenyfilmek közé válogatták… 

Mit mond ez nekünk? Azt jelzi: jó úton vagyunk, a filmkészítést folytatnunk érdemes, mert az üzenet - az anyag tökéletlensége ellenére - átment. Mi ezért csináljuk, a díj pedig fejlődésünk útjelzője. És mi van mögötte? Munka, munka, munka… és tanulás, öröm, szeretet.

Az idei filmfesztiválra azért is mentünk, hogy inspirálódjunk: újabb téma talált ugyanis ránk, aminek feldolgozása körül némi bizonytalanságot éreztünk. Ám a zsűritag Tóth Gergely Kovács László-, Zsigmond Vilmos-díjas és Príma-díjas operatőrrel való brainstorming-nak köszönhetően a forgatókönyv összeállt és a forgatást is megkezdtük. Ebből mi lesz?! Annyit mondhatunk: cukiság! Hamarosan hozzuk…  amolyan NYUGI-san!  

TAL – SL

Első kötete, a Novellák tavaly jelent meg, s máris itt a következő: Szex és ami helyette van. Imre Andrea új könyvét ezúttal is a Soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban mutatták be „Randiról Anditól” címmel.

Nem kis fába vágja a fejszéjét, aki novella-gyűjteményt tár a közönség elé - már ha olvasottságot remél. A mi Andink, Andánk azonban több mint jól megugrotta a lovat: 35 történetét - Sövegjártó Áron színművész közreműködésével - már 78 ezren hallgatták meg a Youtube-on; büszkék is vagyunk egykori - soproni születésű, jelenleg a fővárosban élő - kolleganőnkre.

Adta magát az író-olvasó-találkozó felütése: merész a címválasztás. A szerző ehhez egy várhatóan „nem leendő olvasó” megjegyzését fűzte: őt egyáltalán nem érdekli, mi van a címben szereplő négybetűs szó helyett… Így indult és a várakozásnak megfelelően folytatódott az Andi-randi.

A beszélgetést vezető Rázó László felolvasást nem vállalt, frappáns kérdéseivel teremtett oldott hangulatot.

A könyv a nagyszájú Vöröshajú Kinga, Bölcsész Vera, Mellesleg Nagy Saci és az író alkotta Szingli Klub - jobb napokon Boldog Egyedülállók - társkeresési próbálkozásait ’naplózza’ szilvesztertől szilveszterig. A csajok a közös programokon és a szombati „traccspartikon” osztják meg egymással a flörtölés-hódítás-csábítás terén szerzett tapasztalataikat. A kisebb-nagyobb sikerek mellett természetesen malőrből van több; mi másért alakult a Szingli Klub és született e könyv?

Ám senki ne higgye, hogy az „őszinteségi rohamok” csetlő-botló történetei hüppögésbe fordulnak. Ellenkezőleg: a lányok rendszerint dőlnek a nevetéstől, hála - a randi-kalendáriumot átszövő - öniróniájuknak, humorérzéküknek. Egyik-másik helyzet olyannyira abszurd, hogy az olvasó szinte kételkedik, valóban megtörtént-e; ám minél meglepőbb a sztori, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy igen, hiszen ekkora blődséget nem bír kitalálni az ember lánya. Még a szókimondó Anda sem, aki – tudjuk – van, amit nem bír nem megírni, emellett bátran hagyatkozik a fantáziájára.

A könyvbemutatón elhangzott: a szingli-körös lányok akár pityereghetnének is, hiszen mindaz, amit a napló körülölel, akár sírnivaló is lehetne: a „kőkemény, keserű valóság”, a 21. századi párkeresés megannyi buktatója, az egyedülállók növekvő aránya „szembe vág”, ám Imre Andrea a „véresen komoly dolgok”-hoz is humorral közelít.

A Szingli Klub tagjainak fejében számos gondolat kering, mint például: milyen lenne egy nem létező pasival dicsekedni az irigyeknek, vagy ha a „hűség” és az „udvarlás” tantárgyként simulna az oktatásba. Gondolataik sajátos szófordulatokkal öltenek testet; ízelítőül: hasi-tasi, Nyúl Béla, antipasi, antinő, spenótvitéz, parasztterminátor, tesztoszteron terrorista, krónikus ágymagány, tripla hendikep, lesajnáló pillantások, titokzatos pusmogás, randiképes állapot, kiskisasszony, körömruha, szempilla rebegtetés, szüfrazsett, minimum lotyó, majdnem-férj, érzelmi analfabéta, kollektív sírás, papírzsebkendő bérletesek, reggeli reménysugár, szeretetpótlék, humorbomba, Hódító Akadémia.

Hová tűntek a pasik? Mit akar a férfi és mit a nő? Mennyit adjunk le igényeinkből, engedjünk elvárásainkból? Egyebek mellett ezekre keresi a választ a szerző, ám nyitva hagyva a kérdést inkább szórakoztat, elgondolkodtat. A konklúzió házi feladat.

Az író-olvasó találkozón ugyan nem hangzott el a „jövőre veletek ugyanitt”, de annyira már ismerjük Andát, hogy úgysem tudja csak úgy félretolni a klaviatúrát. Egy esztendő bőven elegendő lesz neki ahhoz, hogy előrukkoljon valamivel az asztalfiókjából, meg a még csak most történni készülő, „muszáj megírni” pillanatokból, melyek papírra, hangoskönyvbe kívánkoznak. Ki tudja, tán az Urak Klubjáról vagy Úriemberek Társaságáról szólnak majd a fejezetek – már ha a közönség ötlete táptalajra lel Anda szívében-lelkében.

Várunk vissza, csodanő „jókedvvel, boldog napsütéssel” és persze kíváncsian, mit hozol nekünk. Addig NYUGI-s, termékeny alkotást kívánunk neked!

TAL

Megint temettünk: Attilát.

Egy ideje ízlelgetjük a szót: halál. Éveinkkel gyarapodó veszteségeink mélyebben éreztetik az elmúlás rendjét, ami akkor is működik, ha nem értjük az összefüggéseket.

„Hogy lásd, egy napod mennyit ér / Néha látnod kell / Az élet hogyan fogy el.”

„Hány karácsonyod lesz még?” Ki emlékszik már mikor, kitől hallottuk a kérdést, amiben karácsony helyett mi tavaszt mondanánk. Most eszünkbe jutott, mert Attila kevéssel a téli napforduló előtt távozott. Adventi ünnepváráskor még fájóbb a búcsú: szembesülni, tagadni, értetlenkedni, végül elfogadni.

Attilával együtt kupálódtunk gimis éveink alatt. Helyes, okos srác volt, a művészetek vonzották. Zenei tehetségét kóruséneklésben kamatoztatta, csellózott, gitározott is, emellett irigylésre méltóan táncolt. Választott szakmája révén a fakanalat is megtanulta ügyesen forgatni.

A kupálódás egyéni irányával, saját útjával Attila nehezebben békélt meg. Összetartó családjára mindenben számíthatott, és rá is számíthattak társai abban a befogadó közösségben, amelyre - vagy amely – rátalált; ahol ő számított, jelenléte fontos volt, s melyet képességeivel, mentalitásával maga is épített, emelt. Közhely, de igaz: Magyar Attila az életével tanított minket. Jó lett volna ezt elmondani neki.  

Következő érettségi találkozónkon már két társunkra emlékezünk a IV. D-sek fája előtt

A temetői szertartás után mosolyogva anekdotáztunk nővéreivel. Mosolyunkat Attila jósága, az általa hagyott, őt körülölelő szeretet fakasztotta. Mostantól egy darabig emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ő már nem közöttünk, hanem egy másik térben és minőségben van. Ám ha csukott szemmel felidézzük tekintetét, hangját, mozdulatait, a találkozások kedves örömét, akkor a minket összekötő szál visszavezet hozzá és béke jön a veszteség mellé. Aki mosolyt hagy maga után, azt az embert sosem veszíthetjük el igazán.

"...Akit az élet megtanított valóban szeretni, az tudja, hogy elengedni nem kell senkit, akkor sem, ha elhagyott, akkor sem, ha meghalt, mert az igazi szeretetben nincs ragaszkodás.Akit szeretünk, bármilyen messze is kerül tőlünk, bármilyen világba - mindig megtaláljuk.”

                                                                                                              (Müller Péter)

Attila! NYUGI, még találkozunk!

TAL

Bő egy éve mutattuk be, miként restauráltuk P70-es autónkat. Már csak a rendszámszerzés és a bejáratás volt hátra, hogy végre autó mivoltának megfelelően használhassuk a járgányt.

Mivel ennek kapcsán rémhírekkel riogattak minket, számítottunk rá, hogy az út göröngyös lesz, de bátraké a szerencse! A helyzet úgy festett, hogy az adásvételi szerződéseken kívül más hivatalos irattal nem rendelkeztünk, s mivel az autót negyven éve nem használták, arról minden érdemi információ eltűnt a nyilvántartásból. P70-esünket ezért kizárólag OT rendszámmal lehetett forgalomba helyezni.

Elsőként a Soproni Autóklub vizsgapontjára, előzetes veterán átvizsgálásra vittük a járgányt. Itt mindent rendben találtak, kivéve a papírokat. A forgalomba helyezéshez ugyanis úgynevezett összeépítési engedély kell, tudtuk meg. Hiába volt adásvételi szerződésünk az autóról és a hozzá külön vásárolt motorról, ezek egyesítéséről kellett hivatalos irat. Itt megállt a tudományunk.

Hatósági ügyintézésben nem vagyunk jártasak, kivéve a tűzjelző rendszereket. Szerencsére vannak barátaink, így volt kihez fordulni. Kiderítettük, hogy ilyen engedélyt az NKH állíthat ki - járműmérnök által elkészített, és járműtervező mérnök által ellenjegyzett dokumentáció alapján. Nagy Adám, zalaegerszegi barátunk, aki jelenleg maga is egy P70-es felújításán dolgozik, történetesen rendelkezett megfelelő végzettséggel, ezért hozzá fordultunk segítségért. Jó döntés volt, hiszen kisvártatva örömmel nézegethettük az elkészült dokumentációt. A neheze ezután jött volna, ha nincs segítség, de Ádám mindent előkészített, megszervezett, így egy Zalaegerszegen töltött nap végén a kezünkben tarthattuk az NKH által lepecsételt összeépítési engedélyt.

Ezután bejelentkeztünk a soproni Autóklub veterán-, illetve műszaki vizsgájára. A veteránon egy szimpatikus minősítő szakember nézte át töviről-hegyire az autót, és hibátlannak találta. A műszaki egy kis fékbeállítást leszámítva ugyancsak rendben ment, ééééés… megkaptuk a hőn áhított réztáblát!

Az összes szükséges engedély, dokumentum birtokában irány az Okmányiroda - kiváltani a rendszámot; a táblák egy hét múlva meg is érkeztek. P70-esünkre kötelező biztosítást kötni sem volt egyszerű; a biztosító rendszere ugyanis nem ismerte az AWZ P70 típust, ezért különféle trükköket kellett bevetni. Végül a rendszámok felszerelése koronázta meg művünket.

Kezdődhettek a beállító, bejárató próbautak. Adódtak persze nehézségek a részegységekkel. A gyújtásrendszer nemigen akarta a népek igazát. A helyzetet új gyújtótrafó, gyújtógyertyák és kábelek beépítésével orvosoltuk. Az akkumulátor töltése sem működött megfelelően, itt a mechanikus feszültségszabályzó rendetlenkedett, amit végül sikerült beállítani.

Egyszer csak minden összeállt és jöhetett az első kirándulás Sopron, Sopronkövesd, Újkér, Csáfordjánosfa, Röjtökmuzsaj, Hegykő útvonalon. Nem tudtuk, mire vállalkozunk, felkészültünk az útmenti szerelésre is, ám meglepő módon hibamentesen teljesítettük a 110 km-s távot; ezen felbátorodtunk, és azóta ha szép idő van, nyugisan használjuk az autót. Jövőre egy nagyobb utazás mindenképpen vár ránk: meghívást kaptunk a zwickaui August Horch múzeum parkolójában tartandó, nemzetközi P70 találkozóra. NYUGI, ott leszünk!

SL - TAL

Nem számoljuk; tudjuk. A naptárra csak azért pislantunk október 18-a táján, hogy kisüssük, melyik nap menjünk a temetőbe.

Egy keddi napon némult el a hangja… a telefonja. Gyönyörű hangja volt. A fájdalom kezdetben jól elbánt velünk, de lassan sikerült felülkerekednünk. Jó lassan.

Balázs nyomott hagyott. Talán az volt az életfeladata, hogy utat mutasson: vezessen, tanítson, felemeljen másokat. Mellé kemény leckét kapott: meglátni az áldást a betegségben.

Kapott mást is: intelligenciát, kreativitást, humorérzéket. Amit pedig megszerzett: karizma, tartás, tudás, műveltség, nyelvismeret, ének-, hangszeres- és tánctudás, szakmai alázat, nagylelkűség, nagyvonalúság, megbízhatóság, pontosság, előzékenység, kifinomult ízlés, stílus, elegancia… bölcsesség. Veszélyes elegy. Volt, akit ez irritált. A tehetség bajjal jár. 

A barátság szent volt számára, kapcsolatait gondosan ápolta, ám ő sem úszta meg: néhányan kihasználták, becsapták, és volt, aki cserben hagyta. Fájt neki, de nem mutatta. Idővel megbocsátott eme „gyengéknek”.

Akik pedig végig kitartottak mellette, életre szóló ajándékot kaptak: megtapasztalhatták a mély szeretet erejét. Kisebb-nagyobb tárgyakat is szeretett adni, de legtöbbször - hite és elve szerint - élményt ajándékozott.

Derűje, életigenlése nem hagyta el őt a legnehezebb pillanatokban sem, amiből volt elég. Kevesen tudták, hogy könnyedsége mögött nagy-nagy akarás és erő feletti munka volt. A sajnálatból nem kért. Félelmeivel egyedül nézett szembe. Empátiát nem várhatott. Inkább tőle vártak, ő pedig teljesített – mindhalálig. Mégsem panaszkodott. Nagyon szeretett élni - az örömre való képesség magas fokán. Utolsó autója is gazdag örömforrás volt számára. 

Elsőként köszöntötte a név- és szülinapost. Őszintén érdekelte, mi van a másikkal - még ha ez nem is volt kölcsönös. Előre gondolkodott, konkrét tervekkel, amit ígérete szerint végre is hajtott. Okosan, rugalmasan irányított, kezében tartotta a szálakat. Erőt sugárzó szavait, tetteit a szeretet hatotta át. Olykor szemtelenül, de megbocsáthatóan pimasz volt… ejnye. Élmény volt vele múlatni az időt: vicces, szórakoztató volt - egyedi szófordulatokkal. Vendégét rendszerint meghívta, ez sokszor viszonzatlan maradt. Folyton adott, míg ő maga keveset kapott vissza.

A találkozókra nagy gonddal készült, sosem ment üres kézzel. Ápolt volt, illatos és alkalomhoz illő ruhát viselt. Elegáns öltözék viselése senkit nem tesz úriemberré; ő farmerban is az volt. Több Balázsra volna szükség és idővel nem látnánk flip-flop papucsos, strandgatyás apát a tanévnyitón, évzárón.

Azt mondják, még élhetnél… nem jártak a te cipődben.

Balázs olyan férfi volt, aki ajtót nyitott a kocsiba szálló hölgynek, esőben ernyőt tartott a feje fölé, étteremben lesegítette kabátját és alá igazította a széket. Tisztelettudó és előzékeny volt, az elvárható viselkedési normák szerint élt, emellett ismerte és betartotta a protokoll szabályait is. Tudott, de nem használt csúnya szavakat. Külföldön az adott ország nyelvén rendelt. Tudta, melyik ételhez melyik bor illik. És egyáltalán mit illik… felnőtt férfinak rágózni például nem, mert kiábrándító. Az.

„Amikor nem csöng a telefon… mindig ő lesz az, aki nem hív”? Akit naponta hívott, annak valahogy úgy. Olykor ma is közel érezzük őt. Például ennek a visszatekintőnek az írásakor, aminek a végén már nem könnycsepp, hanem mosoly ül az arcunkon. Mert ami számít, az a szívünkben marad… meg itt a NYUGI-ban.

TAL-Csancsa

A márkanév immár nemcsak az ismert tisztítószer nevét fémjelzi: a RIEL cég által forgalmazott termékcsalád is ezt a nevet kapta. A vezeték nélküli riasztókkal és tűzjelzőkkel egy győri roadshow-n ismerkedtünk.

Riasztóközpontok, érzékelők és bővítők, kommunikátorok és átjelzők, hang- és fényjelzők, kerítés- és héjvédelmi rendszerek, távirányítók, otthonautomatika- és riasztókábelek – a mindennapi életünk védelmét szolgáló eszközöket forgalmazó RIEL cég termékbemutatójára szóló meghívást ezúttal is örömmel fogadtuk. Szeretjük a céget, mert könnyen használható megoldásokat kínál jó ár-érték arányban, a munkatársak mindig kedvesek, segítőkészek, jó velük dolgozni. Az ukrán alapítású, jelenleg 187 országban jelenlévő Ajax vállalat többszázezer telepítővel dolgozik együtt; mi is a több millió végfelhasználó egyike lehetünk.

Kíváncsiak voltunk, milyenek az Ajax vezeték nélküli eszközök a hasonló rendszerekhez képest? A válasz egyszerű: egyszerűbbek. Felszereljük az elemmel működő eszközt a falra, megtápláljuk az elektromos központot és kész. Az elemek jól bírják: cserére átlagosan négy évig nem lesz szükség, és még az akkumulátor merüléséről is értesítést kapunk. Bár ily módon életed végéig elemet cserélsz – tehát kényszermegoldás –, azoknak, akik régi házukat szeretnék riasztóval ellátni, mégiscsak verhetetlen lehetőség, hiszen nem kell kábelezni. Szerintünk azért ha valaki új házat épít, jobb kábelt tenni a falba.

S mitől nagyszerű az egyszerű? Nincs a piacon hasonló termék, mint az ennyire önprogramozó Ajax riasztó. Mesterséges intelligencia alapú analitikával rendelkezik, a központ rögtön kommunikálni tud a felügyeleti központtal, nem kell külön átjelző. Egyebek mellett beépített kommunikátora, hangjelzője van, SMS jelszót is beállíthatunk rajta. Mivel szélsőséges időjárási körülmények között is kiválóan funkcionál, így használata építési területeken, árammentes objektumokban is ideális.

Az előadáson szó esett a kültéri behatolásvédelmi eszközökről, az Ajax riasztó eszközök előriasztási funkciójáról, automatizálási forgatókönyveiről és hatástalanítási módjairól, a rendszerhez illeszthető kamerák képfelbontásáról, kimaszkolás elleni, illetve kisállatvédelméről, a kétirányú mikrofonnal ellátott hangszűrőről, az algoritmussal megtámogatott zajszűrésről, az eszközök fejlett szabotázsvédelméről. Megtudtuk: a termékcsalád legújabb fejlesztése a minősített tűzjelzőrendszer, ami alkalmazható hatóság által előírt esetekben.

A találkozó hagyományosan kvízjátékkal zárult, melynek - minimális hibaponttal - a középmezőnyében végeztünk. Megállapítottuk, hogy ebben a játékban a tudásnál is fontosabb a gyorsaság; legközelebb tehát stratégiát váltunk és dobogósak leszünk… addig is NYUGI!

TAL – SL

A tűzjelző- és a riasztórendszerek téves riasztása elkerülhető - tízből nyolcat ugyanis pók csinál.

Ha a tűzjelző- vagy riasztó berendezés indokolatlanul ad vészjelzést, az az esetek túlnyomó többségében az alábbi helyzetnek köszönhető:

Akasztották a hóhért: saját riasztórendszerünk produkált vakriasztást.

A riasztórendszerek mozgásérzékelőiben nagyító lencsék vannak, amik lehetővé teszik, hogy nagy területen legyen hatásos az érzékelés. Így viszont a közvetlen közelében lévő és mozgó ízeltlábúak óriásinak látszanak és vakriasztást okoznak.

A hűvösebb idő közeledtével mind gyakrabban bukkan fel pók a lakásban, otthonunk rejtett zugaiban keresve biztonságos, meleg helyet, ahol áttelelhet – már amelyik fajta egy évnél tovább él. Kevesen örülnek az ablak-, ajtónyílásokon, meg ki tudja, honnan besurranó hálószövőknek; megosztó élőlények ők. Tökéletes, szerintünk szép küllemük ellenére nem túl bizalomgerjesztők, pedig nem félelmetesebbek mondjuk egy katicánál.

Kortesbeszéd gyanánt: akár kistermetűek, akár bazi nagyok, ártalmatlanok. Nem keresik velünk a kontaktust, így egyáltalán nem zavarják mindennapi életünket. Megszabadíthatnak minket a berepülő légytől, muslicától vagy éppen a szúnyogoktól - ha hagyjuk. Mi hagytuk, amit néhai szongáriai cselőpókunk, Emil - hazánk egyik legnagyobb testű pókfajának díszes, amúgy védett példánya - látványos növekedéssel hálált meg; majd két év múlva, miután elfogyasztott többszáz kártevőt és elérte a 4 cm-es testhosszt, nyoma veszett… sorsa valószínűleg bevégeztetett.

A légynek (sem) ártó Emilt sajnos nem örökítettük meg, de íme egy másik példány… ez is ártalmatlan, mert műanyagból van.

Szegény pókokat gyakran azonosítják gonoszsággal, mi több, boszorkánysággal, a babonások szerint viszont szerencsét hoz: ha például emberre ereszkedik, pénz áll a házhoz, vagy vendég jön. Ereszkedjen a… hm… a sikítófrászban történő inalás helyett aki fél vagy undorodik tőlük, cselekedjen. Próbálja meg úgy eltenni őket láb alól, hogy életben maradjanak.

Tegyük a szívünkre a kezünket: hány pókot öltünk meg életünkben? Ki számolta, ugye? Azóta viszont felnőttünk, s mivel az ízeltlábúaknak is joga van az élethez, meg ’irtó’ hasznosak is, megérdemlik, hogy kíméletesen tessékeljük ki őket a házból pl. a bevált papír-pohár kombó alkalmazásával, illetve ne is engedjük be őket: a borsmenta, a levendula vagy az eukaliptusz kifejezetten taszítja, távol tartja őket; permetezzünk ezekből a nyílászárók köré – jó illat is lesz a helyiségben.

Mi azért sem bántunk pókot, mert néha kifejezetten jól jönnek: ha a számítógép előtt ülünk és egy nehezebb feladaton rágódunk, hajlamosak vagyunk felnézni a plafonra ééés… bizony… pókot számlálni. Aki nálunk épp ezt csinálja, annak a hátát megveregetjük, és máris jobban szalad a szekér. 

A téves riasztás tehát egyszerűen elkerülhető, mégpedig a riasztók, tűzjelzők érzékelőinek környezetében történő póktalanítással.

Tisztelt ügyfeleink és kedves NYUGI-sok! Az otthonukban felszerelt riasztó környezetében ne legyen pókháló. Fóbia- és bántás-mentes pókmentesítésre fel - az igazi pókszezon még csak most jön!

TAL