Első kötete, a Novellák tavaly jelent meg, s máris itt a következő: Szex és ami helyette van. Imre Andrea új könyvét ezúttal is a Soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban mutatták be „Randiról Anditól” címmel.

Nem kis fába vágja a fejszéjét, aki novella-gyűjteményt tár a közönség elé - már ha olvasottságot remél. A mi Andink, Andánk azonban több mint jól megugrotta a lovat: 35 történetét - Sövegjártó Áron színművész közreműködésével - már 78 ezren hallgatták meg a Youtube-on; büszkék is vagyunk egykori - soproni születésű, jelenleg a fővárosban élő - kolleganőnkre.

Adta magát az író-olvasó-találkozó felütése: merész a címválasztás. A szerző ehhez egy várhatóan „nem leendő olvasó” megjegyzését fűzte: őt egyáltalán nem érdekli, mi van a címben szereplő négybetűs szó helyett… Így indult és a várakozásnak megfelelően folytatódott az Andi-randi.

A beszélgetést vezető Rázó László felolvasást nem vállalt, frappáns kérdéseivel teremtett oldott hangulatot.

A könyv a nagyszájú Vöröshajú Kinga, Bölcsész Vera, Mellesleg Nagy Saci és az író alkotta Szingli Klub - jobb napokon Boldog Egyedülállók - társkeresési próbálkozásait ’naplózza’ szilvesztertől szilveszterig. A csajok a közös programokon és a szombati „traccspartikon” osztják meg egymással a flörtölés-hódítás-csábítás terén szerzett tapasztalataikat. A kisebb-nagyobb sikerek mellett természetesen malőrből van több; mi másért alakult a Szingli Klub és született e könyv?

Ám senki ne higgye, hogy az „őszinteségi rohamok” csetlő-botló történetei hüppögésbe fordulnak. Ellenkezőleg: a lányok rendszerint dőlnek a nevetéstől, hála - a randi-kalendáriumot átszövő - öniróniájuknak, humorérzéküknek. Egyik-másik helyzet olyannyira abszurd, hogy az olvasó szinte kételkedik, valóban megtörtént-e; ám minél meglepőbb a sztori, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy igen, hiszen ekkora blődséget nem bír kitalálni az ember lánya. Még a szókimondó Anda sem, aki – tudjuk – van, amit nem bír nem megírni, emellett bátran hagyatkozik a fantáziájára.

A könyvbemutatón elhangzott: a szingli-körös lányok akár pityereghetnének is, hiszen mindaz, amit a napló körülölel, akár sírnivaló is lehetne: a „kőkemény, keserű valóság”, a 21. századi párkeresés megannyi buktatója, az egyedülállók növekvő aránya „szembe vág”, ám Imre Andrea a „véresen komoly dolgok”-hoz is humorral közelít.

A Szingli Klub tagjainak fejében számos gondolat kering, mint például: milyen lenne egy nem létező pasival dicsekedni az irigyeknek, vagy ha a „hűség” és az „udvarlás” tantárgyként simulna az oktatásba. Gondolataik sajátos szófordulatokkal öltenek testet; ízelítőül: hasi-tasi, Nyúl Béla, antipasi, antinő, spenótvitéz, parasztterminátor, tesztoszteron terrorista, krónikus ágymagány, tripla hendikep, lesajnáló pillantások, titokzatos pusmogás, randiképes állapot, kiskisasszony, körömruha, szempilla rebegtetés, szüfrazsett, minimum lotyó, majdnem-férj, érzelmi analfabéta, kollektív sírás, papírzsebkendő bérletesek, reggeli reménysugár, szeretetpótlék, humorbomba, Hódító Akadémia.

Hová tűntek a pasik? Mit akar a férfi és mit a nő? Mennyit adjunk le igényeinkből, engedjünk elvárásainkból? Egyebek mellett ezekre keresi a választ a szerző, ám nyitva hagyva a kérdést inkább szórakoztat, elgondolkodtat. A konklúzió házi feladat.

Az író-olvasó találkozón ugyan nem hangzott el a „jövőre veletek ugyanitt”, de annyira már ismerjük Andát, hogy úgysem tudja csak úgy félretolni a klaviatúrát. Egy esztendő bőven elegendő lesz neki ahhoz, hogy előrukkoljon valamivel az asztalfiókjából, meg a még csak most történni készülő, „muszáj megírni” pillanatokból, melyek papírra, hangoskönyvbe kívánkoznak. Ki tudja, tán az Urak Klubjáról vagy Úriemberek Társaságáról szólnak majd a fejezetek – már ha a közönség ötlete táptalajra lel Anda szívében-lelkében.

Várunk vissza, csodanő „jókedvvel, boldog napsütéssel” és persze kíváncsian, mit hozol nekünk. Addig NYUGI-s, termékeny alkotást kívánunk neked!

TAL

Megint temettünk: Attilát.

Egy ideje ízlelgetjük a szót: halál. Éveinkkel gyarapodó veszteségeink mélyebben éreztetik az elmúlás rendjét, ami akkor is működik, ha nem értjük az összefüggéseket.

„Hogy lásd, egy napod mennyit ér / Néha látnod kell / Az élet hogyan fogy el.”

„Hány karácsonyod lesz még?” Ki emlékszik már mikor, kitől hallottuk a kérdést, amiben karácsony helyett mi tavaszt mondanánk. Most eszünkbe jutott, mert Attila kevéssel a téli napforduló előtt távozott. Adventi ünnepváráskor még fájóbb a búcsú: szembesülni, tagadni, értetlenkedni, végül elfogadni.

Attilával együtt kupálódtunk gimis éveink alatt. Helyes, okos srác volt, a művészetek vonzották. Zenei tehetségét kóruséneklésben kamatoztatta, csellózott, gitározott is, emellett irigylésre méltóan táncolt. Választott szakmája révén a fakanalat is megtanulta ügyesen forgatni.

A kupálódás egyéni irányával, saját útjával Attila nehezebben békélt meg. Összetartó családjára mindenben számíthatott, és rá is számíthattak társai abban a befogadó közösségben, amelyre - vagy amely – rátalált; ahol ő számított, jelenléte fontos volt, s melyet képességeivel, mentalitásával maga is épített, emelt. Közhely, de igaz: Magyar Attila az életével tanított minket. Jó lett volna ezt elmondani neki.  

Következő érettségi találkozónkon már két társunkra emlékezünk a IV. D-sek fája előtt

A temetői szertartás után mosolyogva anekdotáztunk nővéreivel. Mosolyunkat Attila jósága, az általa hagyott, őt körülölelő szeretet fakasztotta. Mostantól egy darabig emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ő már nem közöttünk, hanem egy másik térben és minőségben van. Ám ha csukott szemmel felidézzük tekintetét, hangját, mozdulatait, a találkozások kedves örömét, akkor a minket összekötő szál visszavezet hozzá és béke jön a veszteség mellé. Aki mosolyt hagy maga után, azt az embert sosem veszíthetjük el igazán.

"...Akit az élet megtanított valóban szeretni, az tudja, hogy elengedni nem kell senkit, akkor sem, ha elhagyott, akkor sem, ha meghalt, mert az igazi szeretetben nincs ragaszkodás.Akit szeretünk, bármilyen messze is kerül tőlünk, bármilyen világba - mindig megtaláljuk.”

                                                                                                              (Müller Péter)

Attila! NYUGI, még találkozunk!

TAL

Bő egy éve mutattuk be, miként restauráltuk P70-es autónkat. Már csak a rendszámszerzés és a bejáratás volt hátra, hogy végre autó mivoltának megfelelően használhassuk a járgányt.

Mivel ennek kapcsán rémhírekkel riogattak minket, számítottunk rá, hogy az út göröngyös lesz, de bátraké a szerencse! A helyzet úgy festett, hogy az adásvételi szerződéseken kívül más hivatalos irattal nem rendelkeztünk, s mivel az autót negyven éve nem használták, arról minden érdemi információ eltűnt a nyilvántartásból. P70-esünket ezért kizárólag OT rendszámmal lehetett forgalomba helyezni.

Elsőként a Soproni Autóklub vizsgapontjára, előzetes veterán átvizsgálásra vittük a járgányt. Itt mindent rendben találtak, kivéve a papírokat. A forgalomba helyezéshez ugyanis úgynevezett összeépítési engedély kell, tudtuk meg. Hiába volt adásvételi szerződésünk az autóról és a hozzá külön vásárolt motorról, ezek egyesítéséről kellett hivatalos irat. Itt megállt a tudományunk.

Hatósági ügyintézésben nem vagyunk jártasak, kivéve a tűzjelző rendszereket. Szerencsére vannak barátaink, így volt kihez fordulni. Kiderítettük, hogy ilyen engedélyt az NKH állíthat ki - járműmérnök által elkészített, és járműtervező mérnök által ellenjegyzett dokumentáció alapján. Nagy Adám, zalaegerszegi barátunk, aki jelenleg maga is egy P70-es felújításán dolgozik, történetesen rendelkezett megfelelő végzettséggel, ezért hozzá fordultunk segítségért. Jó döntés volt, hiszen kisvártatva örömmel nézegethettük az elkészült dokumentációt. A neheze ezután jött volna, ha nincs segítség, de Ádám mindent előkészített, megszervezett, így egy Zalaegerszegen töltött nap végén a kezünkben tarthattuk az NKH által lepecsételt összeépítési engedélyt.

Ezután bejelentkeztünk a soproni Autóklub veterán-, illetve műszaki vizsgájára. A veteránon egy szimpatikus minősítő szakember nézte át töviről-hegyire az autót, és hibátlannak találta. A műszaki egy kis fékbeállítást leszámítva ugyancsak rendben ment, ééééés… megkaptuk a hőn áhított réztáblát!

Az összes szükséges engedély, dokumentum birtokában irány az Okmányiroda - kiváltani a rendszámot; a táblák egy hét múlva meg is érkeztek. P70-esünkre kötelező biztosítást kötni sem volt egyszerű; a biztosító rendszere ugyanis nem ismerte az AWZ P70 típust, ezért különféle trükköket kellett bevetni. Végül a rendszámok felszerelése koronázta meg művünket.

Kezdődhettek a beállító, bejárató próbautak. Adódtak persze nehézségek a részegységekkel. A gyújtásrendszer nemigen akarta a népek igazát. A helyzetet új gyújtótrafó, gyújtógyertyák és kábelek beépítésével orvosoltuk. Az akkumulátor töltése sem működött megfelelően, itt a mechanikus feszültségszabályzó rendetlenkedett, amit végül sikerült beállítani.

Egyszer csak minden összeállt és jöhetett az első kirándulás Sopron, Sopronkövesd, Újkér, Csáfordjánosfa, Röjtökmuzsaj, Hegykő útvonalon. Nem tudtuk, mire vállalkozunk, felkészültünk az útmenti szerelésre is, ám meglepő módon hibamentesen teljesítettük a 110 km-s távot; ezen felbátorodtunk, és azóta ha szép idő van, nyugisan használjuk az autót. Jövőre egy nagyobb utazás mindenképpen vár ránk: meghívást kaptunk a zwickaui August Horch múzeum parkolójában tartandó, nemzetközi P70 találkozóra. NYUGI, ott leszünk!

SL - TAL

Nem számoljuk; tudjuk. A naptárra csak azért pislantunk október 18-a táján, hogy kisüssük, melyik nap menjünk a temetőbe.

Egy keddi napon némult el a hangja… a telefonja. Gyönyörű hangja volt. A fájdalom kezdetben jól elbánt velünk, de lassan sikerült felülkerekednünk. Jó lassan.

Balázs nyomott hagyott. Talán az volt az életfeladata, hogy utat mutasson: vezessen, tanítson, felemeljen másokat. Mellé kemény leckét kapott: meglátni az áldást a betegségben.

Kapott mást is: intelligenciát, kreativitást, humorérzéket. Amit pedig megszerzett: karizma, tartás, tudás, műveltség, nyelvismeret, ének-, hangszeres- és tánctudás, szakmai alázat, nagylelkűség, nagyvonalúság, megbízhatóság, pontosság, előzékenység, kifinomult ízlés, stílus, elegancia… bölcsesség. Veszélyes elegy. Volt, akit ez irritált. A tehetség bajjal jár. 

A barátság szent volt számára, kapcsolatait gondosan ápolta, ám ő sem úszta meg: néhányan kihasználták, becsapták, és volt, aki cserben hagyta. Fájt neki, de nem mutatta. Idővel megbocsátott eme „gyengéknek”.

Akik pedig végig kitartottak mellette, életre szóló ajándékot kaptak: megtapasztalhatták a mély szeretet erejét. Kisebb-nagyobb tárgyakat is szeretett adni, de legtöbbször - hite és elve szerint - élményt ajándékozott.

Derűje, életigenlése nem hagyta el őt a legnehezebb pillanatokban sem, amiből volt elég. Kevesen tudták, hogy könnyedsége mögött nagy-nagy akarás és erő feletti munka volt. A sajnálatból nem kért. Félelmeivel egyedül nézett szembe. Empátiát nem várhatott. Inkább tőle vártak, ő pedig teljesített – mindhalálig. Mégsem panaszkodott. Nagyon szeretett élni - az örömre való képesség magas fokán. Utolsó autója is gazdag örömforrás volt számára. 

Elsőként köszöntötte a név- és szülinapost. Őszintén érdekelte, mi van a másikkal - még ha ez nem is volt kölcsönös. Előre gondolkodott, konkrét tervekkel, amit ígérete szerint végre is hajtott. Okosan, rugalmasan irányított, kezében tartotta a szálakat. Erőt sugárzó szavait, tetteit a szeretet hatotta át. Olykor szemtelenül, de megbocsáthatóan pimasz volt… ejnye. Élmény volt vele múlatni az időt: vicces, szórakoztató volt - egyedi szófordulatokkal. Vendégét rendszerint meghívta, ez sokszor viszonzatlan maradt. Folyton adott, míg ő maga keveset kapott vissza.

A találkozókra nagy gonddal készült, sosem ment üres kézzel. Ápolt volt, illatos és alkalomhoz illő ruhát viselt. Elegáns öltözék viselése senkit nem tesz úriemberré; ő farmerban is az volt. Több Balázsra volna szükség és idővel nem látnánk flip-flop papucsos, strandgatyás apát a tanévnyitón, évzárón.

Azt mondják, még élhetnél… nem jártak a te cipődben.

Balázs olyan férfi volt, aki ajtót nyitott a kocsiba szálló hölgynek, esőben ernyőt tartott a feje fölé, étteremben lesegítette kabátját és alá igazította a széket. Tisztelettudó és előzékeny volt, az elvárható viselkedési normák szerint élt, emellett ismerte és betartotta a protokoll szabályait is. Tudott, de nem használt csúnya szavakat. Külföldön az adott ország nyelvén rendelt. Tudta, melyik ételhez melyik bor illik. És egyáltalán mit illik… felnőtt férfinak rágózni például nem, mert kiábrándító. Az.

„Amikor nem csöng a telefon… mindig ő lesz az, aki nem hív”? Akit naponta hívott, annak valahogy úgy. Olykor ma is közel érezzük őt. Például ennek a visszatekintőnek az írásakor, aminek a végén már nem könnycsepp, hanem mosoly ül az arcunkon. Mert ami számít, az a szívünkben marad… meg itt a NYUGI-ban.

TAL-Csancsa

A márkanév immár nemcsak az ismert tisztítószer nevét fémjelzi: a RIEL cég által forgalmazott termékcsalád is ezt a nevet kapta. A vezeték nélküli riasztókkal és tűzjelzőkkel egy győri roadshow-n ismerkedtünk.

Riasztóközpontok, érzékelők és bővítők, kommunikátorok és átjelzők, hang- és fényjelzők, kerítés- és héjvédelmi rendszerek, távirányítók, otthonautomatika- és riasztókábelek – a mindennapi életünk védelmét szolgáló eszközöket forgalmazó RIEL cég termékbemutatójára szóló meghívást ezúttal is örömmel fogadtuk. Szeretjük a céget, mert könnyen használható megoldásokat kínál jó ár-érték arányban, a munkatársak mindig kedvesek, segítőkészek, jó velük dolgozni. Az ukrán alapítású, jelenleg 187 országban jelenlévő Ajax vállalat többszázezer telepítővel dolgozik együtt; mi is a több millió végfelhasználó egyike lehetünk.

Kíváncsiak voltunk, milyenek az Ajax vezeték nélküli eszközök a hasonló rendszerekhez képest? A válasz egyszerű: egyszerűbbek. Felszereljük az elemmel működő eszközt a falra, megtápláljuk az elektromos központot és kész. Az elemek jól bírják: cserére átlagosan négy évig nem lesz szükség, és még az akkumulátor merüléséről is értesítést kapunk. Bár ily módon életed végéig elemet cserélsz – tehát kényszermegoldás –, azoknak, akik régi házukat szeretnék riasztóval ellátni, mégiscsak verhetetlen lehetőség, hiszen nem kell kábelezni. Szerintünk azért ha valaki új házat épít, jobb kábelt tenni a falba.

S mitől nagyszerű az egyszerű? Nincs a piacon hasonló termék, mint az ennyire önprogramozó Ajax riasztó. Mesterséges intelligencia alapú analitikával rendelkezik, a központ rögtön kommunikálni tud a felügyeleti központtal, nem kell külön átjelző. Egyebek mellett beépített kommunikátora, hangjelzője van, SMS jelszót is beállíthatunk rajta. Mivel szélsőséges időjárási körülmények között is kiválóan funkcionál, így használata építési területeken, árammentes objektumokban is ideális.

Az előadáson szó esett a kültéri behatolásvédelmi eszközökről, az Ajax riasztó eszközök előriasztási funkciójáról, automatizálási forgatókönyveiről és hatástalanítási módjairól, a rendszerhez illeszthető kamerák képfelbontásáról, kimaszkolás elleni, illetve kisállatvédelméről, a kétirányú mikrofonnal ellátott hangszűrőről, az algoritmussal megtámogatott zajszűrésről, az eszközök fejlett szabotázsvédelméről. Megtudtuk: a termékcsalád legújabb fejlesztése a minősített tűzjelzőrendszer, ami alkalmazható hatóság által előírt esetekben.

A találkozó hagyományosan kvízjátékkal zárult, melynek - minimális hibaponttal - a középmezőnyében végeztünk. Megállapítottuk, hogy ebben a játékban a tudásnál is fontosabb a gyorsaság; legközelebb tehát stratégiát váltunk és dobogósak leszünk… addig is NYUGI!

TAL – SL

A tűzjelző- és a riasztórendszerek téves riasztása elkerülhető - tízből nyolcat ugyanis pók csinál.

Ha a tűzjelző- vagy riasztó berendezés indokolatlanul ad vészjelzést, az az esetek túlnyomó többségében az alábbi helyzetnek köszönhető:

Akasztották a hóhért: saját riasztórendszerünk produkált vakriasztást.

A riasztórendszerek mozgásérzékelőiben nagyító lencsék vannak, amik lehetővé teszik, hogy nagy területen legyen hatásos az érzékelés. Így viszont a közvetlen közelében lévő és mozgó ízeltlábúak óriásinak látszanak és vakriasztást okoznak.

A hűvösebb idő közeledtével mind gyakrabban bukkan fel pók a lakásban, otthonunk rejtett zugaiban keresve biztonságos, meleg helyet, ahol áttelelhet – már amelyik fajta egy évnél tovább él. Kevesen örülnek az ablak-, ajtónyílásokon, meg ki tudja, honnan besurranó hálószövőknek; megosztó élőlények ők. Tökéletes, szerintünk szép küllemük ellenére nem túl bizalomgerjesztők, pedig nem félelmetesebbek mondjuk egy katicánál.

Kortesbeszéd gyanánt: akár kistermetűek, akár bazi nagyok, ártalmatlanok. Nem keresik velünk a kontaktust, így egyáltalán nem zavarják mindennapi életünket. Megszabadíthatnak minket a berepülő légytől, muslicától vagy éppen a szúnyogoktól - ha hagyjuk. Mi hagytuk, amit néhai szongáriai cselőpókunk, Emil - hazánk egyik legnagyobb testű pókfajának díszes, amúgy védett példánya - látványos növekedéssel hálált meg; majd két év múlva, miután elfogyasztott többszáz kártevőt és elérte a 4 cm-es testhosszt, nyoma veszett… sorsa valószínűleg bevégeztetett.

A légynek (sem) ártó Emilt sajnos nem örökítettük meg, de íme egy másik példány… ez is ártalmatlan, mert műanyagból van.

Szegény pókokat gyakran azonosítják gonoszsággal, mi több, boszorkánysággal, a babonások szerint viszont szerencsét hoz: ha például emberre ereszkedik, pénz áll a házhoz, vagy vendég jön. Ereszkedjen a… hm… a sikítófrászban történő inalás helyett aki fél vagy undorodik tőlük, cselekedjen. Próbálja meg úgy eltenni őket láb alól, hogy életben maradjanak.

Tegyük a szívünkre a kezünket: hány pókot öltünk meg életünkben? Ki számolta, ugye? Azóta viszont felnőttünk, s mivel az ízeltlábúaknak is joga van az élethez, meg ’irtó’ hasznosak is, megérdemlik, hogy kíméletesen tessékeljük ki őket a házból pl. a bevált papír-pohár kombó alkalmazásával, illetve ne is engedjük be őket: a borsmenta, a levendula vagy az eukaliptusz kifejezetten taszítja, távol tartja őket; permetezzünk ezekből a nyílászárók köré – jó illat is lesz a helyiségben.

Mi azért sem bántunk pókot, mert néha kifejezetten jól jönnek: ha a számítógép előtt ülünk és egy nehezebb feladaton rágódunk, hajlamosak vagyunk felnézni a plafonra ééés… bizony… pókot számlálni. Aki nálunk épp ezt csinálja, annak a hátát megveregetjük, és máris jobban szalad a szekér. 

A téves riasztás tehát egyszerűen elkerülhető, mégpedig a riasztók, tűzjelzők érzékelőinek környezetében történő póktalanítással.

Tisztelt ügyfeleink és kedves NYUGI-sok! Az otthonukban felszerelt riasztó környezetében ne legyen pókháló. Fóbia- és bántás-mentes pókmentesítésre fel - az igazi pókszezon még csak most jön!

TAL

Végre együtt tekertünk a Liszt Ferenc emléktúrázókkal - oly rég terveztünk!

Mindennek rendelt ideje van – mondják. A Liszt-kerékpártúrán való részvétel ideje most jött el számunkra. Bár a lehetőség 22 éve adott, tervünk mostanra vált tetté: a biciklizés és a kirándulás szeretete mellé a csillagok állása is megérkezett, a 22-es pedig a szerencseszámunk.

Vannak, akik nélkül nincs Liszt-túra, és vannak az újoncok, mint mi. Nem mintha „vasárnapi kerékpárosok” lennénk, hiszen bármikor - na jó, télen kevésbé - szívesen bicajozunk itthon vagy pl. Ausztriában. Liszt Ferenc szülőházához annó négy-, most pedig kétkeréken jutottunk el. Kijelenthetjük: a táv (Harka - Neckenmarkt (Sopronnyék) - Raiding (Doborján) - Harka) biciklivel is kényelmesen legyűrhető.

A Harka, Neckenmarkt és Raiding önkormányzatai által 2003-ban életre hívott túra egy 1881 tavaszán történt eseménynek állít emléket, amikor Franz Liszt Harkát érintve látogatta meg szülőfaluját. Bár a zeneóriás hintóval ment, járműve akár kerékpár is lehetett volna, hiszen ’81-ben már létezett velocipéd… igaz, az inkább volt való akrobatáknak, mint 70 éves uraknak.

A Liszt-kerékpártúra logója szellemes

Az augusztus végi túrát - amihez korán kelni sem kellett - a rutinos szervezés, megannyi önkéntes összehangolt munkája és az idilli időjárás tették hibátlanná. Reggel 9-től fokozatosan népesült be a harkai futballpálya melletti terület. A gyülekezők számára a BRASS Brothers teremtett kellemes alaphangulatot - a rézfúvósok nélkül nincs Liszt-túra -, a célállomáson pedig ünnepélyeset. Több mint 700-an jöttek el, hogy nagycsaláddá verbuválódva pár órán át együtt kerekezzenek: a harkai „zöm” mellé érkeztek egyebek mellett Sopronból, Győrből, Szombathelyről, Budapestről, Alcsútdobozról, és egy dublini állampolgár is nevezett.

A bringások 10 órakor hagyományosan a Magyar rapszódia akkordjaira rajtoltak. Nem mindenki drótszamárra pattant ám: hárman futva, öten görkorival, egy nevező pedig gördeszkával tette meg a távot, ami idén egy Horitsonban zajló útfelújítás miatt 25-ről 27 km-re módosult. Eltévedni véletlenül sem lehetett: az útvonalat a szervezők profin kitáblázták, a tereléseknél pedig önkéntesek irányították a forgalmat.

Dús fürtök várják a szüretet a kerékpárosok paradicsomának szőlőtőkéin

Az első pihenő állomás Neckenmarkt. Fontos a túra megtételét igazoló „pecsételés” a nevezési lapon – már annak, aki nem szeretné kihagyni a közös ebédet az etap végén. Addig szomjoltóul hideg ásványvízzel és a helyi gazdák minőségi boraiból készített fröccs-csel kedveskedtek a sógorok.   

Kisvártatva megérkeztünk Raidingba. A gyerekek itt is lelkesen pecsételtek, a frissítőpontok önkéntesei pedig gyors mozdulatokkal, vendégszeretőn szolgálták ki a sokaságot. Liszt szülőháza mellé időközben többszáz fős modern koncerttermet építettek, mellé pedig kiállítóhelységet, ahol a művész számára készített egyedi hangszereket vehettük szemügyre.

A megemlékezés része volt Liszt mellszobrának megkoszorúzása, a gyönyörű fehér galambok röptetése, végül a magyar Himnusz is felcsendült – természetesen a BRASS Brothers előadásában; majd visszaindultunk Harkára.    

 Liszt Ferenc szülőházában ma interaktív tárlat várja a látogatókat

Úgy tapasztaltuk, hogy a jó hangulatú kerekezésen mindenki vigyázott a másikra, és nem okozott gondot például egy leszakadt biciklilánc visszaigazítása sem. Tudomásunk szerint a távot valamennyien a 3 órás szintidőn belül teljesítették, és senki sem sérült meg. Megtudtuk, hogy a legidősebb kerekező egy 82 éves harkai hölgy (a polgármester édesanyja), a legfiatalabb pedig a gyermekülésen utazó ugyancsak helyi kétéves, Léna névre keresztelt kislány volt.

Az ebéd idén nem gulyás, hanem brassói volt, aminek elfogyasztása után a rendezvény bázisául szolgáló, nemrég megépített pajta örömteli avatójába csöppentünk. Elképzeltük, hogy a szép új, fedett létesítmény mennyi remek programnak ad majd otthont. Néma főhajtással emlékeztünk a nemrég elhunyt Szabó Károly polgármesterre és Pócza László autófényezőre, aki - mint elhangzott - évente egy-egy kerékpárral járult hozzá a tombola nyereményekhez. Ezekből most sem volt hiány: mintegy kétmillió forint értékben számtalan értéktárgy, értékes programok, szolgáltatások vouchere mellett 12 (!) kerékpár talált gazdára. A legtöbben erre gyúrtak. (Mondanunk sem kell, semmit nem nyertünk - nem szoktunk. Legalább nem kellett azon agyalnunk, hogyan viszünk haza biciklivel egy kerékpárt.) Papp Attila szervező örömét fejezte ki, hogy a sokéves együttműködés okán mind több tombola felajánlás érkezik Ausztriából, amelynek területén a túra nagyobb része zajlik. Licitre bocsátották a vándorbiciklit is, ami ezúttal 70 000,- Ft-ért talált gazdára egy évre egy újkéri licitáló személyében. A pénzt a harkai gyerekek egészségmegőrzésére fordítják: új látásvizsgáló táblát szereznek be a gyermekorvosi rendelőbe és a védőnői szolgálat munkáját támogatják belőle.

Az egésznapos program számunkra kiváló kerékpár-tesztelő alkalomnak is bizonyult. A búcsúzóul elhangzó „Jövőre veletek ugyanitt!” invitálás táptalajra lelt a szívünkben... addig is jöhetnek az őszi bringás portyázások – amolyan NYUGI-san.

TAL - SL

Polon 3000. Így nevezte el új termékét a Polon-Alfa Magyarország Kft. A biztonságtechnikai rendszereket forgalmazó cég új tűzjelző központjával a hegykői Hotel HegiQ-ban rendezett találkozón ismerkedtünk.

A fejlődés örök. A világszínvonalú tűzvédelmi eszközöket fejlesztő-gyártó Polon-Alfa termékpalettájára a 4000-es és 6000-es sorozat mellé nemrég felkerült a Polon 3000-es tűzjelzőközpont család.

Ezt a központot kisebb rendszerek kezelésére tervezte a lengyel gyártó. A bővíthető, felhasználóbarát, könnyen kezelhető központra maximálisan 256 érzékelő kapcsolható. Rendelkezik a törvényben előírt összes be- és kimenettel, azok szabadon programozhatók: üzemmódjuk megfordítható, felügyeltté tehető, illetve késleltethető.

A központ telepítő általi programozása nem végezhető el a központ billentyűzetéről, ahhoz külön programozó szoftver és egy laptop szükséges. Ez kissé kényelmetlennek tűnhet, ám megéri a macerát, mert a programozás sokkal gyorsabban és áttekinthetőbben elvégezhető.

A központ kijelzőjén keresztül számos telepítőbarát funkció jeleníthető meg, mint például a szirénákban lévő elemek állapota, a vezeték nélküli eszközök térereje, a felszerelt érzékelők listája, szennyezettségi szintje; a tisztítás szükségességét pedig az érzékelő megbontása nélkül is ellenőrizhetjük. Tapasztalatunk szerint az érzékelők minőségi műanyagból készülnek, ezért hosszú évek alatt sem sárgulnak meg. Más analóg címzett rendszerekkel ellentétben a Polon-érzékelők mindegyike tartalmaz leválasztó modult, ezzel túlteljesíti az előírásokat.

Ez a központ kezeli az újonnan kifejlesztett hangjelzőt is, amelybe gyárilag a különböző szirénahangok mellett szöveges üzenetet is beprogramoztak, igaz, lengyel nyelven, ám ezeket kicserélhetjük saját magunk által készített szövegbemondásos üzenetre, pl. erre: „Tűz van, kérem, hagyja el a helyiséget!”

Kioldó kulcs

Ezzel az aprócska célszerszámmal vehetjük ki az érzékelőt az aljzatból, illetve állíthatjuk helyre a benyomott kézi jelzésadót.

Mindent egybevetve szerintünk a Polon 3000 ár-érték aránya nagyon jó. A szakmai találkozó pedig nemcsak az újdonságok, de a kollégák jobb megismeréserésére is remek alkalom - akár a fehér asztal mellett történő kötetlen beszélgetéssel, amolyan NYUGI-san.

Sopron, 2025. április 30.

SL-TAL

Fát ültettünk. A csinos kis facsemete nemcsak a soproni Lenck-villa udvarán, de szívünkben is otthonra lelt.

Mi, egykori licisták mostantól az emlékezés szimbólumaként tekintünk arra a japán juharfára, amelyet 35. érettségi találkozónkon ástunk a földbe, s amely ennélfogva kicsit a miénkké vált, miközben mindenkié és senkié.

Ez a lombhullató díszfa különleges, mutatós növény, mely teljes pompájában vonzza a tekintetet, szépsége mégsem hivalkodó. 10-15 év alatt akár 4 méter magasra nő, és szerintünk a múzeum­kert egyik legfőbb ékessége lesz – akár száz éven át.

Rutinos mozdulatokkal ültette el a fát az összeszokott csapat

Maturálásunk óta alig több mint három évtized telt el, s a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (BDEG) egykori IV. D osztálya már sosem lesz teljes: a csapatunk számára biztos pontot, állandóságot jelentő Szilvi többé nincs velünk. Hiányérzetünket, szomorúságunkat szeretetteljes emlékezéssel tompítottuk. Van, aki hiszi: Szilvi látta, miként ültetjük el a finom levelű fácskát, hallotta az őt idéző kedves szavakat… és talán elmosolyodott. Később mi is.

Az ötévenkénti találkozó következő állomása az alma mater meglátogatása volt. Nosztalgikus hangulatban népesítettük be régi osztálytermünket, ahol gimnáziumi éveink alatt a legtöbb időt töltöttük. Kedves, vicces és szomorkás élményeink mellett a bosszantók vagy a máig fájók is megelevenedtek.

Iskolalátogatásunk végén szemrevételeztük a tablónkat. Örömmel nyugtáztuk, hogy állapota ennyi év után is hibátlan.

1990-ben végeztünk. X generáció - azóta így kategorizálnak bennünket. Nem rossz korosztály a miénk. Mi voltunk az utolsó előtti évfolyam, akik még oroszul tanultunk, pontosabban akiket oroszul tanítottak. Nyáron építőtáborba mentünk, ősszel szüretelni. A fiúk eljártak locsolkodni, télen meg hordták a szenet a cserépkályhákba az alagsorból. Szánkóztunk, hógolyóztunk, havat lapátoltunk, a befagyott tavakon korcsolyáztunk. Felnőttnek előre köszöntünk és bármit kaptunk, megköszöntük. A tanároknak volt becsülete - még akkor is, ha nem díjaztuk pedagógiai módszerüket; és végzősként ablakaik alatt szerenáddal daloltunk nekik köszönetet. Nem volt sok ruhánk, de hordtunk iskolaköpenyt – a régi sapkás egyenruhát megúsztuk. A lányok vicces tornabugyijában ma igencsak szégyenlősen mutatkozna az újabb generáció, ha ugyan felvenné, és a bordó melegítő sem volna a kedvencük, de az biztos, hogy az egyedi berzsenyis egyenruhát ők is büszkén öltik magukra. A tánciskola kötelező volt és izgalommal vártuk az iskolabálokat. Akkoriban papírra írtuk a levelet, ritkán képeslapot, táviratot küldtünk. Vonalas telefonon hívtuk egymást otthonról vagy pénzbedobós, később kártyás utcai fülkéből. Feljártunk egymáshoz beszélgetni és nem a közösségi média oldalain társalogtunk - félszavakban. Sokat olvastunk, verset is. Kénytelenek voltunk elolvasni a kötelező olvasmányokat, mivel az internet még nem állt rendelkezésünkre, és nem hívhattuk segítségül a mesterséges intelligenciát sem, ha fogalmazást kellett írnunk. Így megtanultunk helyesen írni és beszélni, ebben a témára kényes osztályfőnökünknek oroszlánrésze volt. Laptop, tablet? Tábla, kréta, füzet és ceruza állt rendelkezésünkre; e-napló helyett pedig sima, amit ha szóbeli feleltetésnél ide-oda lapozott a tanár, a padsorokban megállt a levegő… Nem utáltunk ki senkit az osztályból, „csak” ugrattuk egymást. Többségünk nem igazán tudta, mi szeretne lenni. Megannyi diákcsínnyel hívtuk fel magunkra a figyelmet, de nem dohányoztunk, nem drogoztunk, buliban mértékkel iszogattunk. Kevesebbet fogyasztottunk, nem termeltünk ennyi hulladékot. Ami elromlott, azt nem kidobtuk, hanem megjavítottuk. Megéltük a század- és ezredfordulót, láttunk teljes napfogyatkozást és sok minden mást. Az infantilis 4-dések felnőttek. 

S most, életünk delén van egy fácskánk, ami senkié, mindenkié, és a miénk. Egyszer, évtizedek múlva egyikünk majd utolsóként „kapcsolja le a villanyt”, azaz áll egyedül a bíborszínű juharfánál tűnt ifjúsága, és a fa körüli közös pillanataink emlékével. Odáig pedig NYUGI-san csillogó szempárainké a jelen.  

TAL - SL - SG

„Ebből a virágból nagyon szép csokrot lehetne szedni” – mondta a minap egy nagypapa a kisunokájának a csáfordjánosfai erdőben, majd azt is elmagyarázta a kisfiúnak, hogy miért nem szabad a tőzikét letépni és hazavinni.  

Bizony, szívet melengető a szerény, mégis dekoratív növény látványa a télvégi kopár természetben, meg amúgy is; főleg, ha sok van belőle. Szedték is elődeink, (nagyanyám például piacra vitte nőnapi csokrait és mind egy szálig eladta), de mi már nem szedhetjük: a növény 1988 óta védettséget élvez. Egy-egy példány pénzben kifejezett természetvédelmi értéke - a közszájon forgó eszmei érték szóhasználat már helytelen - 5000 Ft. Aki tehát akár egyetlen szálat is leszakít belőle, pénzbírságra számíthat.

Tavaszi tőzike (Leucojum vernum)

Bár utcai tőzike árusok már nincsenek, nem kell lemondanunk a szépséges virág látványáról: február végén-márciusban gyertyános-tölgyesekben, láperdőkben, bükkösökben, ártéri réteken, patakok mentén csodálhatjuk meg. Aki biztosra akar menni, az Csáfordjánosfa felé, a Répce menti ligeterdőbe veszi az irányt. A Fertő-Hanság Nemzeti Park felügyelete alá tartozó csáfordi Tőzikés-erdő 21,4 hektáros területén található ugyanis az ország legnagyobb tőzikeállománya: becslések szerint minimum négy 4 és fél, más adatok szerint 10 000 000  (!) tőre tehető a számuk. Ottjártunkkor az utóbbira voksoltunk, lényeg, hogy milliószámra nő itt a tőzike.

Ezt az ártéri területet tavasszal elönti a Répce folyó, majd a víz levonultával a tőzikéé lesz a főszerep: a tengernyi virág fehér szőnyegbe borítja a védett ligetet, amely természetesen ilyenkor a leglátogatottabb. A virágzás idején naponta többszázan „zarándokolnak” ide, hogy a 4 km-es tanösvényen végigsétálva gyönyörködjenek az egyedülálló látványosságban. Minél beljebb megyünk az ösvényen, annál sűrűbben nőnek a virágok, és válik mind meseszerűbbé a hely a virágrengeteg mellett korhadó holtfákkal.

Ez a kedves és szép, hagymás évelő növény az egyszikűek osztályába, a spárgavirágúak rendjébe és az amarilliszfélék családjába tartozik. Akár 35 cm hosszúra is megnőhet. Szára csúcsán egy, ritkán két ún. bókoló, szerintünk nem különösebben illatos virág fejlődik, melynek hat egyforma lepellevele harang alakban összehajlik. Apró toktermése van. Hát nem bájos?

Varga Bea: Tavaszi Tőzike

Tavaszi Tőzike
átlép rajta őzike,
kopog a január
locsog már a február,
csókot dob egy tündérke
így ér véget a telecske.

Mivel csapadékos időben és a Répce áradásakor sár borítja a süppedékes talajt, ami gyakran vízátfolyásos is, a kiránduláshoz gumicsizma vagy vízálló cipő viselése ajánlott. Ettől azonban most nem kell tartaniuk a túrázóknak, mert száraz, napsütéses az idő, ami az előrejelzések szerint akár a virágzás végéig kitarthat; tehát bármilyen kényelmes cipő megteszi.

A látogatásnak azonban vannak illően betartandó szabályai. Amellett, hogy nem téphetjük le a virágszálakat, a tanösvény nyomvonalán kialakított közlekedőútról sem térhetünk le. Az utat övező kordont 2019-ben azért alakították ki, mert a nézelődők-fotózkodók 1600 négyzetméteren letaposták, és azokon a részeken elpusztították a tavaszhírnököt - jelentős kárt okozva ezzel az állományban. Aki az útról letér, és lebukik, 50 ezer forintos büntetést is kaphat. Azért ne keseredjenek el a fotózni kívánók, mert kattintgatni az ösvényen maradva is tudnak.

Ezért a csodáért a soproniaknak 60 km-t kell utazniuk, de megéri, mert a látvány semmihez sem fogható, megnyugtat, feltölt. Aki pedig nem tervezi a látogatást, annak - különös tekintettel hölgy olvasóinkra - szeretettel átnyújtunk egy csokorra való… tőzike-fotót. Mi amolyan NYUGI-san ezzel kívánunk boldog nőnapot!

TAL-SL