Polon 3000. Így nevezte el új termékét a Polon-Alfa Magyarország Kft. A biztonságtechnikai rendszereket forgalmazó cég új tűzjelző központjával a hegykői Hotel HegiQ-ban rendezett találkozón ismerkedtünk.
A fejlődés örök. A világszínvonalú tűzvédelmi eszközöket fejlesztő-gyártó Polon-Alfa termékpalettájára a 4000-es és 6000-es sorozat mellé nemrég felkerült a Polon 3000-es tűzjelzőközpont család.
Ezt a központot kisebb rendszerek kezelésére tervezte a lengyel gyártó. A bővíthető, felhasználóbarát, könnyen kezelhető központra maximálisan 256 érzékelő kapcsolható. Rendelkezik a törvényben előírt összes be- és kimenettel, azok szabadon programozhatók: üzemmódjuk megfordítható, felügyeltté tehető, illetve késleltethető.
A központ telepítő általi programozása nem végezhető el a központ billentyűzetéről, ahhoz külön programozó szoftver és egy laptop szükséges. Ez kissé kényelmetlennek tűnhet, ám megéri a macerát, mert a programozás sokkal gyorsabban és áttekinthetőbben elvégezhető.
A központ kijelzőjén keresztül számos telepítőbarát funkció jeleníthető meg, mint például a szirénákban lévő elemek állapota, a vezeték nélküli eszközök térereje, a felszerelt érzékelők listája, szennyezettségi szintje; a tisztítás szükségességét pedig az érzékelő megbontása nélkül is ellenőrizhetjük. Tapasztalatunk szerint az érzékelők minőségi műanyagból készülnek, ezért hosszú évek alatt sem sárgulnak meg. Más analóg címzett rendszerekkel ellentétben a Polon-érzékelők mindegyike tartalmaz leválasztó modult, ezzel túlteljesíti az előírásokat.
Ez a központ kezeli az újonnan kifejlesztett hangjelzőt is, amelybe gyárilag a különböző szirénahangok mellett szöveges üzenetet is beprogramoztak, igaz, lengyel nyelven, ám ezeket kicserélhetjük saját magunk által készített szövegbemondásos üzenetre, pl. erre: „Tűz van, kérem, hagyja el a helyiséget!”
Kioldó kulcs
Ezzel az aprócska célszerszámmal vehetjük ki az érzékelőt az aljzatból, illetve állíthatjuk helyre a benyomott kézi jelzésadót.
Mindent egybevetve szerintünk a Polon 3000 ár-érték aránya nagyon jó. A szakmai találkozó pedig nemcsak az újdonságok, de a kollégák jobb megismeréserésére is remek alkalom - akár a fehér asztal mellett történő kötetlen beszélgetéssel, amolyan NYUGI-san.
Fát ültettünk. A csinos kis facsemete nemcsak a soproni Lenck-villa udvarán, de szívünkben is otthonra lelt.
Mi, egykori licisták mostantól az emlékezés szimbólumaként tekintünk arra a japán juharfára, amelyet 35. érettségi találkozónkon ástunk a földbe, s amely ennélfogva kicsit a miénkké vált, miközben mindenkié és senkié.
Ez a lombhullató díszfa különleges, mutatós növény, mely teljes pompájában vonzza a tekintetet, szépsége mégsem hivalkodó. 10-15 év alatt akár 4 méter magasra nő, és szerintünk a múzeumkert egyik legfőbb ékessége lesz – akár száz éven át.
Rutinos mozdulatokkal ültette el a fát az összeszokott csapat
Maturálásunk óta alig több mint három évtized telt el, s a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (BDEG) egykori IV. D osztálya már sosem lesz teljes: a csapatunk számára biztos pontot, állandóságot jelentő Szilvi többé nincs velünk. Hiányérzetünket, szomorúságunkat szeretetteljes emlékezéssel tompítottuk. Van, aki hiszi: Szilvi látta, miként ültetjük el a finom levelű fácskát, hallotta az őt idéző kedves szavakat… és talán elmosolyodott. Később mi is.
Az ötévenkénti találkozó következő állomása az alma mater meglátogatása volt. Nosztalgikus hangulatban népesítettük be régi osztálytermünket, ahol gimnáziumi éveink alatt a legtöbb időt töltöttük. Kedves, vicces és szomorkás élményeink mellett a bosszantók vagy a máig fájók is megelevenedtek.
Iskolalátogatásunk végén szemrevételeztük a tablónkat. Örömmel nyugtáztuk, hogy állapota ennyi év után is hibátlan.
1990-ben végeztünk. X generáció - azóta így kategorizálnak bennünket. Nem rossz korosztály a miénk. Mi voltunk az utolsó előtti évfolyam, akik még oroszul tanultunk, pontosabban akiket oroszul tanítottak. Nyáron építőtáborba mentünk, ősszel szüretelni. A fiúk eljártak locsolkodni, télen meg hordták a szenet a cserépkályhákba az alagsorból. Szánkóztunk, hógolyóztunk, havat lapátoltunk, a befagyott tavakon korcsolyáztunk. Felnőttnek előre köszöntünk és bármit kaptunk, megköszöntük. A tanároknak volt becsülete - még akkor is, ha nem díjaztuk pedagógiai módszerüket; és végzősként ablakaik alatt szerenáddal daloltunk nekik köszönetet. Nem volt sok ruhánk, de hordtunk iskolaköpenyt – a régi sapkás egyenruhát megúsztuk. A lányok vicces tornabugyijában ma igencsak szégyenlősen mutatkozna az újabb generáció, ha ugyan felvenné, és a bordó melegítő sem volna a kedvencük, de az biztos, hogy az egyedi berzsenyis egyenruhát ők is büszkén öltik magukra. A tánciskola kötelező volt és izgalommal vártuk az iskolabálokat. Akkoriban papírra írtuk a levelet, ritkán képeslapot, táviratot küldtünk. Vonalas telefonon hívtuk egymást otthonról vagy pénzbedobós, később kártyás utcai fülkéből. Feljártunk egymáshoz beszélgetni és nem a közösségi média oldalain társalogtunk - félszavakban. Sokat olvastunk, verset is. Kénytelenek voltunk elolvasni a kötelező olvasmányokat, mivel az internet még nem állt rendelkezésünkre, és nem hívhattuk segítségül a mesterséges intelligenciát sem, ha fogalmazást kellett írnunk. Így megtanultunk helyesen írni és beszélni, ebben a témára kényes osztályfőnökünknek oroszlánrésze volt. Laptop, tablet? Tábla, kréta, füzet és ceruza állt rendelkezésünkre; e-napló helyett pedig sima, amit ha szóbeli feleltetésnél ide-oda lapozott a tanár, a padsorokban megállt a levegő… Nem utáltunk ki senkit az osztályból, „csak” ugrattuk egymást. Többségünk nem igazán tudta, mi szeretne lenni. Megannyi diákcsínnyel hívtuk fel magunkra a figyelmet, de nem dohányoztunk, nem drogoztunk, buliban mértékkel iszogattunk. Kevesebbet fogyasztottunk, nem termeltünk ennyi hulladékot. Ami elromlott, azt nem kidobtuk, hanem megjavítottuk. Megéltük a század- és ezredfordulót, láttunk teljes napfogyatkozást és sok minden mást. Az infantilis 4-dések felnőttek.
S most, életünk delén van egy fácskánk, ami senkié, mindenkié, és a miénk. Egyszer, évtizedek múlva egyikünk majd utolsóként „kapcsolja le a villanyt”, azaz áll egyedül a bíborszínű juharfánál tűnt ifjúsága, és a fa körüli közös pillanataink emlékével. Odáig pedig NYUGI-san csillogó szempárainké a jelen.
„Ebből a virágból nagyon szép csokrot lehetne szedni” – mondta a minap egy nagypapa a kisunokájának a csáfordjánosfai erdőben, majd azt is elmagyarázta a kisfiúnak, hogy miért nem szabad a tőzikét letépni és hazavinni.
Bizony, szívet melengető a szerény, mégis dekoratív növény látványa a télvégi kopár természetben, meg amúgy is; főleg, ha sok van belőle. Szedték is elődeink, (nagyanyám például piacra vitte nőnapi csokrait és mind egy szálig eladta), de mi már nem szedhetjük: a növény 1988 óta védettséget élvez. Egy-egy példány pénzben kifejezett természetvédelmi értéke - a közszájon forgó eszmei érték szóhasználat már helytelen - 5000 Ft. Aki tehát akár egyetlen szálat is leszakít belőle, pénzbírságra számíthat.
Tavaszi tőzike (Leucojum vernum)
Bár utcai tőzike árusok már nincsenek, nem kell lemondanunk a szépséges virág látványáról: február végén-márciusban gyertyános-tölgyesekben, láperdőkben, bükkösökben, ártéri réteken, patakok mentén csodálhatjuk meg. Aki biztosra akar menni, az Csáfordjánosfa felé, a Répce menti ligeterdőbe veszi az irányt. A Fertő-Hanság Nemzeti Park felügyelete alá tartozó csáfordi Tőzikés-erdő 21,4 hektáros területén található ugyanis az ország legnagyobb tőzikeállománya: becslések szerint minimum négy 4 és fél, más adatok szerint 10 000 000 (!) tőre tehető a számuk. Ottjártunkkor az utóbbira voksoltunk, lényeg, hogy milliószámra nő itt a tőzike.
Ezt az ártéri területet tavasszal elönti a Répce folyó, majd a víz levonultával a tőzikéé lesz a főszerep: a tengernyi virág fehér szőnyegbe borítja a védett ligetet, amely természetesen ilyenkor a leglátogatottabb. A virágzás idején naponta többszázan „zarándokolnak” ide, hogy a 4 km-es tanösvényen végigsétálva gyönyörködjenek az egyedülálló látványosságban. Minél beljebb megyünk az ösvényen, annál sűrűbben nőnek a virágok, és válik mind meseszerűbbé a hely a virágrengeteg mellett korhadó holtfákkal.
Ez a kedves és szép, hagymás évelő növény az egyszikűek osztályába, a spárgavirágúak rendjébe és az amarilliszfélék családjába tartozik. Akár 35 cm hosszúra is megnőhet. Szára csúcsán egy, ritkán két ún. bókoló, szerintünk nem különösebben illatos virág fejlődik, melynek hat egyforma lepellevele harang alakban összehajlik. Apró toktermése van. Hát nem bájos?
Varga Bea: Tavaszi Tőzike
Tavaszi Tőzike átlép rajta őzike, kopog a január locsog már a február, csókot dob egy tündérke így ér véget a telecske.
Mivel csapadékos időben és a Répce áradásakor sár borítja a süppedékes talajt, ami gyakran vízátfolyásos is, a kiránduláshoz gumicsizma vagy vízálló cipő viselése ajánlott. Ettől azonban most nem kell tartaniuk a túrázóknak, mert száraz, napsütéses az idő, ami az előrejelzések szerint akár a virágzás végéig kitarthat; tehát bármilyen kényelmes cipő megteszi.
A látogatásnak azonban vannak illően betartandó szabályai. Amellett, hogy nem téphetjük le a virágszálakat, a tanösvény nyomvonalán kialakított közlekedőútról sem térhetünk le. Az utat övező kordont 2019-ben azért alakították ki, mert a nézelődők-fotózkodók 1600 négyzetméteren letaposták, és azokon a részeken elpusztították a tavaszhírnököt - jelentős kárt okozva ezzel az állományban. Aki az útról letér, és lebukik, 50 ezer forintos büntetést is kaphat. Azért ne keseredjenek el a fotózni kívánók, mert kattintgatni az ösvényen maradva is tudnak.
Ezért a csodáért a soproniaknak 60 km-t kell utazniuk, de megéri, mert a látvány semmihez sem fogható, megnyugtat, feltölt. Aki pedig nem tervezi a látogatást, annak - különös tekintettel hölgy olvasóinkra - szeretettel átnyújtunk egy csokorra való… tőzike-fotót. Mi amolyan NYUGI-san ezzel kívánunk boldog nőnapot!
Tanműhely. Így is illethetnénk Sopron egyik különleges kisdedóvóját. Ám az Aranykapu Óvoda - számunkra - sokkal több ennél.
Miért különleges egy ovi? Pontosabban nem „egy”, hanem a mi óvodánk? Elsősorban azért, mert háromévestől nebuló korunkig ide jártunk, így a Ferenczy János utcai intézmény óvónői és dadusai életünk, szocializációnk meghatározó szereplői voltak.
Másodsorban pedig azért, mert a Nyugat-magyarországi Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda Aranykapu Tagóvodája leendő óvodapedagógusok gyakorlati képzéséhez biztosít terepet. A szomszédos Benedek Elek Pedagógiai Kar hallgatói eredetileg egy zártláncú kamerarendszer segítségével, ma pedig az ovi csoportszobáiban kialakított, úgynevezett belgatükrös megfigyelő helyiségek segítségével tanulmányozhatják a kisgyermeknevelői munkát. A foncsorozott üvegablak mögött az 1977-es farsangi délutánon egyebek mellett ezt láthatták a szülők:
Bár a kisgyermekkori történések jó része feledésbe merül, néhányat élethosszig őrzünk. A mieink közül elsők között ugranak be a kertben elásott matchboxok. Igen, elásott. Már nem emlékszünk, miért, esetleg ki elől vermeltük el a kis sárga markolót, az úthengert, meg a buldózert; arra sem, hogy végül miért hagytuk őket a földben… valahogy ott maradtak és kész. Egy azonban megmenekült közülük és ötvenévnyi szunyókálás után előkotortuk a fiókunkból, íme:
Az óvodai évek elröppentek, a gyerekek felnőttek, a szülők megöregedtek, az óvónénik kicserélődtek. A óvoda régi uszodája sincs már meg, megújultak viszont az épületablakok és álmennyezet. Az intézmény-korszerűsítés része volt nemrég a tűzjelző- és informatikai rendszer kiépítése, ezt a feladatot ránk bízták.
Belépve a kapun az ismerősség érzése járt át minket. Ugyanazok az ajtók, a folyosón a bútor… ott a jelünk is… a kis hajó és a gereblye! A perspektíva ugyan megváltozott, hiszen kisgyerekként a terek, a lépcsőház, a kert és a játszódomb óriásinak tűntek, most meg kicsinek, a berendezési tárgyak viszont helyenként nagyon is ismerősek voltak…
Berki Viola alkotása
A szerelés során mindegyik helyiségben jártunk. Ma is megvannak azok a LEGO-k és például az abból épített kis konyha, amelyekkel mi is játszottunk. Hiába, a minőségi játékok akár 3, sőt több generációt is kiszolgálnak.
A ’70-es években gyártott NDK-s JAVA építő ma is összerakható, és a diavetítő is sok családnál megvan még
Ami a munkát illeti: némi kihívást jelentett, hogy az épület tartófalai helyszínen zsaluzott betonból készültek, ezért azok átfúrása lassan és zajosan haladt; emiatt a tervezett nyomvonalat módosítani kellett. Egykori óvodánkban immár a hatósági előírásoknak megfelelően beépített automatikus tűzjelző rendszer üzemel.
Önöknek továbbra is NYUGI, a leendő ovisok számára pedig nyitva van az Aranykapu, s ha máskor nem, a közelgő beíratáskor csak bújjanak át rajta!
Lassan elvirágzik a napraforgó. A szemrevaló növény tábláinak színfoltjai lelkünket simogatják, hasznos tápanyagai pedig testünket táplálják.
Az élénksárga szirmok ölelésében pompázó napraforgó látványa szívmelengető. Vincent van Gogh-ot olyannyira megihlette, hogy máig legismertebb művei közé tartoznak a csodás növényt megörökítő alkotásai.
Úgy tartják, hogy a napraforgó mindig a Nap felé néz - neve is e képességére utal. A fiatal, növekedésben lévő példányok valóban követik a Nap irányát, mivel nappal a keleti, árnyékos, éjszaka pedig a nyugati oldalon növekednek gyorsabban sejtjeik; reggel aztán újra kelet felé fordulnak, hogy újult erővel követhessék a Napot. A kifejlett, akár 3 méteresre is megnövő virág azonban többé nem forgolódik: beáll kelet felé, ahonnan magtól nehezülő tányérja a legtöbb energiát kapja. A forró napsugarak úgy felmelegítik tányérját, hogy az más növényeknél ötször több beporzó rovart vonz, így termése gazdagabb lesz.
Helianthus annuus – szép csengésű a napraforgó latin neve
Évezredek óta csodáljuk és fogyasztjuk a napraforgót. A szántóföldek szépe Közép-Amerikából származik, az indiánok már 3000 évvel ezelőtt termesztették. Európába a 16. században került eleinte dísz-, illetve szegélynövényként. Magyarországon a második világháború után is takarmánynövénynek számított. Haszonnövénnyé az 1700-as évek elején vált, amikor olajtartalma kivonásának módszerét 1716-ban Angliában Arthur Bunyan szabadalmaztatta.
Egy liter olaj előállításához bő 2 kg napraforgómag kell
A napraforgó olaját eleinte a bőr- és gyapjúfeldolgozásban hasznosították, a 20. század elején szappant főztek, festéket gyártottak vele, élelmezési célra való felhasználása csak az 1940-es évektől vált tömegessé. Az 1970-es évektől a napraforgóolaj már keresett exportcikk volt, így termésátlaga jócskán megnőtt. Ma a világ egyik legelterjedtebb olajnövénye, amely kedvezőtlen feltételek mellett is hektáronként 1,8-2,5 tonna átlagtermést hoz. 2021-ben több mint 70 országban termesztették – közel 60 millió tonna mennyiségben.
A napraforgót nagyobbrészt étolajként, a szappan- és a margaringyártás fontos alapanyagaként hasznosítjuk. Az olajsajtolás melléktermékeként visszamaradó dara értékes fehérjetakarmány, a másodnövényként vetett napraforgó kiváló zöldtrágyanövény. A fűtésre nyújt alternatívát a napraforgó héja: apró pellet formára préselve hasznos biomassza alapú energiaforrás.
Sokak kedvence - a madaraké is - a szotyi (szotyola vagy makuka)
Magja igazi kincs, melynek kedvező élettani hatásai gyógynövénnyé teszik a napraforgót. Az élelmi rostban és telítetlen zsírsavakban gazdag szotyola kiváló növényi fehérjeforrás, természetes E vitaminforrás, egyebek mellett B1, B2 vitamint, foszfort, vasat, kalciumot, magnéziumot, káliumot tartalmaz. Levesek, saláták, raguk, zöldségköretek, mártások, rakott vagy töltött ételek, uzsonnakrémek, müzlik, sütemények, turmix italok értékes kiegészítője. A nyers magot csíráztathatjuk is és saláták, szendvicsek tetejére szórhatjuk. Akár nyersen, akár olajban sütve vagy szárazon pirítva fogyasztjuk a magbelet, jótékony hatása nem marad el: erősíti immunrendszerünket, gyulladás- és koleszterinszintcsökkentő, zsírsavai hozzájárulnak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez, a vér koleszterinszintjének csökkentéséhez és kedvezően befolyásolják vérnyomást.
Ne feledkezzünk meg a napraforgó sárga virágairól sem, hiszen a megszárított szirmokból főzött tea vízhajtó, lázcsökkentő és sebgyógyító hatású.
A napraforgó szépsége tehát nem öncélú, hiszen ez a csodálatos növény a maga teljességében minket szolgál. Gyönyörködjünk benne, amíg lehet, aratás után pedig fogyasszuk jó étvággyal, de mértékletesen, és legfőképpen NYUGI-san… testünk-lelkünk meghálálja!
Kétüteműek után egy NYUGI-s négyüteműről is essen szó. Lelkes olvasóink tudják, hogy van egy Saab-unk, amiről régen esett szó.
A 23-as és 20-as alkatrészek
Amikor 2019-ben a kabrió jobb elejét javítottuk, láttuk, hogy a légszűrő ház elejéről hiányzik valami, mert gyanúsan befejezetlenül meredezett a szívócső. Tanulmányoztuk az alkatrész katalógust, és kiderült: hiányzik onnan a szívászaj-csökkentő doboz, és annak tartója. (Gyári cikkszámuk 4229563 és 4334751.) A dobozka minden további nélkül rendelhető volt, viszont a tartója…: „No Longer Available". Cikkszám alapján keresgéltünk tartót a világhálón – eredménytelenül. A dolog ennyiben maradt, mivel nem létfontosságú alkatrészről van szó, de mint mondani szoktuk, a mérnök nem hülye: a kihegyezett költségvetések korában nemigen építenek be fölösleges alkatrészt.
A kitartás meghozta gyümölcsét. Tagjai vagyunk a svéd Saab Klubnak (Svenska Saabklubben), melynek fórumán keresztül rengeteg segítséget kaptunk-kapunk egyéb kérdésekben. Most pedig a klub raktárában bukkant fel az általunk keresett alkatrész! Azonnal lecsaptunk rá. A termék két hét múlva, gyönyörűen becsomagolva megérkezett, a felszereléséhez szükséges lemezanyákkal és csavarokkal együtt. A dobozbontás pillanatára öt évet kellett várnunk. A dobozkát azonmód beépítettük; olyan lett, mintha a gyárban szerelték volna össze.
Tanulságként annyit, hogy ha valaki - márkától függetlenül - 20-25 éves autó megvásárlására adja a fejét, és nemcsak nézegetni, de használni is akarja, számítson rá: nehéz és költséges lesz az alkatrészbeszerzés. Szerelő pedig, aki ilyen munkát elvállal, egyre kevesebb akad. Persze maga az autó minden fáradtságért kárpótol, pusztán a megjelenésével is... szóval NYUGI!
Előző bejegyzésünk zárszavában tudattuk: társat kapott a Trabink. Bizony, méghozzá egy AWZ P70-est! Na, az meg milyen szerzet, kérdezhetjük… úgyhogy mielőtt rátérünk járművünk bemutatására, álljon itt a teljesség igénye nélkül egy rövid történeti összefoglaló:
A képzett kovács és tanult mérnök August Horch (1868-1951) 1899-ben Kölnben megalapította első autóipari vállalatát, hogy megvalósítsa álmát, amit korábbi munkahelyén, a Benz és Co-nál nem tehetett. Vállalkozása a modern 4 és 6 hengeres motorjai ellenére rövidesen anyagi gondokkal küzdött, mert Horch ugyan zseniális mérnök volt, az üzletvezetéshez kevésbé értett, ezért befektetőket, társakat keresett. Így jött létre 1904-ben Zwickauban a Horch és Társai Gépkocsigyártó Részvénytársaság.
1909-ben, sorozatos pénzügyi viták miatt a felügyelő bizottság kipenderítette Horchot a saját cégéből, aki kényszerűen új autógyárat alapított, melynek - mivel saját nevét nem használhatta, annak latin fordítását -, az Audi nevet adta. Az új cég 1910-ben termelésre készen állt. Teltek az évek, készültek a szebbnél szebb Horch és Audi luxusautók, ám a két cég anyagi helyzete sosem stabilizálódott igazán.
1928-ban a DKW tulajdonosa, a dán Rasmussen megvette a Horch gyárat, és 1932-ben - a Horch, az Audi, a DKW, és a Wanderer autógyárak egyesülésével - létrejött az Auto Union. (Ekkor keletkezett a mai napig létező négy karikás embléma, bár a mai Audinak ehhez az Audihoz semmi köze, az egy másik történet.) Ebben az óriás üzemben a segédmotoros kerékpártól a luxusautókig a társadalom mindegyik rétegének gyártottak járművet. Ezek közül mi a DKW néven árult 2 hengeres, 2 ütemű, elsőkerék meghajtású, favázas és műbőrborítású kisautóval foglalkozunk, mert ezek közvetlen leszármazottja a P70-es.
A DKW F1-el induló sorozat folyamatos fejlesztésekkel F8-ig jutott, majd kitört a második világháború, a polgári termelés szünetelt, helyettük haditechnikák készültek. A háború után Zwickau, így a gyáróriás is a szovjet zónába került. Mivel bombázások okozta károk nem érték, gyorsan újraindították a 6 hengeres Horchok és a 2 hengeres DKW F8-asok a termelését. A Horch gyártása később szovjet nyomásra abbamaradt, a DKW F8-ból pedig IFA F8 lett, amelynek - a 30-as évek stílusát tükröző – formáját modernizálni kellett. Így született meg 1955-ben az AWZ P70-es. Az elnevezés a gyár új nevéből (Automobilwerk Zwickau) a "P" mint Plastic, tehát műanyag szóból, és a motor hengerűrtartalmából eredt. Tehát a P70-esnek semmi köze a Trabanthoz, annál inkább az Audihoz. :-)
Most lássuk a mi 1958-as évjáratú járművünket! Ebből a típusból összesen harincegykétezer’ darabot készítettek, abból mára körülbelül 100 példány maradt fenn, közülük is csak 15-20 darab lehet használható állapotban. Átalakításoktól mentes, eredeti, ám rendkívül hervadt állapotban vettük, látszott rajta, hogy minden alkatrésze törődést igényel. Egy-két hét tanulmányozás és fejvakarás után nekiláttunk.
Tudtuk, hogy a mechanikával nem lesz gond, az eleve elpusztíthatatlan, ha pedig alkatrész kell, azok több webáruházból is beszerezhetők. Először a motor és a sebességváltó került terítékre, majd leemeltük a karosszériát az alvázról, így a futóműveket is könnyedén felújíthattuk. Egy éven belül készen állt a menetkész alváz.
Ezután jött a neheze: a karosszéria újjáépítése. A lemezrészek rendkívül precíz javítást igényeltek, hiszen azok később, az új faváz elkészítésekor sablonként szolgálnak. Tudtuk, hogy a bükkfa vázat újra kell gyártani, így kisebb csoda volt, hogy egyes elemek használhatónak bizonyultak, méghozzá pont azok, amelyekben vázszám található! Elkészítettük a padlóváz méretezett rajzát, az alapján egy ismerős asztalos mester megalkotta az elemeket, amit irodánkban szereltünk készre. Ezzel megvolt az egyszerű rész, jöhettek az ajtóoszlopok, maguk az ajtók, és a tetőkeret. Az eredeti, többé-kevésbé használható elemek mintájára ezeket is elkészítette az asztalos mester - némi túlmérettel, hogy legyen miből faragni, illeszteni. Amint minden elem rendelkezésre állt, összeraktuk a vázat, beillesztettük az ajtókat, majd ez a nyers karosszéria Püspökmolnáriba, Balikó Mihály hintókészítőhöz költözött. A mester kialakította a szélvédők és az oldalablakok helyét, felillesztette a tetőlemezt és a tetőoszlopok burkolatát.
Ezután a jármű visszatért a garázsba, ahol elkezdhettük az összeszerelést. Felkerültek a lemez kerékdobok, a duroplast burkolatok, beállítottuk az ajtókat, beszereltük a zárszerkezeteket, elkészítettük a díszlécek felszereléséhez szükséges furatokat, sőt, próbaképpen beszereltük az ablakokat is. Még illegális, rendszám nélküli próbautat is tettünk... pszt! Miután az autó gyakorlatilag készen állt, lehetett újra szétszedni, indulhatott a fényező mesterhez. A fényezés után összerakni már csak egy könnyed ujjgyakorlat volt.
Röviden ennyi egy P70-es restaurálása, kisebb megszakításokkal nekünk tíz évig tartott... Hátravan még az OT rendszám megszerzése, majd a bejáratás, hogy aztán vígan, NYUGI-san pöföghessünk vele az utcán.
Etus néni Trabantja volt, 2002 óta a miénk. Hycomat. Hátsó ülésén ma is ott van Etus néni párnája…
Akarsz egy kalandot? Vegyél egy Trabantot!
Maga volt a földi boldogság, amikor gyerekkorunkban Trabantba ülhettünk! A lurkók imádják a Trabit, mert pici és aranyos. Aki már vezette, tudja: más mai autó - kevés kivétellel - nem ad olyan közvetlen vezetési, gokárt-szerű élményt, mint a Trabant! Aki eddig csupán mostani, vezetéstechnikai segítő rendszerekkel felszerelt kocsit hajtott, nem tudhatja, mi is a vezetés úgy igazából. Szerintünk minden autóvezetőnek és leendő sofőrnek ki kéne próbálnia a Trabantot; az aha-élmény garantált!
Hogyan lettünk Trabant Hycomat tulajdonosok?
Autónk első tulajdonosa, Etus néni megöregedett, betegeskedett. Eljött az idő, amikor féltve őrzött járművét kénytelen volt másra bízni. A kocsi a soproni Németh Villamossághoz került, ahol tetőcsomagtartóval, tetején létrával a műszerészek használták; a többieknek meggyűlt a baja az automata kuplunggal - ami valóban kissé darabos.
A Német Villamosság 2002-ben felhagyott a gyengeáramú műszerészi tevékenységgel, a szóban forgó járgánytól is megvált, és búcsúajándékként ránk testálta. Örömmel fogadtuk, hiszen szerettük ezt az autót, meg jól is jött: akkor alapítottuk cégünket, a Nyugat Biztonságtechnika Kft.-t, és a jóöreg’ Barkas-unk mellett a Trabit is hadra foghattuk.
Unikum
A Trabantot 1954-’55-ben tervezték, első példánya 1957. november 7-én, az utolsó 1991. április 30-án gurult le a szalagról. A kelet-európai autógyártást megtestesítő járműből több mint 3 millió darab készült – a legtöbb a 601-esből. Kezdetben AWZ P50-nek hívták, majd 1959-ben kapta meg ikonikus nevét. Kelet-Németország legelterjedtebb autótípusa a többi szocialista országban is sikert aratott: a motorbicikli kényelmét meghaladva tető került az ember feje fölé, és autóba ülhetett egy egész ország.
Minimalizmus
A Trabant megalkotói olcsó, de megbízható autót terveztek, aminek fenntartása és javítása sem költséges. A mai használati tárgyakat szemlélve megdöbbentő, mennyire a „semmiből”, a lehető legkevesebb anyag felhasználásával készült ez a szükség szülte autó. Mennyivel könnyebb elegendő pénzből megtervezni egy jól felszerelt 3 tonnás gépkocsit, mint fordítva! Ám „ami nincs, az nem romlik el.” A bogárhátú amerikai reklámszlogenje a Trabantról is szólhatna, hiszen nincs benne hűtővíz, benzinpumpa, kardántengely, elektromos ablakemelő, sem klímaberendezés; nincs kettős tömegű lendkerék, EGR-szelep, kipufogógáz visszavezetés… nincs benne semmi. Rádióra, hangszóróra sincs szükség, úgysem hallanánk…
Elnyűhetetlen
Mivel akkoriban korlátozottan állt rendelkezésre acéllemez, ezért annak kiváltására a mérnökök már a háború előtt műanyaggal kísérleteztek. Az acéllemezt végül papundeklivel, más nevén Duroplaszt-tal helyettesítették. A magas hőfokon összepréselt gyapot és gyanta elegye okos megoldásnak bizonyult, ráadásul ez az anyag nagyon lassan öregszik el!
A hangzatos nevű papundekli (Duroplast)
Sebesség-élményhez nem kell sebesség…
A Trabant futóműve remek, motorja pedig valóságos csoda! Napjainkban méltánytalanul mellőzik a kétütemű motort, ami külön olajozással, benzin befecskendezéssel most is szalonképes lehetne - lásd a ma is kétütemű motorral hajtott robogókat. Modern olajjal 1:50 arányban keverve a kétütemű motor nem is füstöl, na jó, hidegben egy picit, ám fajlagos teljesítménye duplája a négyüteműnek: azonos köbcentiből azonos körülmények között kétszer annyi lóerőt termel! Jól gyorsul: 60 km/h-ig tökéletesen versenyképes bármivel, 100-nál már fáj...
Fenntarthatóság
A Trabant nagyon is környezetbarát autó, hiszen jó ideje legyártották - az autógyártás pedig köztudottan környezetszennyező folyamat. Mivel azonban a Trabant minden része javítható, illetve újraépíthető, akár száz év múlva is közlekedhetünk vele.
Szimbólum
1989-ben, a vasfüggöny lebontásakor a Trabant a kommunizmus szimbólumává, az NDK, a szocializmus jelképévé vált. Az NDK-s menekültek által kényszerűen hátrahagyott, jó állapotú verdák soproni és szombathelyi árverésén sok példány talált vevőre kedvező áron. Ezeket a járműveket korábbi tulajdonosaik jellegzetesen feltuningolták eltérő színű tetővel, oldalsó díszcsíkokkal, ködlámpákkal stb...
Az évtizedekig gyártott típus veszte az lett, hogy nem fejlesztették tovább: ’64-től ’89-ig változatlan formában gyártották, hiszen nem volt más, nem volt piacgazdaság, szocializmus volt. A tervgazdaság ideje alatt a gyártás minősége fokozatosan romlott. Míg kezdetben luxusbeütések, például változatos díszléc variációk, széles színskála, rengeteg féle színkombináció jellemezte a Trabit, addig a gyártás utolsó fázisára ezek eltűntek.
A mi Trabink homokszínű, hivatalosan Champagner beige árnyalatú
Kultikus
A ’90-es éveket övező Trabant-utálat mára elmúlt. Ami akkor ciki volt, ma kifejezetten menő; az autó formája, megjelenése mindenkiből kivált valamit. Egyesek megbámulják, mások gyűjtik; világszerte rajongói klubok éltetik. A magyar Trabant-Wartburg Klub 30 éve alakult.
Gondos gazda
A mi, 1985-ös évjáratú járművünk külső megjelenése - még ha nem is volt túl rozsdás -, 2005-re tűrhetetlenné vált. Felújítottuk: az utolsó csavarig szétszedtük, és rendbe tettük. (Ha a Trabi bármelyik részéhez nyúlunk, a kezünk vagy olajos vagy zsíros, de mindenképpen fekete lesz… ez egy ilyen jármű... egy kis koszmók, de ilyennek szeretjük.) Trabink ma a veterán autók nyugdíjas, ám aktív életét éli, rendszeresen használjuk. Ha ezt Etus néni látná!
Etus néni párnája
Hycomatunk időközben társat kapott, nemsokára büszkén pöfögünk vele is a NYUGI-ba!
Újra együtt volt a nagy csapat: ezúttal cégünk húszéves jubileumát ünnepeltük.
Mi harmincan - villanyszerelők, elektronikai műszerészek, távközlés technikai műszerészek, villamosmérnökök, egykori tűzoltóparancsnokok - akiknek élete szakmájuk kapcsán évtizedek óta összefonódik, a hétköznapok sietségében ritkán tudunk egy jót beszélgetni. Legalább három évtizede ismerjük egymást, de akad, akivel 45 éves a barátság. Utoljára öt éve ültünk asztalhoz, hogy - félretéve az üzleti dolgokat - oldott hangulatban anekdotázhassunk.
A mára tömegessé vált vagyon- és tűzvédelmi rendszerek telepítése, térhódítása a rendszerváltozás után kezdődött az országban… ebbe csöppentünk bele - hála Németh Lajosnak, mert a szakma alapjait a Németh Villamossági Kft.-nél az ő irányításával sajátítottuk el. Az akkori alkalmazottak ma független vállalkozók.
Országos szinten párját ritkítja a soproni példa: a konkurens vállalkozók időről-időre fehér asztalhoz ülnek; mindig van mit mondaniuk egymásnak. Esetünkben ez húsz, sőt - mint Simon László, a 20 éve alapított Nyugat Biztonságtechnika Kft. ügyvezetője elmondta -, inkább harminc év történéseit jelenti, hiszen a jubileumi vacsora asztaltársaságával valójában 1994-ben kezdődött a kapcsolat és a közös munka.
Böröcz István volt tűzoltóparancsnok szemléletesen foglalta össze, miként terjedtek el a rendszerváltozás elején a tűzjelző- és füstelvezető rendszerek. A tűzvédelmi szakember rámutatott: a jelenlévő szakmabeliek abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a legjobbaktól, mint például Fodor Mihálytól, Kürti Ákostól tanulhattak. Azt is mondta, hogy a folyamatban Németh Lajos volt a kályha – szinte mindenki onnan indult el Márkus Károly vezetésével, ott tanultak meg helyzeteket felismerni, hibát keresni - mi pedig hozzátettük: „sírni, ott, ahol senki se lát”.
Szerintünk mai modern világunk ezt a problémamegoldó gondolkodásmódot nem támogatja, helyette kész megoldást kínál, ami azonban csak akkor okés, ha a munkavégzés során minden a tervek szerint alakul. Ám ha a tervek a kivitelezés során váratlanul módosulnak, akkor elemző gondolkodás hiányában megáll a tudomány…
Összejövetelünkkor az egyes felszólalások – örömünkre – párbeszéddé váltak. Patonai Tamás, a Patonai Security tulajdonosa - aki maga is számos találkozót szervezett biztonságtechnikai szakemberek számára - egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a konkurens mesterek jól megférnek egymás mellett a piacon.
Találkozónkról – közkívánatra – a filmvetítés sem maradhatott el. A jubileumra most az elmúlt évek alábbi képsorával készültünk:
Fontos volt nekünk ez az este, kijelenthetjük, hogy mindannyian nagyon vártuk.
Megálltunk, visszanéztünk, töltekeztünk, most ismét előre nézünk és tesszük a dolgunkat. A csapat egyetértett abban, hogy a következő találkozónkig nem várunk öt évet… addig is NYUGI…!
A település ősi nevét viseli a Fertő part első négycsillagos szállodája, a HegiQ. A hegykői termálfürdő területén felépített szálláshely szeptember óta fogadja vendégeit.
Az egyedülálló, hiánypótló szállót Radovits Tibor, a Sá-Ra Termálfürdő vezetője és Sánta Lajos, a Sá-Ra Termál Kft. társalapítója álmodták meg; az alapkő letétele a pandémia kezdetére esett. Miután Sánta Lajos Covid-fertőzésben elhunyt, fia, László lépett a helyébe.
Minőségi alapanyagok, magas szintű szakmai tudás, nagyfokú kreativitás jellemezte a két és fél évig tartó építkezést. Sánta László, az Origo Sánta Zrt. vezérigazgatója utóbbit hangsúlyozta az átadáson, miszerint folyamatos alkotómunka hatotta át a kivitelezés munkálatait.
Az első vendég…
Sánta László nem rejtette véka alá, hogy voltak nehéz pillanatok, ám végül - az alvállalkozók fáradságot nem kímélő, összehangolt munkájának köszönhetően - sikerült az elképzeléseknek megfelelően átadni a létesítményt.
Böröcz István egy soproni lakástűzben szerencsésen épen maradt Mária-szobrot hozott magával az ünnepségre. A hegykői termálfürdő tűzvédelméért felelős szakemberének ajándéka remélhetőleg megvédelmezi a szállodát a tűzkártól.
Szigethi István, Hegykő első embere sem érkezett üres kézzel: Szent Mihályt ábrázoló festményt nyújtott át a szálloda vezetőinek.
Az impozáns épület tervei Józsa Dávid, az arculat Szendrődi Réka Anna és munkatársai, a belsőépítészet elemei Kirády Rita Rebeka és Lipák Gábor kreativitását dicsérik; a szobák falinyomata, melyek a Fertő-táj természeti kincseit jelenítik meg, Csipler Vanda munkája. Az 56 férőhelyes szálloda földszintjén hangulatos étkező és wellness terem kapott helyet.
Előtte – utána
Ezt a szálláshelyet felnőttbarátnak mondják, mert itt csak 14 évesnél idősebb vendég szállhat meg - a gyermeksírás-mentes, minőségi elvonulás jegyében. A pihenés kényelmét változatos büfé reggeli és négyfogásos gourmet vacsora fokozza, végül a mosolygós személyzet kedvessége, előzékenysége teszi teljessé
Kreativitás felsőfokon: Pilsits Zsolt séf ételeinek forma- és ízvilága káprázatos
Mi örültünk a HegiQ-s kihívásnak: a tűzjelzőrendszer, a hő- és füstelvezető rendszer, az informatikai hálózat és a kamerás megfigyelőrendszer kivitelezése volt a feladatunk.
160 füstérzékelőt helyeztünk el az épületben
A munka nagyságát jelzi, hogy például az informatikai hálózat 5000 méter kábelt emésztett fel. Látványos, amikor az összesen 15 füstelvezető ablak egyszerre nyílik – záródik:
Jó érzés egy ilyen munkát az elejétől a végéig megélni, az adódó nehézségeket olykor improvizatív módon megoldani, úgy, hogy az lehetőleg mindenkinek jó legyen. Most, hogy a HegiQ elkészült, nosztalgiával gondolunk vissza a napra, amikor a helyén lévő zöld mezőn arról beszélgettünk, hogy itt szálloda lesz...
„Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek…” (Ady Endre)
Jó, hogy vannak olyan cégek, amelyek a váratlan hátráltató tényezők ellenére rendíthetetlenül véghezviszik elképzeléseiket. Gondoljanak bele: ezt az építkezést végigkísérte a világjárvány, az építőanyagok nagymértékű drágulása, majd az energiaválság. Az Origo Sánta Zrt. munkája, szemlélete példaértékű számunkra, a HegiQ történetének kétségkívül a NYUGI-ban a helye.
Kioldó kulcs
Helianthus annuus – szép csengésű a napraforgó latin neve
