Azaz „Soha ne bízz senkiben!” Még gyerekként hallottuk a ki tudja, kinek a fejéből kipattant kifejezést. A nálunk pár évvel idősebb srác egészen pontosan így fogalmazott: SNBS-szindróma.
A tanáccsal - ami egy életre is szólhatna - a szüleiben, tanáraiban, testvéreiben, barátaiban alapvetően bízó gyerekként nem igazán tudtunk mit kezdeni; ám mégiscsak belénk ivódott, ha negyven év elteltével is emlékszünk rá. Most pedig, amikor valami nagyon, de nagyon nem úgy alakult életünkben, ahogyan a másik féllel szóban és írásban megegyeztünk, megfordul a fejünkben, hogy mostantól - néhány kisebb ellenünk irányult stikli megélése, elszenvedése után - alkalmazni kéne fentieket.
Mi azonban erre képtelenek vagyunk, és szerintünk jól is van így. Azt már rég nem hisszük, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, de abban hiszünk, hogy első körben - igaz, kockázatos - minden embert megillet a bizalom; ami nélkül nincs semmi. Semmi, de semmi nem jöhet létre bizalom nélkül. Ha ugyanis valamiben nem tudunk bízni, az nem sikerül majd igazán jól.
Akad, aki ezzel visszaél. Felsejlik előttünk Juszt László alakja és szlogenje: „Ne hagyják magukat becsapni, átverni, megkárosítani”. Emlékeznek? Nem hagynánk mi, dehogyis, ám egy vérbeli svindlis képes szinte bárkit észrevehetetlenül, profi módon átejteni önző érdekei mentén.
Olykor savanyú a szőlő…
Átvertek minket – mesteri módon. Ügyes, de nem szép húzás. Hogyan történhetett meg velünk? Hm… simán. Ha kellőképpen tapasztaltnak, elővigyázatosnak hisszük is magunkat, aligha lehet leélni úgy az életet, hogy olykor bele ne fussunk valamibe és ne nyúljanak le minket. Mintha ez is az élet velejárója lenne, olyasmi, ami egyszerűen volt, van és lesz; mindig. (Lehet, hogy háromféle ember van: akit átvertek, akit most vernek át, és akit majd fognak?)
Minden jó azonban valamire, tanít, ezért egy percig sem pörgünk a dolgon a minimálisnál többet. Ami történt, jó lecke lehet, megy a tapasztalat-bugyorba, van ott még hely. A következtetést levontuk, ami veszett, visszajön máshonnan – a minket lenyúlónál meg pont fordítva, ez nem is a mi dolgunk. Nem kesergünk, nem anyázunk, nem bosszankodunk, hanem megyünk tovább. Mert életöröm és tervek is vannak… és bizalom!
SNBS? Hát hogy is lehetne élni bizalom nélkül? Mi nem tudunk kibújni a bőrünkből, és nem is akarunk, NYUGI!
Sopron, 2020. április 17.
