Adventi üzenetet kaptunk: „Ha abban a helyzetben vagy, hogy segíts valakinek, segíts neki. Az Univerzum lehet, hogy veled válaszol egy segítséget kérő ember imájára.”
Mindenekelőtt: szerintünk mindenki abban a helyzetben van. Tényleg. Nem hiszi? Emlékszik a „Hét krajcár”-ra? A bő száz éve született Móricz-novellában az író saját gyermekkorát idézi, miként próbáltak édesanyjával hét krajcárt „összekaparni” szappanra - az utolsó darabot a koldus adja.
Van nekünk egy Nusi nénink – jócskán túl a nyolcvanon. Mesélte, hogy szerényen éltek, sokan voltak testvérek, de a maradék levest, vagy épp amijük volt, átvitték a faluvégi’, náluk is szegényebb, nélkülöző családnak. Nusi néni talán ma sem eszik almát, hogy azt ne osztaná meg valakivel…
Na ugye, hogy lehet adni? Akkor ezt tisztáztuk. Tehát az egyes számú kifogás, hogy „nincs pénzem”, „hogyan adjak, amikor nekem sincs miből?” és hasonlók kilőve… de a kettesszámú klasszikus is: a „nincs időm”. Mert megesik, hogy valaki - főleg így év végén - túlvállalja magát vagy más okból kerül olyan élethelyzetbe, hogy alvásra alig marad ideje, de a legtöbben azért el tudunk csenni a pihiből 10-20 percet, ha elég fontos valami. Olyasmire, mint segíteni akarás’, törődés, ne adj isten’ ajándékkészítés. Szerintünk ennyi idő alatt pont megszülethet egy-egy kisebb csoda, ami épp elég.
Nem akarjuk megmondani a frankót, de nem is a levegőbe beszélünk: saját példákon mutatjuk meg, hogy adni igenis lehet. Ha nincs pénzünk, de van időnk, ha nincs időnk, de van pénzünk, ha mindkettő van, és ha egyik sincs… ja, utóbbi nem opció, hiszen „nincs oly rakott szekér, melyre még egy villával ne férne”, nem igaz? Akkor valamiből le kell csípni.
Szerintünk a legértékesebb, ha az időnkből adunk – akár lapos a pénztárcánk, akár nem –, mert a legszebb ajándék az időnk, amit ÉLMÉNYre fordítunk, és amire a legtöbben úgyis tovább emlékeznek majd, mint a bármilyen műgonddal kiválasztott ajándéktárgyakra. (Na jó, az arany Rolexet kivéve.)
Mondják: az életben a legjobb dolgok nem pénzért vannak. Tehát ha nincs pénzünk, de van pár percünk, mi szívesen mondunk valami szívből jövőt annak, akivel összefutunk. Nem esik nehezünkre, és a kedves szavak mindig jól esnek; akár a teljes napját megszépíthetjük az illetőnek, aki a kedvességet továbbadja, és előbb-utóbb visszapattanhat hozzánk. Fel is hívhatunk egy ismerőst, hogy megkérdezzük, „hogy ityeg” (nem, nem sms-t, Messenger és egyéb üzenetet küldünk, szigorúan élőszavas a dolog!); még jobb, ha meg is látogatunk valakit, aki magányos (nekünk listánk van), meghallgatjuk őt, érdeklődünk, miben segíthetünk. Az évenkénti látogatásból kedves hagyomány teremthető.
Milyen jó is az, ha karonfogva kimozdítunk otthonról valakit, elmegyünk egy ingyenes koncertre, megnézünk egy kiállítást vagy csak úgy császkálunk a ház körül, a városban - ahol ő szeretné. Az önkéntes munka (adománygyűjtés, ételosztás, fellépés valamelyik gondozóotthonban stb…) is becsülendő. Egy számunkra aranyos tipp (amit be is vezettünk az idén): nem kell az adventi kalendáriumnak pénzért vett meglepetéseket rejtenie; papírdarabra írt szeretet-feladatok is kerülhetnek a zsebekbe; és - tapasztalat - a gyerekek nagyon élvezik azok teljesítését és addig se kockulnak.
Ha idő szűkében vagyunk, és nem az anyagiakéban, akkor jótékonysági akcióhoz csatlakozhatunk, adományvonalat tárcsázhatunk, alapítványt támogathatunk, de akkor is megvan a „napi jó cselekedet”, ha egy, az utcán tőlünk pénzt kérő embert segítünk ki pár százassal. (Mi nem szoktunk foglalkozni azzal, hogy mire költi, alkoholra vagy másra. Több kéregetővel találkoztunk, aki nagyon örült az ételnek is, szóval ne ítélkezzünk.) Szerintünk az is a támogatás formája, hogy a piacon, idős árustól vásárolunk. Ha már élelem: ennivalót a városban elhelyezett ételgyűjtőkbe is tehetünk…
Ki szeret sütni? Mi mérsékelten, de az év végi mézeskalácssütés szent; anélkül nincs karácsony – generációk hagyománya ez nálunk. Az illatos, finom és szép süti mindig telitalálat. Remek ajándékkísérő, és önmagában is ajándékozható, hiszen - úgy véljük - minden darabkája szeretetet közvetít.
A mi szívünkben kedvesek a saját készítésű meglepetések, ezért a mézeskalács mellett rendre tobozfigurákat és dió Jézuskákat is készítünk.
Az év során összegyűjtött anyagokat hasznosítjuk újra, így csak fagolyót és ragasztót kell venni hozzá.
Idén a bolhapiacra is kivittük portékáinkat; a befolyt pénzt örömszerzésre fordítjuk: Advent a cipős doboz ajándékgyűjtő akciók szezonja is. A soproni Berzsenyi Líceumé már lezárult, ott másfélszáznál is több doboz gyűlt össze az iskola rászoruló tanulóinak, de például a Baptista Szeretetszolgálat még várja az adományokat. Mi is dobozolunk már…
Handmade meglepetés repertoárunk idén festett kavicsokkal bővült, mert kézműveskedni jó! Ez a folyamat is csupa öröm a nyári kőgyűjtéstől a téli festésen át magáig az ajándékozásig.
Ezek volnának - idő és pénztárca függvényében szabadon kombinálható - saját példáink arra, hogy adni lehet, kell, meg persze jó is. A felsorolás hosszan folytatható; ahány ház, annyi szokás. A cselekvő szeretet, a törődés nemcsak adventkor gyakorolhatók. Hogy’ honnan van nekünk erre időnk? Valamiből le kell csípni, ha az elég fontos…
Mi is hoztunk egy idézetet Béni Pétertől: „Itt a földön egyetlenegy számít, az, hogy ember emberrel mint bánik. Nem kell, hogy mindenkit szeressen, csak hagyni, hogy ember, ember lehessen.”
NYUGI-s adventi hangolódást, készülődést kívánunk!
2019. advent harmadik vasárnapján
