A kilencvenkét éves dédinknek szereztünk örömet azzal, hogy újjávarázsoltuk a háza kapuját. Mert segíteni jó!

Adott egy ütött-kopott, régi kapu és egy vágy, ami nélkül ugye nem születik terv, hát még megvalósulás! A vágy esetünkben a kűhedt - igen, jól olvassa a régi magyar szót - kapu megszépítése, azaz átfestése. Dédi vágya egyben a miénk is, hiszen ez az első, amibe botlik az érkező, meg különben is, tényleg gagyi a cucc. Meg egyáltalán. Dédi ezt szeretné és kész.

Azt Dédi sem tudja pontosan, mikor is készült a háza kapuja, de annyi bizonyos, hogy a ’80-as években, amikor ő ide költözött, már állt. Festve azóta csak hébe-hóba volt, ami jócskán meg is látszik a vasszerkezeten, amire ennélfogva már nagyon, de nagyon ráfér a tatarozás.

A ház külső fala, meg a szobák nemrég kaptak új vakolatot-festéket, már csak ez lenne de jó! Utána „jöhet eső, jöhet szél”. Dédi már húsz éve lebegteti - amikor éppen rosszabbul van -, hogy neki már nincs sok hátra, mi persze tudjuk, hogy ő az a fajta, akit „bottal kell agyonütni”.

Szóval addig is legyen meg az öröm, abból lehet építkezni, szebben telnek a napok; naná, hogy megcsináljuk. Igaz, kaput még nem festettünk, de nem szoktunk mi megrettenni a kihívásoktól, sem elszaladni előlük; sőt!

Vettünk mindent, ami kell: rozsdagátlót, festéket, higítót, sarokcsiszolót, drótkorongot, kesztyűt. Egyik pénteken munka után bepakoltunk és elindultunk a tőlünk bő 200 km-re lévő, szeretett zalai falunkba. Útközben csak egyszer álltunk meg, itt:

Megérkezve az első Dédi ebédje volt, ami szent, mert ugye enni kell, kiváltképp’ ha az ember ilyen hosszú utat tett meg étlen-szomjan, ráadásul könnyű fizikai munkát tervez végezni. :-)

Kerítésfestés tekintetében nemcsak a szükséges kellékekkel, de mentálisan is felkészültünk… (jaj, csak ne essen, folyton esik ezen a nyáron, most is lóg az eső lába…); szóval nagyjából tudtuk, mire számíthatunk, de a puding próbája ugye…

A sufni tuning - utólag bevallhatjuk -, két óra zajban kínlódással kezdődött. A régi festékréteg eltávolításához, a felület egyenletessé tételéhez használt csiszoló drótkorongja ugyanis fémmel találkozva éles hangot hallat. Nehezítő körülmény volt, hogy a fémszálak némelyike a levegőbe repült, de szerencsére megúsztuk, hogy belénk fúródjanak. A kapu kisebb zugait drótkefével értük el.

A művelet végeztével szemerkélni kezdett az eső, meg aztán a Dédi korán fekvő és még beszélgetni is szerettünk volna, így a festést másnapra hagytuk. A pingálás - főként reggel, újult erővel - már sokkal hálásabb feladat, és az eredmény is hamarább látszik; hát még ha segítőd is akad.  

Amíg kint az ecset, addig bent a fakanál forgott. A mi Dédink ugyanis még 92 évesen is elkészíti a vasárnapi ebédet (igaz, szombat volt): a húslevest, a sült húst, meg a rántottat krumplival, rízzsel, uborkával; csak most már megengedi, hogy segítsünk. Az ecetes ubit is ő rakja el, de idén újra lekvárt is főzött be; öt kiló sárgabarackot vett hozzá a piacon. A házilag gyúrt levestésztája, meg a sütije már a múlté, bár nemrég még rétessel várt minket.

Pingálni jó, de van egy pont, amikor dacára annak, hogy egyre látványosabb az eredmény, egyszer csak unalmassá válik az amúgy tényleg monoton tevékenység. Egy kis pihenő úgyis belefér, és különben is, hamar munka ritkán jó. Így aztán, rövid időre ott hagytuk a kaput száradni, mert más dolgunk akadt: a vasútra mentünk érmét lapítani, csapatunk gyermek tagja ugyanis még sosem csinált ilyet. Mi viszont igen, vagy 40 éve, így tudjuk, hogy jó móka, melynek megtapasztalása a gyermekkorban olyan, mint egy pipa a bakancslistán.

Miután nem találtunk több, az ecset által érintetlenül hagyott apró foltocskát sem a vasszerkezeten, és a házszámot is újra rajzoltuk, a kapu felújítást késznek nyilvánítottuk.

Aztán ebéd, hiszen enni kell! Miután elfogyasztottuk a rántott csirkét - hmmm... mennyei volt, pedig már nem is a Dédi saját nevelt csirkéjéből van… bezzeg a miénk, amit otthon sütünk, miért nem ilyen finom? – learathattuk munkánk gyümölcsét: a közös örömöt, de legfőképp Dédiét. Hogy ez is megvan, már csak a tűzifát kell felaprítani.

Ja, a kerítésfestés műveletei - vagy inkább szünetei - közben kincsekre is bukkanhat az ember. NYUGI, erről majd legközelebb!

Sopron, 2018. július 26.