Rekord-, mi több: világrekord felállításában részt venni jó dolog! Főleg ha egykori gimid öregdiákjaként csatlakozol egy élőlánc Guiness-rekord kísérlet­hez, ami persze sikerül. Már hogyne sikerülne, amikor a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum szervezi? Egészen pontosan a Líceumi Diákszö­vet­ség, az apropó pedig az - országban elsőként megalakult - iskolaszervezet centenáriuma, ami ugye nagy szó.

Egész délutánt felölelő, az egykori diákok gyermekeit is hívó program várta az Öregdiák Találkozó résztvevőit. A programsor kétségkívül legimpozán­sabb eseményének az evangélikus templomot és a gimnáziumot összekötő élő­lánc rekordkísérlete mutatkozott, amire volt licistaként mi is felkaptuk a fejün­ket; majd sebtében összerántottunk egy röp-osztálytalit, hogy minél többen legyünk. (Meg amúgy is. Mi nemcsak ötévenként találkozunk.) Az iskolánk honlapján közzétett invitáció ugyanis olyannyira megszólított ben­nün­ket, hogy kihagy­ha­tatlannak éreztük a jubileumi élőláncban való részvételt. Regisztráltunk hát, és vártuk a nagy napot, amely - gyorsan röppenő május lévén - hamar el is jött.

 A találkozó

Míg a többség a meghirdetett programsort felvezető áhítaton vett részt, addig az evangélikus templom köré egyre többen gyűltünk.

Az áhítatról jövők csatlakoztak a gyülekezőkhöz. A kibővült csoport elébb össze­vegyült, majd újból, immár szabályosan osztódni kezdett… avagy sort képeztünk.

„Láncolódás” közben interjút adtunk, tetszikeltünk...

 Hamarosan tekeredett…

… majd némi szervezői instrukció hatására egyenesedett a sor, az ember-lánc­szemek immár karnyújtásnyira álltak egymástól.

Raffai Balázs nemcsak szervezte, de aktívan irányította is az eseményeket. A tanár úr a sor igazítása közben még arra is kerített időt, hogy bemu­tat­kozva szívélyesen köszöntse öregdiák csapatunkat, mi több, ajándékkal kedves­kedjen; így egyszerre éreztük magunkat otthon és vendégnek.

14 óra 45 perckor, a Guiness rekord felállításának pillanatában már kulcsolódtak a karok. (E mozzanatról technikai okokból nincs fotónk. :))

Ez volt ám a lánc! Bő 350-en ölelkeztünk vállról-vállra, Luther rózsától Luther rózsáig. Kis-, nagy és öreg gimisek. NYUGI volt, amit mi ugye szeretünk :), meg közös vállalás, szere­tet és összetartozás, buli, meg hűha - mint rég. Generációk közötti láthatatlan kapocs: te sulid, én sulim, mi sulink és mindannyiunk lánca. Ami ma elsza­kad ugyan, ám holnap újból összeköthető. Múlt, jelen, jövő.

Ilyenféléket éreztünk és kicsit újra diákká váltunk, mert bár mindig is tudtuk, hogy az alma mater egy nagy, folyamatosan bővülő családot egyesít, de öreg­diákként valahogy jobban átérzi ezt az ember. Az élőlánc tehát kipipálva, de - fenti tapasztalatok okán, meg alapból is - mi nem vagyunk ellene ilyesminek a jövőben sem. Hagyományt teremthetnénk a láncból vagy például verbuválhat­nánk egy óriási kórust és megénekeltethetnénk a várost… ki tudja, ötlet van bőven.  

Az élőlánc-alkotás sikere után szemügyre vettük a líceum épületét, hogy lássuk, mennyit változott maturálásunk óta. Horváthné Hartmann Rita, egykori testne­ve­lő tanárunk kedvesen kalauzolt bennünket. Nosztalgiáztunk, emlé­kez­­tünk, ugrattuk egymást, csakúgy, mint 30 éve, azután kíváncsian vetettük bele magunkat a diákszövetség kínálta progra­mokba.

Egy kis ízelítő:

 Csirmaz András öregdiák bűvész trükkökkel szórakoztatta a nagyérdeműt.

A gyerekeket látványos laborshow is várta - színes kémiai és fizikai kísérletekkel

Az esemény természetesen gálaműsorral zárult, melynek utolsó produkciójában mai és egykori diákok közösen énekeltek, és meg kell hagyni, Takács Andrea tanárnő ismét remek munkát végzett: kiválóan szólt a kibővült kórus. Volt borkós­toló is, mellé pedig rég várt találkozások - jóízű beszélgetésekkel. A találkozón - a figyelmesség, a törődés jeleként - kapott ajándékok majd elkopnak, ám az élmény marad, mint az axióma: Berzsenyisnek lenni jó volt, jó most és jó lesz ezután is.

 T.A.L.