Őszinteség? Hülyeség? Nekünk nem fáj!

NYUGI

NYUGI

Húsz

2024. február 19. - Nyugat Biztonságtechnika

20240216_190919_2.jpg

Újra együtt volt a nagy csapat: ezúttal cégünk húszéves jubileumát ünnepeltük.

Mi harmincan - villanyszerelők, elektronikai műszerészek, távközlés technikai műszerészek, villamosmérnökök, egykori tűzoltóparancsnokok - akiknek élete szakmájuk kapcsán évtizedek óta összefonódik, a hétköznapok sietségében ritkán tudunk egy jót beszélgetni. Legalább három évtizede ismerjük egymást, de akad, akivel 45 éves a barátság. Utoljára öt éve ültünk asztalhoz, hogy - félretéve az üzleti dolgokat - oldott hangulatban anekdotázhassunk.

A mára tömegessé vált vagyon- és tűzvédelmi rendszerek telepítése, térhódítása a rendszerváltozás után kezdődött az országban… ebbe csöppentünk bele - hála Németh Lajosnak, mert a szakma alapjait a Németh Villamossági Kft.-nél az ő irányításával sajátítottuk el. Az akkori alkalmazottak ma független vállalkozók.

dsc_7525.jpg

Országos szinten párját ritkítja a soproni példa: a konkurens vállalkozók időről-időre fehér asztalhoz ülnek; mindig van mit mondaniuk egymásnak. Esetünkben ez húsz, sőt - mint Simon László, a 20 éve alapított Nyugat Biztonságtechnika Kft. ügyvezetője elmondta -, inkább harminc év történéseit jelenti, hiszen a jubileumi vacsora asztaltársaságával valójában 1994-ben kezdődött a kapcsolat és a közös munka.

dsc_7594.jpg

Böröcz István volt tűzoltóparancsnok szemléletesen foglalta össze, miként terjedtek el a rendszerváltozás elején a tűzjelző- és füstelvezető rendszerek. A tűzvédelmi szakember rámutatott: a jelenlévő szakmabeliek abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a legjobbaktól, mint például Fodor Mihálytól, Kürti Ákostól tanulhattak. Azt is mondta, hogy a folyamatban Németh Lajos volt a kályha – szinte mindenki onnan indult el Márkus Károly vezetésével, ott tanultak meg helyzeteket felismerni, hibát keresni - mi pedig hozzátettük: „sírni, ott, ahol senki se lát”.

Szerintünk mai modern világunk ezt a problémamegoldó gondolkodásmódot nem támogatja, helyette kész megoldást kínál, ami azonban csak akkor okés, ha a munkavégzés során minden a tervek szerint alakul. Ám ha a tervek a kivitelezés során váratlanul módosulnak, akkor elemző gondolkodás hiányában megáll a tudomány…

Összejövetelünkkor az egyes felszólalások – örömünkre – párbeszéddé váltak. Patonai Tamás, a Patonai Security tulajdonosa - aki maga is számos találkozót szervezett biztonságtechnikai szakemberek számára - egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a konkurens mesterek jól megférnek egymás mellett a piacon.

Találkozónkról – közkívánatra – a filmvetítés sem maradhatott el. A jubileumra most az elmúlt évek alábbi képsorával készültünk:

Fontos volt nekünk ez az este, kijelenthetjük, hogy mindannyian nagyon vártuk.

dsc_7575.jpg

Megálltunk, visszanéztünk, töltekeztünk, most ismét előre nézünk és tesszük a dolgunkat. A csapat egyetértett abban, hogy a következő találkozónkig nem várunk öt évet… addig is NYUGI…!

 

TAL-SL

HEGIQ

A település ősi nevét viseli a Fertő part első négycsillagos szállodája, a HegiQ. A hegykői termálfürdő területén felépített szálláshely szeptember óta fogadja vendégeit.

Az egyedülálló, hiánypótló szállót Radovits Tibor, a Sá-Ra Termálfürdő vezetője és Sánta Lajos, a Sá-Ra Termál Kft. társalapítója álmodták meg; az alapkő letétele a pandémia kezdetére esett. Miután Sánta Lajos Covid-fertőzésben elhunyt, fia, László lépett a helyébe.  

Minőségi alapanyagok, magas szintű szakmai tudás, nagyfokú kreativitás jellemezte a két és fél évig tartó építkezést. Sánta László, az Origo Sánta Zrt. vezérigazgatója utóbbit hangsúlyozta az átadáson, miszerint folyamatos alkotómunka hatotta át a kivitelezés munkálatait.

20220611_195719.jpg Az első vendég…

Sánta László nem rejtette véka alá, hogy voltak nehéz pillanatok, ám végül - az alvállalkozók fáradságot nem kímélő, összehangolt munkájának köszönhetően - sikerült az elképzeléseknek megfelelően átadni a létesítményt.

hotel_hegiq_rendezveny_0297.jpg

Böröcz István egy soproni lakástűzben szerencsésen épen maradt Mária-szobrot hozott magával az ünnepségre. A hegykői termálfürdő tűzvédelméért felelős szakemberének ajándéka remélhetőleg megvédelmezi a szállodát a tűzkártól.

Szigethi István, Hegykő első embere sem érkezett üres kézzel: Szent Mihályt ábrázoló festményt nyújtott át a szálloda vezetőinek.

20220929_105028.jpg

Az impozáns épület tervei Józsa Dávid, az arculat Szendrődi Réka Anna és munkatársai, a belsőépítészet elemei Kirády Rita Rebeka és Lipák Gábor kreativitását dicsérik; a szobák falinyomata, melyek a Fertő-táj természeti kincseit jelenítik meg, Csipler Vanda munkája. Az 56 férőhelyes szálloda földszintjén hangulatos étkező és wellness terem kapott helyet.

Előtte – utána

Ezt a szálláshelyet felnőttbarátnak mondják, mert itt csak 14 évesnél idősebb vendég szállhat meg - a gyermeksírás-mentes, minőségi elvonulás jegyében. A pihenés kényelmét változatos büfé reggeli és négyfogásos gourmet vacsora fokozza, végül a mosolygós személyzet kedvessége, előzékenysége teszi teljessé

20220929_102212.jpgKreativitás felsőfokon: Pilsits Zsolt séf ételeinek forma- és ízvilága káprázatos 

Mi örültünk a HegiQ-s kihívásnak: a tűzjelzőrendszer, a hő- és füstelvezető rendszer, az informatikai hálózat és a kamerás megfigyelőrendszer kivitelezése volt a feladatunk.

160 füstérzékelőt helyeztünk el az épületben

A munka nagyságát jelzi, hogy például az informatikai hálózat 5000 méter kábelt emésztett fel. Látványos, amikor az összesen 15 füstelvezető ablak egyszerre nyílik – záródik:

Jó érzés egy ilyen munkát az elejétől a végéig megélni, az adódó nehézségeket olykor improvizatív módon megoldani, úgy, hogy az lehetőleg mindenkinek jó legyen. Most, hogy a HegiQ elkészült, nosztalgiával gondolunk vissza a napra, amikor a helyén lévő zöld mezőn arról beszélgettünk, hogy itt szálloda lesz...

20220810_164103.jpg

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek…”
(Ady Endre)

Jó, hogy vannak olyan cégek, amelyek a váratlan hátráltató tényezők ellenére rendíthetetlenül véghezviszik elképzeléseiket. Gondoljanak bele: ezt az építkezést végigkísérte a világjárvány, az építőanyagok nagymértékű drágulása, majd az energiaválság. Az Origo Sánta Zrt. munkája, szemlélete példaértékű számunkra, a HegiQ történetének kétségkívül a NYUGI-ban a helye.

 

 

 

Tribün

dsc_6401.jpg

Kevés helyen találhatók olyan, a XX. század legsötétebb korszakából származó építészeti emlékek, mint Nürnbergben. Múlt héten arra vitt utunk, jöjjön egy kis beszámoló.

Az építmények azért maradtak meg többé-kevésbé eredeti állapotban, mert csodával határosan nem bombázták le, majd a náci birodalom bukása után nem robbantották fel őket az amerikai seregek. Egyedül a horogkereszteket semmisítették meg; a békeidőszak beköszöntével pedig az akkori nyugatnémet vezetés sem lebontani, sem felújítani nem akarta az épületeket.

dsc_6397.jpg

A birodalmi pártgyűlések helyszínéül szolgált 1933 és ’38 között ez a 16,5 km² kiterjedésű terület. A tervező-építész Albert Speer, aki azonban a háború kitörése miatt nem tudta befejezni művét. Jelenleg koncerteket, sporteseményeket rendeznek itt.

dsc_6393.jpg

A Kongresszusi Központ mintaadója a római Colosseum lehetett, bár annál lényegesen nagyobb. Az eredeti tervek szerint 70 méter magas lett volna, ám csak 39 méteres magasságig jutottak az építők. Jelenleg látogatható, a létesítmény múltjával foglalkozó dokumentum gyűjteménynek ad otthont.

dsc_6391.jpg

A Nagy út (Große Straße) 1,5 km hosszú, több mint 40 méter széles, beton alapját 1,2 méter oldalhosszúságú gránit négyzetek borítják. Ez a méret a díszlépés tartásában segített - volna -, ám mivel 1939-re készült el, katonai felvonulást már nem tartottak rajta. A háború végén az amerikai csapatok repülőtérnek használták, ma a nürnbergi vásárok parkolójául szolgál.

dsc_6402.jpg

A Zeppelin mező onnan kapta nevét, hogy itt landolt 1909-ben Zeppelin gróf legendás járművével. A terület köré 1935-től kezdődően lelátókat építettek, az északi oldal lezárásaként pedig megépítették a ma is látható fő tribünt, innen szónokolt a néphez többek között Adolf Hitler. Eredetileg kétoldalról oszlopsor csatlakozott az épülethez, ám azt a hatvanas években életveszélyes állapotuk miatt felrobbantották. Az épület többi része azóta is dacol az időjárás viszontagságaival.

 

Húsvét

20210319_133524.jpg

„Tavasz van, milyen szép tavasz van, de jó futkosni a szabadban! A fű magas, sűrű a lomb, csíz búvik ott és vadgalamb, száll a gyermekek nevetése, tavasz, vidámság - ez a béke!”

20210329_131524.jpg

Milyen jól tükrözi Benjámin László verse azt az érzést, amit évről-évre átélünk, ’midőn’ a tél végérvényesen elvonul!

20210329_135102.jpg Első, „szélhozta” kankalinunk (Primula). Reméljük, hamar elszaporodik kertünkben!

A kikelet, a szívet-lelket, na és testet melengető friss tavasz a keresztény világ legnagyobb ünnepét: a húsvétot is elhozza. Krisztus kereszthalála, majd feltáma­dása a reménység szimbóluma, az örök életbe vetett hité; míg az ünnepet megelőző negyvennapos böjt a bűnbánat és a megtisztulás időszaka.

Bár e szép egyházi és családi ünnephez kötődő hagyo­mányaink, népszokásaink közül ma már kevés él, azért például a tavaszi nagytakarítás, jellegzetes húsvéti ételeink, a sonka, a tojás, a kalács és bor fogyasztása, a tojásfestés, a tojáskereső játékok és a húsvéti ajándékozás megmaradtak.

20210319_131213.jpg

Amint a legszínesebb, máig ismert locsolkodás szokása is; igaz, mind kevesebb ünneplő ruhás fiatalembert láthatunk kölnivel a kezében húsvéthétfőn. Eredetileg a víz tisztítóerejébe vetett hit okán öntötték nyakon kútból húzott friss vízzel - később szódavízzel - a lányokat; néhány településen meg is vesszőzték őket betegségűzőül’. A locsolkodásnak a párválasztásban is szerepe volt: a hímes- vagy pirostojás ui. elsősorban a hölgy szívében kedves legénynek járt. Kezd feledésbe merülni, hogy annó a húsvéthétfő utáni kedden a lányok is meglocsol(hat)ták a fiúkat, a rítus mellé körített versikék témája viszont ma is fantázia-mozgató… íme néhány szösszenet:

Védőmaszkban jár a nyuszi,
locsolásért nem jár puszi!

Itt maradok a szobámban,
meglocsollak távmunkában!

Közösségben jártam, karanténba zártak...
Locsolni így nem tudok, lányok online utaljatok!

Virtuális locsolkodás, távolról is hatásos,
Nekem sem kell kölni hozzá, s te sem leszel bűzbájos!

Rózsavíz a kezembe,
Hadd öntsem a fejedre!

Ól sarkában disznó röfög,
meglocsollak, aztán mögyök!

Van nekem egy locsolóm, Nem kölni van benne.
Ha én azt itt elővenném, Nagy sikoltás lenne!

Fel a szoknyát, le a bugyit,
Hadd locsoljam meg a nyuszit!

Szeged felől jön a gőzös, Oda öntök, ahol szőrös!

Az én locsolómra két tojás van festve!
Hogyha azzal meglocsollak elmehetsz majd GYES-re!

20210319_132721.jpgKedvelt húsvéti dekoráció a tojásfa, mellyel kézügyesség nélkül, könnyedén ünnepi hangulatot varázsolhatunk.

Az ünnep szimbólumai: a tojás, a barka, a bárány vagy a nyúl természetesen - a téli ünnepkörnél nem giccstelenebb - húsvéti dekorációkon is fellelhetők, mint például eme műanyag nyuszin:

20210331_082740.jpg

„A giccs csimborasszója” címet ezúttal a lila fülű ping-pong labda-nyúl kapta, megelőzve csokoládéból készült társát. (Vagy holtversenyben?)

20210319_131506.jpg

Utóbbi esetében esküdni mernénk, hogy ezt a formát láttuk már valahol...

20201125_083420.jpg

A tavasz érkezése feletti örömünk pedig odáig jutott, hogy gépjárműveinket nyáriasítottuk.

A Nyugat Biztonságtechnika Kft. áldott húsvéti ünnepeket kíván minden kedves ügyfelének és a NYUGI olvasóinak!

TAL

Romanap

img_1192.JPG

Kóstoltak már gödölyét? Mi igen!

istock-177369626-e1563266243371-1024x576.jpg

Sajnáltuk ám a kis kecske­gidát, hiszen előző nap még a fűben szaladgált, ám amikor illatos, porhanyósra sült, zsenge húsát kapros-túrós galuskával szervírozták, felülkerekedett bennünk az ősi ösztön… és ha már szegény pára nem válhatott anya­kecskévé, legalább ne hiába végezze be sorsát, nem igaz?

img_1211.jpgA gödölye - Vlasichné Márta és Bertók Ferenc főztje

A nem mindennapi eledel sokak által pompásnak tartott, szokatlan ízére nem kaptunk rá, de kár lett volna kihagyni. Hogy’ hol „gödölyéztünk”? Hát’ a zalaszentjakabi - rövidítve - 'romanapon' még a verőfényes augusztusban. Ímhol egy kis NYUGI-s nyáridéző.

img_1200.jpg

Megadták a módját a romanapozók'! A vállalkozó szellemű jakabiak és a Galamboki Hagyományőrzők már délelőtt nekiláttak az ételkészítésnek: csülök- és pacalpörkölt, chilis bab, na meg a gödölye rotyogott a közösségi ház udvarán felállított kondérokban, hogy mire a népek megérkeznek, jóízűen kanalazhassák az egytálételeket.

Az ünnepélyes megnyitó és a kulturális műsor idejére a Művelődési Házba vonultak a vendégek. Mi is, mert ugyan a szíves invitálást elfogadva véletlenül csöppentünk a buliba, gyökereink és az itt töltött nyarak emléke ide köt minket; ez a kis zalai falu szinte a második otthonunk. Az egybegyűlteket elébb a Roma Nemzetiségi Önkormányzat korábbi elnöke, Nikolics Ferenc, majd utódja, Bogdán Árpád köszöntötte, azután átadták a szót a falu első emberének.

Lampert Hajnalka felvételei

A polgármester úr örömét fejezte ki, hogy immár a negyedik, egyebekben színvonalas hagyományőrző eseményt rendezik a faluban. Molnár József kiemelte: ez azért is fontos, mert Zalaszentjakabon a roma lakosság száma már meghatározó, amit - mint mondta - nem szégyellni kell vagy elbeszélni felette, hanem a helyzettel együtt élni, azt kezelni, helyben és másutt megfelelően prezentálni.

Molnár József a településen élő roma nemzetiségű emberekről azt mondta: ők nem a sült galambra várnak, vagy hogy valami az égből pottyanjon. Valamennyien tisztességesen, becsületesen gondolkodnak magukról, a családjukról, gyermekeik iskoláztatásáról. Munkába járnak, szorgalmasan dolgoznak, ezért nem is látni a faluban tekergő, csavargó embert, hiszen mindenki dolgozik - ha pedig éppen nem, akkor pihen; ami becsülendő. A polgármester hangsúlyozta: "minden nemzetnek, nemzetiségnek megvan a maga veleszületett lelkülete, világa; amit tolerálni kell."

roma1.jpg

A polgármester szerint ez a nyárvégi rendezvény remek alkalom arra, hogy a falubeliek és a környező településekről meghívott vendégek leüljenek és beszélgessenek egymással. A program a korábbiakhoz hasonlóan a Roma Nemzetiségi Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően, az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Roma nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2020. évi költségvetési támogatása” című pályázatán elnyert 300 ezer forintos támogatásból valósult meg.

img_1157.jpg

A bogrács-ételekkel kapcsolatban a polgármester mosolyogva jegyezte meg: rendszerint olyan finomra sikerülnek, hogy vigyázni kell, ne egye túl magát az ember. Bár főzőversenyt nem hirdettek, a "kukták" munkáját ajándékkal köszönték meg a szervezők.

A szabadtéri főzés, a kulináris élvezetek mellett természetesen hagyományosan a zenéé, a táncé és az éneké a főszerep a romanapon.

A roma himnusz gyönyörű

A polgármester elmondta nekünk, hogy a településen apránként, kis lépésekkel igyekeznek előbbre jutni. Saját megfigyelésünk, hogy például az utcák, parkok évről-évre szebbek, virágosabbak. Nemrégiben kívül-belül megújult a közösségi avagy művelődési ház (az egykori Filmszínház); igaz, az óvoda bezárt, de van posta, vendéglátóipari egység és könyvtár is, meg persze helyi gazdálkodók, termelők. Jakabon is élnek a közmunka program lehetőségével, emellett az időseket is igyekeznek támogatni - mikor mivel: tűzifával vagy éppen tisztítószer csomaggal; Idősek napja alkalmából pedig műsorral köszöntik őket, külön figyelemmel a falu legidősebb lakójára, aki immár a 94 éves Aracsi Józsefné, vagyis a mi Dédink.

20201004_121151.jpg

Na persze tudjuk, hogy nem a gödölye volt itt a lényeg, hanem az együttlét, amikor cigány és nem cigány ember együtt kóstol, beszélget, táncol, lélegzik… Itt nincs anyázás, másikra fújás, lenézés. (Ja, és piálás se, a romanapon részeg embert nem látni.) Van viszont elfogadás és úgy éreztük: szeretet. Még gyerekként megtapasztaltuk, hogy a zalaszentjakabiak mindig is jól kijöttek - az akkor még igazi roma viseletben járó - a romákkal, szépen éltek egymás mellett, támogatva a másikat. A „modell” követhető: megférni békében, barátságban, uram bocsá’ szeretetben, egyszóval NYUGI-ban… mint színes cipőn a különböző árnyalatok.

img_1287.jpg

2021. 01. 29.

Év-forduló

Vállalkozónak lenni nem könnyű.

Az élet számos feladatot állít elénk.

kep_001.jpgJó munkához idő kell, a rosszhoz még több.

20201130_105146.jpg

Kihívások, gyertek!

20200907_110336.jpg

Biztonság, munkavédelem mindenekelőtt.

Minden helyzetben a megoldásra törekszünk.

Semmitől nem riadunk vissza.

20201112_090329.jpg

Szorgalomban élen járunk.

20171025_200657.jpg

Olykor azért hibázunk.

20201125_151311.jpg

Van, ami balul sül el.

kep_025.jpg

A nehézség leküzdése sérüléssel járhat.

20190914_233111.jpg

Mindent a cél (tűzvédelmi kisfilm) érdekében.

 Szükség törvényt bont.

kep_018.jpgVan, amitől meg kell válni.

Fontos a csapat,

dsc_5768.jpga szabadidő,

mega fusi.

dsc_3517.jpgNYUGI-s 2021-et kívánunk!

 

Litográfia

20201204_192034.jpgÉrdekesség jutott eszünkbe egy adventi ajándék kapcsán.

A képen látható, szaloncukrot rejtő, úgynevezett litografált fémdoboz egy, a XIX. századból származó nyomdatechnikai eljárással készült.

20201204_192122.jpgA síknyomtatási eljárások  közé tartozó litográfia a zsíros anyagok és a víz taszítását használja fel. Az eredeti módszer szerint porózus kőlapra, (általában mészkő) zsírkrétával rajzolták fel a nyomtatandó ábrát, majd azt az olajos nyomdafesték felvitele előtt vízzel megnedvesítették. Így a festék a zsíros részeken megtapadt, a vizes részeken viszont nem, tehát onnan könnyű volt eltávolítani. Azután a kőlapra nagy nyomással szorították rá a papírlapot, vagy adott esetben az ónozott lemezt. Amennyiben színes nyomtatásra volt szükség, mindegyik színhez külön kőlap tartozott.

20201204_191719.jpgA litográfiát szívesen alkalmazták híres művészek, mint például a francia festő Toulouse-Lautrec, vagy az osztrák Gustav Klimt, illetve később, a XX. század elején az ipar is: játékokat, dísztárgyakat, dobozokat ékesítettek ezzel az eljárással. Akkoriban ugyanis a tárgyak esztétikája még a funkciónál is fontosabb szerepet kapott.

20201204_191808.jpgTermészetesen ma már futószalagon, számítógéppel vezérelt nyomdagépek segítségével készülnek ezek a "műalkotások", de a festék felvitelének, a nyomtatásnak az elve lényegében ugyanaz maradt. Tehát NYUGI, a szép dolgok nem tűntek el teljesen.

TAL-SL

Advent

20201128_112750.jpg„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?”

E kedves Márai gondolat sejlett föl bennünk, amikor a naptárra tévedt szemünk, majd pedig a belvárosi készülődés vonta magára figyelmünket. Újra itt az advent!

Életünkben még nem volt és nem is lesz ilyen - ha úgy tetszik - ’pandémiás advent’. Kevésbé önfeledt. Helyette maszkos-kézmosós-távolságtartós, védekezős, korlátozós, szabály-betartós, állás-veszélyeztetős, kovidban megbetegedős, vigyázós-féltős, lemondós… ki hogy’ éli meg. Ám a „mikor lesz már vége ennek az egésznek?” türelmetlensége, feszültsége mellé most utat tör magának a töltekezést ígérő benső­séges, várakozással teli remény időszaka; és kijárási tilalom, buliszünet, bezártság ide vagy oda, mégiscsak történik valami. A szívekben legalábbis.

img_1494.JPGAz év sokak számára legszebb néhány hete, mely a Jézus Krisztus születését ünneplő éjszakai misével ér véget, a készülődés időszaka egyben. Ezidőtájt szinte mindannyian igyekszünk némi dekorációval szépíteni vagy legalábbis „ellátni” környezetünket. Saját örömünkre, megszokásból, divatból, vagy csak mert illik… egyre megy. (Egyre megy?) Mi is előkerestük, amink van, ezeket találtuk:

dsc_6268.jpgNoha alapjában véve a kézzel készült dekorációt részesítjük előnyben, és ennek megfelelően például adventi koszorúnkat rendre magunk készítjük el (lásd fent), nekünk is akadnak gyári hm… giccses darabjaink:

dsc_6261.jpgA fém alapanyagú Mikulás „mindent visz”

Különben meg a nyulat formázó szemüveges  szarvas is figyelemre méltó 21. századi alkotás.

20201125_083353.jpgEgyebekben nem kellett túl szemfülesnek lennünk ahhoz, hogy újabb (giccs)-csimborasszót találjunk és tálaljunk, íme:

20201125_100502.jpgA pandémia idején némelyik angyal is megiperedett…

dsc_6246.jpgPárhuzam: amint korábban az adventi időszakban böjtöt tartottak, s közben tiltották a zajos, ünnepélyes mulatságokat, hasonlóképpen szolgálja 2020-ban a befelé tekintést, hogy nagyjából úgysem lehet sehova menni – mármint mulatságok és más szórakozási lehetőségek tekintetében. Ám sétálni azt lehet! Közben gyönyörködhetünk az embertársaink által gondosan elhelyezett ablak-, ajtó-, valamint egyéb kültéri díszekben, miáltal a 21. századi karácsonyi fíling tulképp’ garantált. Érjük be most ennyivel és NYUGI, nyugi! Boldog készülődést, kedves olvasónk!


Kiküldetés

20181218_133910.jpg

A más néven ’vidék-kör’-t a címbeli kifejezéssel aposztrofálni nekünk bőven belefér.

A pontosság kedvéért mi küldjük ki, azaz el- magunkat időről-időre nem melegebb éghajlatra, hanem vidéki ügyfeleinkhez, hogy javarészt soproni feladataink mellett a többi helyszínen is elvégezzük a munkát; nemrég Győrbe vitt utunk.

A tűzjelző berendezések és füstelvezető rendszerek karbantartása nem csupán a tevékenység műszaki részét jelenti számunkra: a személyes találkozások, beszélgetések partnereinkkel ugyanolyan fontosak; a robot üzemmód nekünk nem megy. Igaz, most a kovid járvány miatt kényszerűen kontaktszegényebbek napjaink: minimálisra csökkentettük a találkozások számát, emellett egyre több ismerősünk fertőződött meg a vírussal. Míg a távolságtartás vagy az állandó kézmosás észrevétlenül simul napi rutinunkba, addig  a maszkviselés - lévén, hogy pápaszemesek vagyunk - folytonos kihívás elé állít bennünket.

20201117_162739.jpgSzemüvegesnek lenni (nem mindig) jó.

Elmondhatjuk, hogy mostanában mellénk szegődött a szerencse ”kiküldetéseink” alkalmával: meseszép időjárással, finom napsütéssel ajándékozott meg bennünket. Mi pedig a kis dolgoknak is örülünk, bár a verőfényes napsütés novemberben nem is kis dolog.

Mivel ezidőtájt csak elvitelre kapható meleg étel, a jó időt kihasználva sokan a tereken, padokon költik el ebédjüket. Mi a jó öreg Caddy fedezékébe vonultunk vissza.

20201117_130426.jpgEbéd a Caddyben – szükség törvényt bont

A „kiküldetés” nálunk szigorúan szabadidős, avagy csapatépítő tevékenységgel zárul, eleve így tervezzük meg a napot.

A kötelező egészségügyi séta alkalmával számos felfedezést tesz az ember. Advent közeledtén például jól megfigyelhető, hogy környezetünkben miként tör utat magának a giccs.

20201117_163916.jpg

Ezek pedig már október óta szolgálják lelki üdvösségünket – Sopronban:

 És a csimborasszó:

Csak NYUGI!

2020. november 19.

süti beállítások módosítása